Tudsz ennél jobbat 300 ezerért? Élet egy dízel B Vectrával!

Ezzel a 24 éves Vectrával még felépítettek egy vállalkozást: kell ennél több?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még mindig érdemes foglalkozni a B Vectrával, hiszen az ára és a méretei verhetetlenné teszik a magyarországi használtautó-piacon. Egy frissítés utáni, négyajtós példányt próbáltunk, ami a mai napig munkásautó, de azért a kellő törődést is megkapja.

Egykor az utcakép szerves része volt, ám fontos megjegyezni, hogy már ez a modell is kezd kihalni a forgalomból. Természetes élőhelyén, tehát koszosan, festékes vödrökkel tele, létrával a tetején már tényleg igazi ritkaság, pedig ez az autó maga a tökéletes igásló. Mi sem tanúsítja ezt a mai tesztalanynál jobban. Ez a 2000-ben gyártott, 2,0 literes dízelmotorral szerelt példány a kora ellenére még mindig teljes mértékben alkalmas arra, amit elvárnánk tőle. De mi is ez pontosan?
Hirdetés
Viszonylag népes, ám annál is keményebb mezőnyben kell helyt állnia a Vectra második generációjának: a korabeli Passat B5 sokak szerint a legjobb a típus összes generációja közül, a Toyotánál az elpusztíthatatlanságáról híres Carinát a minden téren jobb Avensis váltotta '97-ben, a '93 óta jelen lévő Laguna a különleges megoldásaival hódított a Renaultnál, és még lehetne sorolni. Mindegyiknél közelebb áll azonban Vectrához a '96-ban frissített Mondeo, ami újonnan és használtan is a legközelebbi vetélytársa. Mindezt persze nem csak új autóknál érdemes vizsgálni, az egykor tekintélyt parancsoló családi gépek sokadik életüket élik Magyarországon, 25-30 évvel a gyártás után. Így viszont már teljesen más szempontok mentén megy a verseny, az olcsó vételár és a még olcsóbb fenntarthatóság vált a fő szemponttá. Még mielőtt rátérünk ezekre a részletekre, érdemes azonban visszaemlékezni a tényre, hogy ezek bizony kényelmes, családi autónak készültek. Erre a visszaemlékezésre az egyik legegyszerűbb mód, ha beülünk a fotókon látható Vectrába, itt ugyanis a szögletes formákkal operáló, fekete műszerfal és a szövettel borított ajtókárpitok mellé fűthető, bőr ülésgarnitúra társul. Természetesen ezt a kombinációt nem a gyártósoron építették be: a fotelekhez tartozó, bőrös kárpitok még némi átalakításra várnak a garázsban. Az ülésfűtés is utólag került az extralistára, a tulaj elmondása szerint minden megvolt az autóban a kapcsolókon kívül, így amikor bekerült a bőr garnitúra, lényegében csak össze kellett dugni a kábeleket.
Hirdetés
gyári extrák terén sincs szégyellni valója ennek a konkrét autónak: automata klímával és elektromos tükörállítással is rendelkezik, viszont jelenleg csak az első két ablak működik gombnyomásra. Ez viszont hamarosan megváltozik, hiszen a hátsó ablakok villanyosítására lenne szükség ahhoz, hogy az áhított bőrkárpitok is bekerülhessenek az utastérbe. Az utólagos módosítások sora azonban nem itt ér véget: a szemfülesebbeknek talán furcsa is lehetett a műszerfalon a kék LED háttérvilágítás. A gyárilag narancssárga fényeket én mondjuk biztosan nem erre a színre cseréltem volna, de ez már tényleg csak ízlés kérdése. Az utastérrel kapcsolatban a helykínálatra érdemes még felhívni a figyelmet. Ezen a téren nagyjából a mai kompaktok szintjét hozza a kabin: az első sorban kimondottan tágas a Vectra, hátul viszont már inkább csak két felnőttnek kényelmes, főként a belső szélessége miatt. A csomagtartó is korrekt, alapesetben 480 literes, ám a pakolhatóságot rontja a szedán forma, helyette ötajtósként és kombiként is létezik a típus. A klasszikus, lépcsőshátú kialakítás ellenére dönthetők a hátsó üléstámlák, ha pedig előtte még az ülőlapokat is felhajtod, akkor szinte teljesen sík padlóssá válik a bővített raktér.
Hirdetés
