Több mint 10 autót tört össze az Euro NCAP, íme az eredmények!

Többek között a Renault 5, az új MG ZS, és az Audi A5 értékelését is közzétették

Minden bizonnyal az idei évben utoljára közölt töréstesztről készült videókat az Euro NCAP. Több mint 10 autó részletes értékelését hozták nyilvánosságra, köztük néhány slágergyanús modellét is.

A most közzétett személyautók többsége jól vizsgázott, ugyanis mindössze négy kapott négycsillagos értékelést. Ezek közül a Hyundai Santa Fe rögtön "javított" is, hiszen az Euro NCAP a biztonságot javító feláras csomaggal is megvizsgálta a SUV-ot, így pedig már a maximális értékelést adták. Szintén 4 csillaggal végzett az új MG ZS Hybrid+ is, valamint a Renault 5/ Alpine A290 is. Ezen modellek kapcsán fontos leszögezni, hogy az Euro NCAP néhány kivételtől eltekintve az alapáras verziókat teszteli, vagyis az olyan extra vezetéstámogatók nélkül, amelyek felár ellenében érhetőek el az adott autóhoz.
A legfrissebb Euro NCAP töréstesztek eredményei
Modell Euro NCAP eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Balesetelkerülő rendszerek
Audi A5 5 csillag 87% 88% 78% 77%
Hyundai Santa Fe 4 csillag 84% 88% 78% 69%
Hyundai Santa Fe (Safety pack) 5 csillag 84% 88% 77% 79%
Lexus LBX 5 csillag 82% 83% 79% 76%
Mazda CX-80 5 csillag 92% 88% 84% 79%
MG ZS Hybrid+ 4 csillag 75% 82% 73% 76%
Mini Countryman 5 csillag 83% 87% 81% 79%
Porsche Macan 5 csillag 90% 90% 83% 78%
Renault 5/ Alpine A290 4 csillag 80% 80% 76% 68%
Subaru Forester 5 csillag 83% 89% 86% 72%
Volvo EX30 5 csillag 88% 85% 79% 80%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?