Túlélte saját magát – 50 éves a Peugeot 504

Forradalmian új technológiát nem hozott, mégis egészen új világ jött el Franciaország és Európa számára is 1968-ban. Az évek óta készülő, majd májusban kirobbant tüntetések miatt Franciaország a forradalom fővárosa lett, miközben a Peugeot éppen készült bemutatni vadonatúj középkategóriás modelljét, ám a júniusi bemutatót halasztaniuk kellett. Az 504-gyel megvárták, míg a nagy vihar lecsendesül és a nemzetközi sajtó szusszanhat egy csöppet, szeptember 12-én viszont megmutatták az újdonságot. Azonnal tarolt, bár még mindenki csak a formáját ismerte, szerelem volt első látásra, ahogy az a legtöbb francia autónál megtörténik.

Az 504 filigrán formáját a mai napig szinte bárki azonnal le tudná rajzolni.

Amiért pedig emlékszik rá, az mégiscsak a sikersztori, ami miatt 38 éven keresztül gyártásban maradt.
Az 504 formája látszólag egyszerű, ám a szokványos szedán forma helyett kicsit trükköztek a dizájnnal. Felépítésében nincs semmi ördöngösség, így az érdekesség felé húztak a ceruzák, a lecsapott farra semmilyen ésszerű magyarázat nincs.

A csomagtérre negatív hatással van, ám ennyit megért a franciáknak egy szexepil, és bejött!

A hullámzó motorháztetővel együtt igazi csemege az 504 formája, pedig igazán egyszerű, amit rejt. Bár már mindenki rég az utastér méreteire pozitív hatást gyakorló keresztmotoros elrendezést csiszolgatta, az 504 teljesen hagyományos módon hosszmotoros és hátsókerékhajtású. A négyhengeres motorokat a megszokott függőlegestől eltérően 45 fokban megdöntve tervezték beépíteni, így a géptetőt, ha csak pár centivel is, de alacsonyabbra rajzolhatták. Ez jót tett a kilátásnak és a dizájnnak is, a szerelők már kevésbé örültek a megoldásnak, ám a szépségért szenvedni kell.
Új középkategóriás modelljük olyan különleges alapfelszereltségekkel mutatkozott be, mint a hatalmas nyitható tetőablak, vagy épp a négy tárcsafék. Modern motorokkal nem szolgáltak, kezdetben a 404-ből maradt 1,8-as sornégyes benzinmotor került az orrába karburátoros üzemanyag ellátással 82, a feláras befecskendezős rendszerrel pedig 97 lóerővel. A kor mércéjéhez képest ez elég volt, üresen 1,2 tonna volt csupán, teljes terhelhetősége sem érte el az 1,7 tonnát, amit még a gyengébbik motor is vígan repített.

Bemutatkozása után egy évvel, 1969-ben Év Autójának választották.

Ugyanebben az évben pedig bővült a kínálat is, megérkezett a kupé és a kabrió, átrendezett orral és különleges farkialakítással. A kupé első verziójának különlegessége a háromfelé osztott izgalmas hátsó lámpák, hajtása viszont a kétajtósoknak is ugyanaz volt első körben. Vagyis az 1,8-as 82/97 lóerős benzinmotor, később elérhetővé vált a Renault-val és a Volvóval közösen fejlesztett V6-os benzines is. A négyfokozatú kézi váltó utolsó fokozatát hosszabbra áttételezték a magasabb végsebesség érdekében.

A kézi váltó kapcsolója kezdetben a kormányoszlop mellé került, a későbbi modelleknél már a padlóra, ám a háromfokozatú ZF automata váltó karja mindenképp oda került. 1970-ben jött az első nagy megújulás, az 1,8-as motort alaposan átdolgozták, 1971 köbcentire növelték a lökettérfogatot, a teljesítményt pedig 97 és 105 lóerőre, továbbra is karburátoros volt alapból. Megérkezett a kombi, amitől nagyot ugrottak az eladások, nyújtott tengelytávolsága mellett magasított tetőt és akár hét ülést is kínált. Szintén dobott a modell népszerűségén a 2112 köbcentis szívó dízelmotor megjelenése, mely 66 lóerejével kellő dinamikát kínált. Az 504 futóműve a korabeli francia autókkal ellentétben inkább feszes, mint ringatózó, hátul keresztstabilizátoros, ami jót tett a hátsókerekes szedán úttartásának. Utastere viszont nagyon is hű volt származásához, alapáron puha szövetborítású kartámaszokat kapott az összes ajtó, a süppedős plüss ülésekről nem is beszélve, de lehetett akár elektromos ablak is a fedélzeten.
A ’70-es évekbe érve az olajválság egyszerűbb modelleket kívánt, előkerült egy gyengébb motor, ami a kezdetekhez hasonlóan 1,8-as volt, ám 80 lóerős, 82 automatával. Az 504 L egyszerűbb hátsó futóművet kapott, amivel nyertek egy kis helyet a csomagtérben, valamint hátra dobfékeket, ám ezután már látványosan változott a francia szedán. A korai részletgazdag utastéri megoldások helyét egyre több műanyag vette át, az anyagok is egyszerűbbek lettek, érkezett új kormány is. Időközben a haszongépjármű piacra is betört a modell, szimplafülkés pickupot faragtak belőle, aminek szerepe igazán csak később lett fontos, miután 1983-ban leállt a franciaországi gyártás, helyét a technikájában sokban osztozó 505 vette át.

A francia gyártási idő során több mint három millió 504 készült és kelt el saját, és Európa többi piacain.

Az 504 gyártása viszont nem volt ilyen egyszerű, a kenyai gyártósor kezdetektől fogva ontotta magából a francia szedánt. Egy évvel később Argentínában, majd Észak-Afrikában, Nigériában, Spanyolországban, Taiwanon és Kínában is beindult a gyártás. Afrikában imádták, az 504 egyszerű technikája miatt rendkívül strapabírónak bizonyult, a szélsőséges meleg és száraz időjárásban alig produkált hibákat. A több helyen primitív, túlméretezett, egyszerű alkatrészek cseréjére ritkán volt szükség, legendásan erős kuplungtárcsája több százezer kilométeres futást is kibírt. Afrika nem is engedte el egyhamar igáslovát, Kenyában 2004, Nigériában 2006-ig gyártották,

a legutolsó darabok tehát alig 12 évesek, míg a legidősebbek épp most érik el az 50 éves kort.

A Peugeot joggal lehet büszke csinos szedánjára, a félévszázados történelmet pedig idén új középkategóriás modellel ünnepli. A pár hónapja érkezett, kategóriájában szintén csinos és különc formatervet hozó új 508 pedig azzal tiszteleg igazán a nagyapó előtt, hogy ő is az orrán hordja számozását.