Többet ésszel, mint erővel!

Anyám sosem erőltette, hogy zenélni tanuljak. Mint a legtöbb környékbeli srác, suli után focizni jártam a Városligetbe, így nincsenek gyerekkori rémálmaim utálatos hegedűtokokkal, sem örökké ragyogni akaró trombitákkal; azonban az XC60 tesztautó átvételekor határozottan sajnáltam, hogy a zongorázás kimaradt az életemből. Amikor a volvós kolléga lelkiismeretesen, dióhéjban elmagyarázta, mit is tud a biztonsági extrákkal rogyásig telepakolt autó, aggodalommal figyeltem a jobb kezét, amint ujjaival klimpírozott a középkonzol aljára tett gombokon – te jó ég, azt sem tudom, ki kivel van! Nem vitás, a skandináv crossover ma kategóriája csúcsát képviseli önvédelem terén, pedig a népes mezőnyt olyan résztvevők alkotják, mint Audi Q5, BMW X3, Mazda CX-7, Nissan Murano vagy Mercedes-Benz GLK – hogy csak a prémium termékeket említsük, szigorúan ABC sorrendben.
Az őrület ott kezdődik, hogy az XC60 fedélzetén több kamera található, mint egy motozásra ítéltetett dokumentumfilmes stábnál. Kamerát rejt a két visszapillantó háza, a hátsó légterelő, és a belső visszapillantó rögzítése mellett is figyel egy őrszem. Nézzük, melyik mire való! A holttérfigyelő rendszer (BLIS) már ismerős korábbi modellekből, ennek a szemei pásztáznak a külső tükrökből, és feltűnő, narancsszínű fénnyel jelzik a vezetőnek, ha sávváltáskor rosszul látható akadály van jobbról vagy balról. Hátul a parkolókamera van résen, amely hátramenet kapcsolásakor a középkonzol színes kijelzőjén jeleníti meg a képet, és működés közben okosan lehalkítja a rádiót, mert a manőverezést pittyegéssel is segíti. Ugyancsak hasznos a sávelhagyásra figyelmeztető funkció (LDW), ami 65 km/h felett kezdi nézni az útburkolati jeleket, és hanggal jelez, ha irányjelzés nélkül váltunk sávot. Próbáltunk túljárni az autó eszén, de a sorozatos - és a teszt kedvéért szándékos - vétkeinket (sávon belüli kóválygás) fáradásnak értelmezte a számítógép, és a műszerfalon felvillant egy csésze gőzölgő kávé piktogramja, hogy álljunk meg, pihenjünk, mert az elalvásra figyelő szenzorok (DAC) szerint alkalmatlanok vagyunk a vezetésre. A radaros, aktív sebességtartó automatika (ACC) mindezek után szóra sem érdemes, sőt, hasonló berendezések más gyártók kínálatában szintén felbukkantak már, ezért most következzenek azok, amelyek a Volvo saját úttörő fejlesztései, és amikre talán a legbüszkébbek a svédek.
A City Safety és a CWAB voltaképpen ugyanazt csinálja, csak az előbbi városban, utóbbi pedig autópályán válik hasznossá. Az XC60 az első autó a világon, amelyikben a koccanások megelőzésére kifejlesztett City Safety az alapfelszerelés részeként jelenik meg. A 30 km/h sebességhatárig működő rendszer lézersugarakkal pásztázza az autó előtti 6–8 méteres útszakaszt, és ha itt lassabban haladó vagy álló járművet észlel, a fékrendszerben előre felépíti a hidraulikus nyomást. Amint a vezető a fékpedálra lép, a fékek szinte azonnal és maximális hatásfokkal működnek, ha pedig elmarad a fékezés, akkor a rendszer önműködően visszaveszi a gázt, maga kezdi el lassítani az autót, hogy elkerülje vagy enyhítse a koccanást. Az országúti vezetéshez kialakított, a ráfutásra figyelmeztető, automatikusan fékező CWAB először csak jelez, ha túl közel kerülünk az előttünk haladóhoz, ám az ütközés hatásának csökkentése érdekében, szükség esetén akár le is tud fékezni. A hűtőmaszk mögött elhelyezett radar, valamint a szélvédő mögé szerelt digitális kamera figyeli az autó előtt 150 méteren belül haladó jármű távolságát. Ha ez hirtelen csökkenni kezd, a rendszer a szélvédőn villogó piros fénnyel és hangjelzéssel figyelmeztet, míg ezzel egy időben felépül a vészfékezéshez szükséges nyomás – innentől úgy viselkedik, mint a City Safety.