Akár a beltér, az autó külseje is csak helyenként mutat komolyabb törődésre és szeretetre utaló nyomokat. Azonnal szemet szúr például az Irmscher hűtőrács, ám a hozzá tartozó lökhárító még a garázsban várakozik beszerelésre az ajtókárpitok mellett. A passzoló felniszetthez viszont csak néhány nappal kellett volna később érkezni a kamerával, hiszen azon az autó nyári gumigarnitúráját tartják, a gyári, 15 colosakra a télit szerelték. Jogos felvetés lehet azonban, hogy érdemel-e egyáltalán ilyen extrákat a Vectra ezzel a motorral. Az autó orrában ugyanis a látszólag bármit kibíró, 82 lóerős DTI erőforrás ketyeg, ami egy igazi, klasszikus turbódízel. Még kétezres fordulatszám alatt megjön a 185 newtonméteres csúcsnyomaték, aztán hiába forgatod, semmi sem történik. Mindez a hétköznapi felhasználó számára annyit tesz, hogy amíg nem akarsz száguldozni vele, addig fel sem fog tűnni a modern autók után szinte felfoghatatlan erőhiánya a magasabb tartományokban. A vezetési élmény többi komponense azonban a hétköznapi használat során is egyértelművé teszi, hogy mennyi idős a technika a lemezek alatt. A futómű és a kormányzás is olcsó hatást kelt, a rövid műszerfal és a meredek szélvédő sem segít a helyzeten. Mindent összevetve a nyomatéka miatt használható a városban is, szódával még a 130 km/órás pályatempó is viselhető benne, ám igazán az országutakon tudja a dolgát, 90 km/órás sebesség környékén. Minden hibájával együtt is könnyedén megkívánható viszont a típus, ha meglátod az árát. Érvényes műszakival is találni hasonló autókat 300 ezer forintért a Használtautó.hu jelenlegi kínálatában. Persze, ez még nem jelenti, hogy azokat a Vectrákat meg is szabad venni. A típus legkomolyabb betegsége ugyanis a rozsda, amit általában jól titkolnak a különböző műanyagelemek, például a küszöbökön. Ha ilyen autóban gondolkodsz, mindenképp vigyél magaddal karosszérialakatost vásárlás előtt, mert a rozsda nem játék, ráadásul a javításával a probléma manapság már nem pusztán az ár, sokkal inkább az, hogy elvállalják-e egyáltalán. Szerencsére ezen a téren is félúton jár ez a konkrét autó, így mindkét esetet meg lehet mutatni rajta: a bal oldala már túl van a karosszérialakatoson, a jobb oldala viszont majd a következő műszaki vizsgára készül el. Összegzésként érdemes visszatérni a korábban már említett konkurensek listájához. A Passat annyival modernebb hatást kelt, hogy szinte összehasonlíthatatlan ezzel az autóval, az Avensis pedig még talán a Carina elpusztíthatatlansági szintjére is rátett egy lapáttal, ám ezt az áruk is tükrözi. A mezőny maradékát viszont gyakorlatilag minden téren veri a Vectra, azonos áron. 700 ezer forintért már gyönyörű példányokat hirdetnek, ami ár-érték arányban szinte verhetetlenné teszi, ha csak egy működőképes, tágas, klímás autóra van szükséged. Főleg, hogy egy jól karbantartott példányban akad még bizonyítási vágy is: ez a konkrét autó sem a parkolóban állva érdemelte ki a szeretetet. A tulajdonos ugyanis az elmúlt években ezzel a filléres Vectrával húzta fel a vállalkozását nulláról: az építőanyagot, a gépeket, a berendezési tárgyakat, a szerszámokat, illetve a hétköznapi működés kellékeit is kérdés nélkül hozta-vitte. Persze, voltak problémák is az autóval, a korrodált bölcsőt például nem sokkal a 2016-os vásárlás után cserélni kellett, illetve az adagoló is megadta magát út közben. Mindkettőt bontott alkatrészre cserélték, ezen a téren szerencsére bőséges az ellátmány. Az autó rozsdaproblémájához az osztrák előélet is hozzájárulhatott, ám a tapasztalataim alapján nincs rosszabb állapotban, mint a hazai utakon szolgált társai. Említésre méltó még a csomagtartónál egy átvezetőkábel, amire a tulajdonos külön felhívta a figyelmet. A kábel elvezetése nagyban hozzájárul a meghibásodáshoz, hiszen minden egyes ajtónyitással terhelés éri, erre még érdemes lehet odafigyelni, ha egy ilyen autót hosszabb ideig tervezel használni. Mindezért, illetve a múltszázadi vezetési élményért azonban könnyedén kárpótol az olcsó fenntartás, a jó alkatrészellátás és a dízelektől elvárható, alacsony fogyasztás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Tudsz ennél jobbat 300 ezerért? Élet egy dízel B Vectrával!

  • 2024.05.07. at 11:38
    Permalink

    Épeszű autóbolond soha az életben nem tudott rajongani ezért a típusért (ahogyan általában az Opelekért sem, pár kivételtől eltekintve persze), merthogy uncsi volt és eléggé kommersz. DE! És ez egy nagy DE! Látva azt, ami az autós világban zajlik az elmúlt 10+ évben, látva a szörnyű károkat és az egyre rosszabb ízlésű konzumidiótákat, akik egyre-másra veszik az ocsmányabbnál ocsmányabb SUV-okat, egy ilyen őszinte Vectra kifejezetetten kívánatos, emberközeli darabnak tűnik. Ez még AUTÓ volt, emberre tervezve, őszintén, nem pedig egy ócska divattermék. Éljen soká az Opel Vectra!!!

Vélemény, hozzászólás?