Tessék tisztulni, a kiskapuk záródnak!

2020-ra negyedével kell csökkenteni a kisteherautók emisszióját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelentősen csökkenteni kell az EU-ban a kisteherautók károsanyag-kibocsátását. A szuperkredit rendszer is véget ér, az illetékesek becsuknák a kiskapukat.


Az EU területén forgalmazott új, könnyű haszongépjárművek CO2-kibocsátási határértéke 2020-tól a jelenlegi 203 g/km-ről 147 g/km-re csökken: az ezt tartalmazó jogszabálytervezetet hagyta jóvá a minap hagyta jóvá az Európai Parlament. A tanács megbízhatóbb CO2-mérő módszerek bevezetését is kéri - olvasható a magyarorszag.hu kormányportálon. "Nehéz tárgyalások eredményeképp született meg a szöveg. Örülök, hogy végig ellen tudtunk állni a határérték megváltoztatására irányuló nyomásnak. A kisteherautók élettartama hosszabb, mint a személygépkocsiké, ezért volt fontos ekkora időtávban gondolkodnunk" - mondta a német Holger Krahmer képviselő, akinek jelentését 552 szavazattal, 110 ellenszavazat és 12 tartózkodás mellett fogadták el.
Hirdetés
A 2020-ra elérendő 147 g/km-es határérték a rakomány nélkül legfeljebb 2,61 tonnás, rakománnyal együtt pedig 3,5 tonnás kisteherautókat gyártó, az EU-ban forgalmazó cégek összes modelljének átlagos kibocsátására vonatkozik. A jogszabály a képviselők kérésére az ezer járműnél többet előállító gyártókat érinti, akiknek így több tisztább modellel kell előállniuk a nehezebb vagy környezetszennyezőbb járműveik kibocsátásának ellensúlyozására. Ellenkező esetben büntetésre számíthatnak.
A kibocsátási célok elérését jelenleg megkönnyíti az úgynevezett szuperkredit rendszer, amely a járműválasztékban nagyobb hangsúllyal veszi figyelembe az 50 g/km-nél kisebb széndioxid-kibocsátású járműveket. Ennek a rendszernek a hatálya 2018 után lejár.
A képviselők szerint a most használatos környezetvédelmi vizsgálatok során a gyártók számos kiskaput kihasználtak annak érdekében, hogy olyan fogyasztási és kibocsátási értékeket tüntethessenek fel járműveiken, amelyeket mindennapos vezetés során szinte lehetetlen elérni. A képviselők ezért a jelenlegi mérőmódszert a könnyű gépjárművekre világszerte alkalmazandó, ENSZ által készített vizsgálati eljárással (World Light Duty Test Procedure – WLTP) váltanák fel. A Parlament a tárgyalások során elérte, hogy az Európai Bizottság elkötelezze magát a WLTP lehető leghamarabbi érvénybe léptetése mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Tessék tisztulni, a kiskapuk záródnak!

  • 2017.10.29. at 14:38
    Permalink

    Szerintem sem ártana, ha nem egy laboratóriumban elkövetett a legoptimálisabb körülményeken alapuló az életben soha még csak meg sem közelíthető fogyasztási és károsanyag kibocsátási adatokkal manipulálnák a vevőket/katalógusértékeket az autógyártók. Sokszor épp ésszel, némi fizikai/kémiai ismeretek tudatában el sem tudom képzelni, hogy laborba is miként tudták produkálni az adott típus értékeit.

  • 2017.10.29. at 14:38
    Permalink

    Nem a fő téma, de azért ez egy érdekes mondat volt…:d
    [i]A kisteherautók élettartama hosszabb, mint a személygépkocsiké, ezért volt fontos ekkora időtávban gondolkodnunk[/i]

Vélemény, hozzászólás?