Több mint ezer módon variálható a Grand Kangoo

Elképesztő variálhatóságot ígér a Renault új egyterűje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Villanyhajtással, és belsőégésű kivitellel is érkezik az új Renault Grand Kangoo, amelyet a Müncheni Autószalonon mutatott be a márka.

A Renault Kangoo harmadik generációja egészen idáig nem rendelkezett hétüléses verzióval, a Müncheni Autószalon alkalmával viszont pótolta ezt az adósságát a márka. Küllemében nem sokat változott a 2021 óta futó Kangoo kivitelekhez képest, a lényegesebb változások az utastérben történtek.
Hirdetés
A Grand Kangoo hét különálló üléssel rendelkezik, amelyeket szabadon lehet variálni az autó belsejében, a Renault állítása szerint 1024 különböző kombinációban állíthatóak. Alapból 500 literes csomagtér áll rendelkezésre, de a második és harmadik üléssor eltávolítása után ez akár 3750 literessé is bővíthető.
Ahogyan az utastérben, úgy motorfronton is szabadságot ad a Renault a vásárlóinak. A leggyengébb erőforrás egy 95 lóerős dízel, amely kizárólag hatfokozatú manuális váltóval érhető el. A kínálat közepét a 121 lovas elektromos motor jelenti, mely akár 265 kilométert is képes megtenni a WLTP ciklus szerint két töltés között. A legerősebb hajtáslánc pedig a 130 lóerős 1,3 literes benzines motor, amely ugyancsak hatfokozatú manuális, vagy hétsebességes automatikus sebességváltóval kérhető.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?