Téli gumi vagy összkerékhajtás? Mi ér többet? A videóból kiderül

Amatőr felvételnek indult, ám kiváló oktatófilm lett a téli gumi és az összkerékhajtás összevetése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Angliában és hóban készült az alábbi két felvétel, mely a téli gumiabroncsok fontosságát mutatja. Vajon elengedhetetlen az összkerékhajtással is?

Sokan esküsznek az összkerékhajtásra, ami valóban komoly segítség lehet csúszós úton, főként emelkedők, dombok, hegyek megmászásakor, ám azt sokan nem is tudják, hogy jó téli gumi nélkül bizony az összkerékhajtás is kevés. Segít ugyan az a megfelelő abroncs nélkül is, ám talán csak még nagyobb veszélybe sodorja a felelőtlen sofőrt és persze annak utasait. Felfelé ugyanis még csak-csak segítség a négykerék-hajtás, ám a lejtőn vagy fékezéskor ugyanúgy csúszni fog az elöl-hátul, mint a csak egyik tengelyénél hajtott autó. Bizonyíték az alábbi két videó.
Hirdetés
Fontos megjegyezni, hogy a felvételek Angliában készültek, ahol jóval ritkább a havazás, mint itthon. Az autósok jelentős része nem is rendelkezik téli abronccsal, így aztán sokak számára érdekes lehet az összehasonlítás, hogy vajon egy nyári gumikon álló, de amúgy kiváló téli autónak ígérkező, természetesen összkerékhajtású Subaru Forester és egy csupán hátul hajtó, nem is szerény erejű E46-os BMW M3 közül melyik küzdi le jobban a havas emelkedőt. Aki próbált már nyári és téli abroncsot is csúszós úton, vagy akár műgyantán, ahogyan mi is legutóbbi téligumi-tesztünkön, annak nem lehet meglepő, hogy az M3. Ezúttal nem 343 lóerős teljesítménye okán, az ugyanis látható, hogy szinte alapjáraton hagyja le a közben küzdő nyári gumis Forestert.
A második videón már egyéb hátsó-, és elsőkerék-hajtású, ugyancsak nyári gumival szerelt modellekkel is megmérkőzik a téli abroncsokat hordó M3. A hátul hajtó 1-es BMW-nél bevetésre kerül a jó öreg trükk, a hátsó tengely terhelése is (a lehető legkevésbé biztonságos módon, csomagtérbe ültetett utasokkal), ám minden hiába, hóban nincs értelme nyári gumival útnak indulni. E felvételekből, és persze saját méréseinkből is látható, hogy a nyári nagyságrendekkel rosszabbul tapad, mint az évszaknak megfelelő téli gumi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

47 thoughts on “Téli gumi vagy összkerékhajtás? Mi ér többet? A videóból kiderül

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Ilyenkor télen, hidegben a Drivecampben meg lehet nézni a különbséget a piruettező nyári gumis autók és a téli gumival szereltek között, már csak a show kedvéért megéri.
    4×4 autón is ég és föld a téli és nyári gumi közötti különbség télen (L200 és Ignis is van otthon, meredek helyen lakunk). Télen fel sem megy az autó nyári gumival, hiába a 4×4. 4×4-re 4 évszakos gumi is köztes kompromisszum, USA és Japán enyhébb éghajlatú részeire való igazából. Télen téli gumi jobb nála közúton (tapasztalat, L200). Persze ebben a méretben egész más árakról van szó, a két garnitúra már sok pénz (kb. 2 x 120 v. 150e Ft).

