Tovább variál az EU: megint módosíthatja a büntetővámokat

Az európai gyártóknak nem jár kedvezmény, ellenben a Tesla és az MG még olcsóbban hozhat autókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy hónapon belül másodjára is enyhítheti néhány gyártó esetében a Kínából importált villanyautókra vonatkozó büntetővámok mértékét az EU, a helyzet komikuma, hogy egyetlen európai vállalat portékája sem juthat olcsóbban az Unióba.

3 hete sincs, hogy az EU bejelentette a Kínából importált autók büntetővámjának korrigált értékét. Akkor kiderült, hogy az eredetinél jóval kedvezőbb tarifa vonatkozik majd a Volkswagen Csoporthoz tartozó Cupra Tavascanra, illetve a BMW által behozott villanyos Minikre, viszont a revízió egyértelmű nyertese már akkor is a Tesla volt. Úgy tűnik az Elon Musk nevével fémjelzett vállalat még kedvezőbb büntetővámot tudott kiharcolni magának, hiszen az Automotive News Europe értesülései szerint a korábbi 9 százalékos extra sarc helyett mindössze 7,8 százalékot kell majd fizetniük - természetesen a már érvényes 10 százalékon felül. A többek között a Volvót is birtokló Geely esetében is mérsékelték a büntetővámot a korábbi 19,3 helyett jelen állás szerint csak 18,8 százalékot kell majd fizetniük. A "nem együttműködő" vállalatként elkönyvelt SAIC (amely az MG-ket is importálja) egy százaléknyi engedményt kapott, így 35,3 százalékkal számolhat.
Hirdetés
Ezzel szemben a BMW égisze alatt futó elektromos Minik, vagy a szintén emissziómentes Cupra Tavascan nem szerepel az új felsorolásban, így vélhetően esetükben marad az augusztusban meghatározott 21,3 százalékos extra vám. A nyilvánosságra került információk szerint az érintett vállalatok 10 napot kaptak az új tarifák véleményezésére, amelyet az Európai Bizottsághoz nyújthatnak be.
A tervek szerint az Európai Unió 27 tagállama október 30-án dönt a végső büntetővámokról, amelyeket a következő 5 évre határoznak meg. A rendelkezés akkor bukhat el, ha 15 ország ellene szavaz, amelyek az EU népességének legalább 65 százalékát képviselik. A Kínából importált elektromos autók büntetővámja ellen több ország is tiltakozott, többek között Németország és Magyarország is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?