Több mint a pláza ásza – Mini Countryman SD All4
Mini Countryman SD All4 teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A legsokoldalúbb Mini, hiszen van már konnektoros hibrid is, ami talán mindegyik Mininél is trendibb, mivel a zöld autózás nem csak tudatos, de menő is. Viszont még mindig ott a dízel, sportosan, ez sem rossz választás.
A második generációs Countryman mindenképp talpraesettebb formát kapott, hangyányit robusztusabb, a szögletesebb lámpákról pedig messziről felismerhető
Mióta megérkezett a Mini Countryman nagyon hosszú nevű hibrid kivitele, azóta tudjuk, melyik Mininek van a legtöbb értelme. Így keresni a különbséget és taglalni, hogy vajon a dízelnek van-e még létjogosultsága ebben a világban, nem sok értelme lenne.
Hatékonyságban, fogyasztásban, élményben és menőség faktorban mindenhol felülmúlja a hibrid az SD-t.
Sajnos árban is, az összkerekes SD alapára még mindig kedvezőbb közel egymillióval, de ebben a kategóriában ez már nem befolyásolja a választást. Dízelből is tudnék mondani barátibb megoldást, az elsőkerekes tesztautó például továbbra is egyrészt ésszerűbb, másrészt valamivel olcsóbb, és nem kevesebb szórakozás. Ha viszont ez szempont, és valamiért dízellel akarjuk ezt tenni, a Countryman SD elég jó buli lehet.
Elölről el sem árulja, mi van benne, csak hátul vállalja fel a dízelmotort, beindítva persze egyértelmű, a kétliteres dízel sajnos hangos
Nem csak nagynak tűnik, az is, de inkább csak simán pont jó méretű, belefér a család
A sok arcából az SD elég különös jószág, hiszen sportolni benzinmotorral szokás, arra ott az S, vagy kicsit jobban eleresztve a költségeket és kimaxolva a lehetőségeket a John Cooper Works, ami tényleg közel hibátlan játékautó.
Az SD különösen vegyes élményekkel képes nyújtani azt a fajta szórakozást, amire a Minisek gerjednek, és a kétliteres dízel 400 Nm nyomatékával még fürge is tud lenni.
A 190 lóerős kivitel a legerősebb ebből a motorból és a BMW-kben is megtaláljuk 20d néven. Nagyjából azt is kapjuk, egy messziről jól hallhatóan csettegő dízelt, nem egy finom darab továbbra sem. Azt viszont még mindig hibátlanul tudja, amit elvárnak tőle, vagyis a tisztességes menést. A nyomaték 1750-es fordulatról érkezik, nem vág hátba, de jólesően tudunk vele gyorsítani - városban szigorúan 50-ig pillanatok alatt felugrik. Van egy kis észrevehető késlekedés a pedál lenyomása és a rendes elindulás között, amit még a Sport mód sem tud elsimítani, de ez van, erre készülni kell.
Amit már nem látunk többé, a friss három- és ötajtós Cooper ugyanis új emblémát hoz, persze nagy változás nincs
Az összkerékhajtás segít, amikor megcsúszik az eleje, mert megcsúszik. Kevés az éles vonal, a csinos, gömbölyded Mini fazon nagyon jól mutat, nem csak plázaparkolóban
A Mini a dízeleknél egyelőre megmarad a hagyományos automata váltónál, az SD is ilyet kap, méghozzá nyolcfokozatút, de ez nem a BMW-kben is használt ZF. Viszont ugyanolyan gyorsan és hatékonyan kapcsol. Normál Mid állásban teljesen hagyományosan működik, Sportban egyből visszább gangol és magasabban tartja a fordulatszámot, Greenben pedig a gázt elengedve üresbe kapcsol és vitorlázik, így takarít meg nekünk értékes kilométereket, amit szorgosan gyűjthetünk. De mit spóroljunk egy sportolásra született Minivel? Vagy Sport, vagy semmi! A gázreakció élénkebb lesz, érezhetően megváltozik a vezethetőség, nehezebb lesz az amúgy is súlyos kormányzási érzet, feszesebb a gáz és hangosabb a hanggenerátor. Na igen, ami zavart a JCW-nél, hogy mindenképp működik, akkor is, ha csak a motort szeretném hallani, az itt értelmet nyer. Mivel élményt kell adjon, úgy adja a legjobban, ha elnyomja a dízelmotor kerregését, ami magas fordulaton nagyon irritáló tud lenni.
A szélvédőt rezegtető hangszóró pont olyan hangerővel csinálja a sportos hangot, hogy nem halljuk tőle a motort, így ez mindenképp pozitív élmény.
Leszögezem, csak a dízelmotor esetében tetszik.