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Köszönöm értem, közben a használtgumik adatait is megtaláltam -korábban valahogy átsiklottam felettük. Mindenesetre úgy tűnik, hogy annyi tényezőtől függ, hogy adott típusra éppen melyik gumi a jó, hogy csak nagyon hozzávetőlegesen lehet jó gumit választani (pl. Michelin A4-ről lehet tudni, hogy rossz eredményt semmilyen körülmények között / autón sem hoz). De az ominózus vizes aszfalton, Kleber Quadraxer vs. Hankook W442 homlokegyenes más eredményt hozott a 2013-as és 2012-es teszteken. Így legyen okos az ember… 🙂

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Az eltelt idő alatt a műgyanta is kopott, változott a tapadási tényezője, ezt írtuk is a legfrissebb tesztben. Amúgy az sem titok, hogy azonos szériájú abroncsok egyes évjáratai között lehet különbség az anyagösszetevőkben, miként az egyes autómodelleknél is vannak még a faceliftek között is apró módosítások.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Visszanéztem a 2013-as téli-nyári teszteket és feltűnt valami:
    -vizes aszfalton a nyári tesztben a Michelin Alpin A4 15,42m alatt, a Kleber Quadraxer 15,72m alatt állt meg
    -vizes aszfalton a téli tesztben a Michelin Alpin A4 16,4m alatt, a Kleber Quadraxer 18,3m alatt állt meg

    Kérdés: mi indokolja vajon a téli tesztben a nagyobb különbséget a két gumi között? Ugyanaz a helyszin, gumiméret. Gondolom a 3-4 fokkal hidegebb aszfalthőmérséklet nem indokolná…
    A prémium használt nyári vs. Kleber Quadraxer között mégnagyobb a különbség. Egyébként a használt gumik típusa, profilmélysége, kora miért nincs megadva?

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Nekem nyári Continentál eco contact-tal adták át az autót, és bizony havas úton iszonyatosan csúszott. Egy tél végét úgy mentem el vele ( januárban vettem át a kocsit). A következő télen már nem kísérleteztem vele, lett rá új téli gumi. Sokkal másképp viselkedik az autó. A nyári continentálnál alig van lamellázva a középső rész, hosszanti irányba fut a három csík. Egy kis kopás után már a középső részen csak a sima felület van, az a felületi kis bevágás a futófelületen is eltűnik.Nincs bevágva a kopás jelzőig. Így, hogy tudja kivezetni a vizet? Szerintem még a hazai utakon nyáron is veszélyes, mikor száraz részről víztócsába futottam bele.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Aki még nem használt téli gumit, nem hiszi el, hogy mekkora a különbség. Én kb. 15 éve vettem először téli gumit(GY UG-4) Szinte egy vagyonba került, de brutálmódon meglepődtem, hogy mennyivel jobb a nyárinál hóban, illetve jégen is. Nedves, vagy hideg száraz burkolaton én nem tapasztaltam komoly különbséget, valószínű, mert nem vezetek vadul.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    De éppen az a baj,hogy ha minden körülmények között néhány méter rövidebb fékutat eredményezne a téli gumi használata akkor még fel is fognám.De sajnos nem így van mert ha télen vizes az út -és ez gyakrabban előfordul mint a havas,jeges,hóbordás stb.-akkor meg pont az a néhány méter hátrány fog számítani amivel később állok meg a nyárigumihoz képest.Ezért amikor havas,jeges,hóbordás az út akkor annyival lassabban megyek nyárigumival ezáltal kisebb lesz a fékút.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Mégis csak előkerültek a nyári gumi fanok. Egyet kéne felfogni (szvsz nem olyan nehéz): lehet, hogy több millió km-t vezettél eddig télen, nyári gumival balesetmentesen, de mi van, ha CSAK EGYSZER számítani fog az a néhány méter különbség megálláskor?

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Bocsi,hogy beleszólok a vitába de a tömegközlekedésre reagálva;én egy alföldi kisvárosból járok egy nagyobb városba tanulni naponta autóbusszal és bizton állítom hogy a busz gumiabroncsa ugyanaz januárban mint májusban.Sokszor állunk várva a felszállásra és unalmamban már megfigyeltem egy jó 10cm-es vágást a gumiabroncson ami télen és nyáron is ugyanott van.Viszont azt is megfigyeltem,hogy a 30km-es távot nyáron 50 perc alatt teszi meg télen viszont ritkán sikerül 1 óra 10 percnél hamarabb.A sofőr fülkéjén meg fel van ragasztva egy plakett amin az áll:500000km balesetmentesen.Bár azt nem tudom csak feltételezem, hogy a sofőrre vonatkozik és nem az autóbuszra.Mondjuk azon nem csodálkozom,hogy az átlagautósnak nincs pénze téligumira ha a busztársaságoknak sincs!Viszont legalább tapasztalt sofőrjeik vannak.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Nagyon jó videók, talán az első tűnik a leg objektívebbnek. A problámám vele, hogy ekkora különbség simán előfordul prémium vs. low cost gumi között és csakúgy mint a második videonál, úgy itt sincs megadva a gumig márkája/típusa. A harmadik a legobjektívebb és tisztán mutatja is, hogy egy prémium nyári jobb vizen, mint egy olcsó téli. Amit én linkeltem azt sem találtam jó videónak, de én ezt találtam csak…mintázattól függően el tudom képzelni, hogy az egyik guminak az oldaltapadása jobb, a másiknak a lassító képessége.

