Tudtad, hogy cápák vannak minden Opelben?

Alapos poént leplezett most le hivatalosan is az Opel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közeledik húsvét, és az Opel elrejtett minden jelenlegi Opel tulaj autójában egy kis meglepetést. Persze nem tegnap tették az autókba, mindig is bennük voltak.


Egy jó poén akkor jó, ha alapos, egy bűvész sem egy nappal az előadás előtt találja ki a trükkjeit, az Opel sem ma kezdte. Mégis van valami minden 2004 utáni Opelben, ami a tulajdonosoknak meglepő, és nem kevésbé mulatságos lehet. Nem valamiféle hibáról van szó, mint meglepetés, hanem apró kis szimbólumokról az utastérben. Eddig erről az Opel egyetlen szót sem ejtett, de 14 éve minden egyes legyártott Adamban, Corsában, Astrában, Insigniában, Crossland X-ben és Grandland X-ben ott figyel néhány cápa.

Hirdetés

Pár éve egy Adam Rocks S tesztautóban mi is megtaláltuk a hátsó ülés bal oldalán lévő kis mélyedésben, ám akkor sem tudtuk hová tenni. Most elárulták a kulisszatitkot, méghozzá azt, hogy semmi egyéb jelentősége nincs, minthogy szórakoztat. Először a 2004-es Corsa kesztyűtartójában jelent meg a cápa rajzolata, az akkori dizájner, Dietmar Finger helyezte el, méghozzá kisfia unszolására. A poén valahogy átcsúszott a döntő bizottságon is, és azóta valamilyen formában megjelenik az autókban. Most épp egy Crossland X-en mutatták meg, így azt már mindenki tudhatja, hogy annak a kesztyűtartó-konzolján kell keresni. Mivel hamarosan itt van húsvét, az Opel tulajok, akik még nem találkoztak a cápákkal, nem csak tojáskeresésre, de cápavadászatra is küldhetik a gyermekeket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?