Messze vannak az első oszlopok, alacsony a szélvédő, a kilátás fura, de szokható, a géptető domborodásait jól látjuk, ez is hozzátesz ahhoz, hogy mindig tudjuk, hol jár az autó négy sarka
Jobban áll neki a világos tetőkárpit, ebben az esetben viszont mindenképp sokat segít a tetőablak, a fejtér egyébként hatalmas
Sportban keményedik a futómű is, érzésre jóval rázósabb rossz úton, érdemes is visszakapcsolni minimum középállásba ilyenkor. Amit már az első pillanatban észrevettem mindegyik új Countrymannél, az az, hogy egyrészt nehéz, másrészt a hagyományos háromajtóshoz nagyon hasonlóan közvetlenül irányítható. Pedig ez egy jóval nagyobb autó, sőt.
Ez egy autó méretű Mini, amiben hátul három felnőtt is elfér, és ők még csomagot is hozhatnak.
Egészen mélyen ülünk, széles tartományban állítható az ülés és a kormány, mindenki megtalálja benne a helyét, ebben biztos vagyok, és kisebb családi autóhoz mérten teljesen jó szórakozást ad vezetési szinten. Emellett pedig hozza a klasszikus Mini stílusát, a kör visszatérő motívum kint és bent is, egyedül az első fényszórók lettek merőben eltérőek a márka más modelljeihez képest. Van John Cooper Works csomag, meg króm csomag, így szinte minden megtalálható rajta, ami elérhető, a fényezést pedig gesztenyebarnának hívják, ami érdekességképpen nem metál, és nem tudnék mondani még egy autót, aminek minimum ennyire jól állna.
Sínen tologathatóak a hátsó ülések, a helykínálat itt is bőséges, elöl a sportülések remekül tartanak,bár az ülőlap egész keskeny
A head-up display nem a legjobb, a már érintőkijelzős multimédia viszont igen, de olyan jó még mindig az iDrive tekerője, hogy nem akarjuk taperolni
Bent is minden a sportos hangulatra tesz rá, vagyis sötét, még a tetőkárpit is, amitől furcsa módon sokkal szűkebbnek érzem ezt, mint az elsőkerekes tesztautót éreztem. Pedig itt még van dupla tetőablak is, ami sokat segít, de továbbra is a világos kárpittal lesz jó a hangulat. Nagyon jól tartanak a sportülések, hátul sínen tologathatóak, növelve ezzel a csomagteret. Itt egyébként van padló alatti rekesz, ami kisebb bevásárlásoknál jól jöhet, valamint egy kihajtható pad, ami a hagyományos brit életérzést hozza el nekünk, miszerint bárhol megállunk, ott legyen lehetőségünk piknikezni. A motoros csomagtér-nyitás kényelmes, de nyilván nem fontos extra, ahogy például a head-up display sem, ami 300 forint híján 200 ezerért éppen csak a kormány karimája fölé vetít egy plexire, alatta meg látjuk a hagyományos műszereket, szóval nem a leghasználhatóbb. Remélem a frissítéskor megkapja majd a BMW-kben ismert head-upot.
Sportoljunk, vagy lazán piknikezzünk, a Countryman mindkettőre teljesen alkalmas, a pad külön kedves kiegészítő
Csak a kerekek felől érkezik zaj az utastérbe, meg a motor zaja, amit sportban sikeresen elnyom a hanggenerátor
Hiába nagy, rendkívül töményen adja át a Mini életérzést, minden részlete izgalmas, látványos és kellemes a szemnek.
Ehhez társul a BMW-kből ismert masszív karosszéria, amit érezhetünk nehéznek is vezetés közben, mert van, amikor kanyarban elindul az ívről kifelé. Ilyenkor jön nagyon jól az All4 összkerékhajtás, ami ügyesen kapcsol és teszi éppen csak egy picit farból is irányíthatóvá a Countrymant. A fogyasztás majdhogynem lényegtelen, de ha élvezzük, akkor sem megy túl 9 literen, ennél nyilván jóval kedvezőbbet is ki lehet belőle hozni. A Countryman SD jó szórakozás, a traktorhang ellenére is, ám a mai divat szerint többre tartom a hibridet és vélhetően ezzel a vásárlók is így lesznek. Nem hinném, hogy temetnünk kéne a dízelt, pláne Magyarországon, amikor a BMW eladásainak java részét a 20d és 30d motorokkal szerelt modellek adják. A divatos autók szegmensében viszont egészen más a helyzet és zöld rendszámmal is megkapjuk ugyanezt a dinamikát, jóval kedvezőbb fogyasztás kíséretében.
Egész jó élményautó, rendkívül stabilan kanyarodik, a 190 ló és a 400 Nm nyomaték már több mint lendületes autózásra elég, azért házon belül nagy ellenfél a hibrid