    Nem csak anyagi szempontból néztem a dolgot ezért is linkeltem a videót, de tény, hogy akinek 200e ft-s autója van, annak kb. akkora teher 4 plusz új gumi (olcsó 40e ft-os), mint egy 2M-s autó tulajának egy 400e-s kiadás. Persze tudom, a biztonságért semmi sem drága, de azért nem kellene túlzásokba esni, ilyen erővel lehetne az egész országban 30 a megengedet max. sebesség „a kisfókák és a gyermekek, meg persze az anyagi kár, valamint a környezetvédelem érdekében”. Vagy kötelezővé tehetnék a „prémium” gumit a fentebb említett indokból. Vagy megfordítva: nem szabadna olcsó gumit forgalmazni, merthogy az közveszélyes.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    A P6000-es jó minőség?Ezt hol bizonyították?Sajnos életem egyik nagy tévedése volt a P6000-es.(NYÁRON)De az előttem olvasottak alapján rosszul értelmeztem ,hogy melyik évszakban kell használni.TÉLEN NEM PRÓBÁLTAM.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Üdv toce kicsit vitatnám a /jó minőségű P6000/ és szintén jó minőségű akármilyen téligumi havas külömbségét. Szintén autóztam télen nyári és téli gumival is de a 2007 es dot os dunlop m3 téligumival persze jó állapotban órási a külömbség azt elhiheted,persze ehez az is kell hogy ne 4mm es profilmélységű legyen a téligumid.de ha tegyük fel kiváló állapotú mindkettő nem is kérdés hogy mekkora a különbség nem szivesen lennék előtted mikor megkellene állni. Káreseménynél igenis figyelembe veszik hogy mért nem bírtál megállni a nyárigumival elhiheted. Továbbá ha megbírod tankolni az autódat és van egyáltalán autód akkor tudnod kellene hogy ez mivel jár,lehet tömegközlekedve is járni ha ez neked túl drága.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Engem már csak Fekete Zoltán és Baxi gumisának a címe érdekelne, ahol minden nyárigumi új, és minden téli legalább 3 éves. Mert ugye azonnal futok egy új nyári szettért így január elején, teljesen logikus…:D Persze jövőre is veszek egyet, lehet, hogy már decemberben mert a vatta új nyári az jobb esőben, hurrá:D Vagy nem is vesztek új nyári szettet minden télre??? Ezek szerint több évet lenyomtok egy garnitúra nyárival, de a 3 éves nyári is jobb télen mint az új téli? Hazudjatok valami jó megtapasztalós sztorit erre kis történetre, hogy sikerül ez minden télen nektek?!

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    3 video van összesen amit találtam, sajnos nem igazán nevezném függetlennek, maximálisan objektívnek őket, ha gondolod meglesheted.
    [url]http://www.youtube.com/watch?v=xSZ1CdXhMbE[/url]

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=8ncga6UxlHM[/url]

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=Ar_zOIM3uoI[/url]

    Azért érdekesnek tartottam az általad linkelt videoban, hogy fékezésnél nem tapad eléggé, de a kanyart nagyobb sebességgel tudja venni (jobban tapad kanyarban), rövidebb köridőt futott a tesztpályán. Ennek ellenére fékezésnél nem produkált megfelelő tapadást. Ez kicsit furcsa volt nekem. Talán az lenne a legjobb ha az autónavigátor tenne egy ilyen tesztet, azonos járművekkel természetesen.