Bevallom, a sok információ hallatán kissé félve álltam ki a zárt parkolóból - az okos nőkkel is ajánlott vigyázni, hát még az okos autókkal -, ezért úgy voltam vele, néhány órás összeszokás után merem majd bekapcsolni a védelmi eszközöket, és figyelni, mi történik. Akit mélyebben érdekel a Volvo XC60 tudása, részletes ismertetőket és látványos szemléltető videókat találhat, ha ide kattint. Magáról az autóról annyit érdemes tudni, hogy vadonatúj modell a kínálatban, nincs konkrét elődje, és formailag már a Volvo 21. századi, enyhén technokrata arculatához igazodik. Bár 4,6 méter hosszú és 1,7 méter magas, egyáltalán nem tűnik ormótlannak; a meredeken emelkedő övvonal és a keskeny ablakok sportos, dinamikus megjelenést kölcsönöznek, a fekete alsó betétek pedig a terepjárókra (pardon, crossoverekre) utalnak, hogy nyugi, lehet átmenni mindenen, nem lesz karcos a metálfény. A design tipikusan Volvo, erre kár is szavakat vesztegetni; elég a kamionrészlegtől elcsent óriás emblémára, vagy a jellegzetes, vállas hátsó lámpára pillantani, és máris tudjuk, merről fúj a szél. Szerintünk jól néz ki.

Az utastérben minden a helyén van, a kidolgozás precíz, az anyagok döntően nem lógnak ki a prémium színvonalat képviselő körből, de melegebb színekkel, például bézzsel vagy homokkal sokkalta otthonosabb lehetne a környezet, mint ezzel a komor feketével. Nagyon szép a két nagy órával, fémes kerettel létrehozott műszerpark, az egyszerűség gyönyörködtet, és ugyancsak öröm a nem túlzsúfolt középkonzol, fókuszban a klímaszabályozáshoz szült figurával. Az ülések kényelmesek, ezt már megszokhattuk a Volvótól: elöl szinte fejedelmi módon ülünk, de hátul sincs ok különösebb panaszra, és hab a tortán a szépen kárpitozott, dugi rekeszekkel ellátott csomagtartó, amely egy mozdulattal bővíthető, síkpadlós teret létrehozva. Mint említettük, a tesztautó zsúfolásig volt extrákkal, tehát a prémium hangrendszertől (Dynaudio) kezdve a panoráma üvegtetőn át a navigációs rendszerig semmit nem nélkülöztünk, és jólesett, hogy a fedélzeti számítógép magyarul is képes kommunikálni. Apropó, navigáció! A szoftver hibája, hogy bizonyos helyzetekkel nincs tisztában - legalábbis Budapesten -, például a Naphegyről kizárólag az Orvos lépcsőn akart minket lehozni az Erzsébet híd felé (számtalan újratervezés után is), nem törődve azzal, hogy a kiszemelt utca nevéhez illően lépcsős, és csak gyalogos forgalmat bonyolít. Nem tetszett a navigáció kezelése sem, a kormány küllője mögé tett apró joystick enyhén szólva nem ideális megoldás, a távirányító pedig az utasnak való, nem a vezetőnek.

A 2,4 literes, 185 lóerős dízelmotor a Volvo saját konstrukciója, amely 400 newtonméteres forgatónyomatékával elvileg könnyedén vinné az XC60-ast, csakhogy a régimódi, gondolkodásra hajlamos Geartronic automataváltó ebben érezhetően megakadályozza. Lomhaságról nincs szó, 10 másodperces százas gyorsulásnál és 200 km/h-s végsebességnél ezt nem lehet kijelenteni; némi nehézség, körülményesség azonban ott lappang menet közben, és részben talán ez a magyarázata a 13 liter feletti városi étvágynak. Persze, ez is inkább nézőpont kérdése, hiszen nem pehelysúlyú, nem 1,4-es zsebköszörűvel mozgatott, ráadásul 4x4 hajtással szerelt kocsiról beszélünk; mindenesetre a tesztátlagot 10 liter környékén zártuk, ami egyáltalán nem rossz eredmény, a gyárilag ígért - és gyaníthatóan laboratóriumban mért - 8,3 liter ellenére sem. A futómű feszes és stabil, a Volvo nem dülöngél, nem hintázik, ugyanakkor a kényelem sem illant el teljesen, és a fékkel is elégedettek voltunk, feltéve, ha az autó megengedte, hogy mi nyomjuk – tehetnénk hozzá viccesen.

A tesztre kapott XC60 Summum vételára átlépte a 14,7 millió forintot, tehát a Volvo pénzügyileg is abszolút prémium kategória, ám ne felejtsük, ezért az összegért szinte mindent belerámoltak a kocsiba. Cikkünk átfutási ideje miatt meg kell említenünk, hogy időközben a 185 lóerős D5 dízelmotor kikerült a programból, helyette a vadonatúj, ikerturbós, 205 lóerős erőforrást ajánlja a gyár, gazdag Summum AWD kivitel esetén 12,8 millió forintos alapáron.