    Alapból az anyagi hozzálláson buktam ki egy kicsit, nehezen fért a fejembe hogy lehet egy ilyen dologhoz csak 1 szemszögből hozzáállni. Vannak akik a műszakivizsgáztatást is zsebbenyúlva kivitelezik, mert olcsóbb lefizetni valakit, mint elvégezni a szükséges javításokat, más meg le van sz*rva, mert nem éri meg kicserélni ezt meg azt, bírja az még 10-20.000 km-ig. Majd akkor lesz a csere amikor már tényleg nagyon kell, mert úgy költséghatékonyabb, az meg hogy közveszélyes a kocsi mellékes. Nekem ugyanez a hozzáállás jött le abból az ominózus kommentből. Nem mondom hogy igazam van, biztos én reagáltam túl, de valószínű nem én voltam az egyetlen akinek a fejében ez megfordult.

    Az is lehet hogy jobb a nyári, én a télit érzem biztosabbnak, az nem pörög ki alattam induláskor. Lehet hogy csak placebo-effekt, csak bebeszélem magamnak, de ezzel érzem biztosabbnak. Te is írtad, a sofőrön múlik elsősorban. Én inkább azt választom amit biztosabbnak érzek, így jobban odafigyelek bármire.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Egyetértek Baxival! Én is jártam már télen márkás nyári gumival és nem volt semmi gond sem. Száraz és latyakos ,vizes úton hidegben is a nyári gumi produkál jobb eredményeket ! A „+ 7°C alatt a nyári gumi rosszabbul teljesít ,mert …. ” ez csak jól hangzó reklámszöveg ! Jeges úton szinte mindegy milyen évszaknak megfelelő gumiabroncs van az autón. Ezt tapasztalatból mondom. Másrészt pedig a téli gumi sem tud csodát tenni. Főleg akkor ,ha valami olcsó gagyi gumiabroncsot használ valaki !

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Teljesen egyetértek veled, egy dolgot azért, hozzátennék. A felelőtlen sofőr hülyeségét, nagyobb eséllyel véded ki, ha van egy jó, téli gumi-szett az autódon.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    3 évet használt téli gumi rosszabbul tapad mint egy vadi új nyári gumi.30 éve vezetek kb.500000km eddig és még soha nem volt balesetem nyári gumival.A téli gumi csak egy üzlet.A balesetek 90%-a nem a nyári gumi miatt van,hanem a felelőtlen sofőrök miatt.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Ezek a videók semmire nem jók:

    1.két egyforma gépkocsit kellett volna választani. Aztán megszabni, hogy mondjuk csak 2-esben indulunk. Csak 1-esben indulunk – ugye jégen ez nem igazán célra vezető. Lett volna egy-egy csak 4×4-es teszt, csak első kerekes teszt, csak hátsó kerekes teszt.

    2. olyan teszt is jó volna, hogy brand new nyári vs. használt 3 éves téli gumi.

    3. saját tapasztalatok: akár melyik évszakos, de jó minőségű legyen. Esőben a téli gumi sokkal rosszabban teljesít, legyen ősz, tél, tavasz – bármelyik márka. A neves gyártók is mellényúlnak, ezt láttam belső teszteken.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Magyarországon még nem KÖTELEZŐ A téli gumi de miért!!!!!!Nyíltan senki nem meri kimondani, hogy legyen KÖTELEZŐ A téli gumi!!!! ! Pedig már annak kellene leni mikor jön már el az ideje!!!!!Továbbra is állítom, mert saját tapasztalat, hogy egy jó minőségű téli gumi,menthet életet más ember tulajdonát épségét a téligumi TÉLEN puhább-ezért jobban tapad hidegben az aszfalton.Ez tény és kész!!!!!!

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Nos először is, annyira vastagon jeges havas útfelületen mint ami az első videóban is látszik teljesen mindegy, hogy téli vagy nyári gumi van-e az autón, ugyanis gyakorlatilag a gumi nem találkozik az aszfalttal és ennyi vizet, latyakot a téli sem tud kidolgozni maga alól, továbbá a téli lágysága sem releváns ilyenkor.
    Sokan azt gondolják, hogy a téli gumival több centi vastag hóban is sokkal biztonságosabban közlekednek, pedig ez óriási tévedés, sőt sok esetben ugyanolyan hamis biztonságérzetet ad egyeseknek mint amikor azt hiszik, hogy ha 30 milliós autóban ülnek akkor abban nem halhatnak meg. Egy szó mit száz nem kell mindent elhinni amit a pr gépezet állít.
    Másodszor pedig jómagam az összkerekes autómmal nyári gumival is könnyedén felkaptattam a budai hegyek nem éppen gyenge, havas, latyakos emelkedőjére. Megnézném a videóban szereplő M3 mire menne ugyanott akár téli gumival is.
    Szóval elég erős túlzásnak érzem az egész cikk (ál)tanulságos következtetéseit, mi több a félrevezetésen kívül még veszélyesnek is érzem az ilyenfajta okoskodást.
    És most lehet szapulni, netán moderálni a hozzászólásomat, de elárulom gyakorlott flotta menedzserként nem kevés tapasztalattal a hátam mögött állítom azt amit állítok.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    ElBundy: ha nem haragszol én jobban bíznék a hivatalos tesztekben, mint az ilyen házi „belenyomogatósba”

    Gery3: amit linkeltem esős gumitesztet, ott látszik, hogy esőben a téli gumival a fékút több mint 15%-al hosszabb és mivel az utak „nem száraz” időszakban 99%-ban vizesek (télen is) és nem jegesek, ezért az említett kislányt/kisfiút sokkal jobban veszélyezteted a téli gumival a megtett út 99%-ában. Az, hogy ilyen vizes tesztből csak ezt az egyet találtam (és az is negatív a téli gumira nézve), azt feltételezi, hogy ez a téli gumi-dolog semmivel sem több mint biznisz, de én lennék a legboldogabb, ha hivatalos tesztekkel bizonyítanák, hogy nem így van. Jó nagy biznisz (nem csak a gyáraknak, a gumisoknak (szerelés), az államnak (27%áfa), stb…), gyakorlatilag mégegy adó az átlagemberre nézve.

    Hunnar: a téli gumi minimum duplájára növeli a gumiköltséget. Eleve az újkori 8 mm-es mintából csak 4mm-t tudsz elhasználni (szemben a nyárival ahol 6,4mm-t), ráadásul a téli amúgyis gyorsabban kopik, valamint kell hozzá négy plusz felni és jön hozzá még az évi 2 szeri kerékcsere költsége a gumisnál. Aki nem tudja tárolni annak még bérelnie kell tároló helyet is a másik szett keréknek. Ha nyárra is fent hagyod akkor extrém mértékben fog kopni a téli.

    Z-Imi: lásd amit Gery-nek írtam. Az autózás veszélyes üzem, de ez nem a téli gumin múlik, sokkal inkább a sofőrön.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Magyarországon KÖTELEZŐ a biztonsági öv használata, pedig ha nem használod azzal más ember életét nem veszélyezteted. A téli gumi viszont nem az, de ezzel más ember/vagy tulajdona épségét veszélyezteted. Azt pedig senki se mondja, hogy drága. Olcsó autóra olcsó, drágábbra drágább a gumi. Volt Swifttől kezdve pár autóm, tudom mennyi. Eddig mindegyikhez volt téli garnitúrám is. Amikor eladtam valamelyiket akkor eladtam a téli készletet is, így már nem is volt olyan drága.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Én azért veszek téli gumit, hogy a lehető legtöbbet tegyek azért, hogy ne okozzak balesetet.
    Pénzügyi megfontolásból pedig teljesen mindegy, hogy veszel vagy nem veszel, mert a 4 téli és 4 nyári gumival ugyanannyit tudsz menni, mint a 2x megvett 4 nyári gumival.
    És ha télen nem autózol olyan sokat, és nem kopik el 3-4 év alatt a gumi? Na bumm, akkor a végén fent hagyom nyárra is.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Számold ki azt is, hogy mennyibe kerül egy 6-7 éves kislánynak vagy fiúnak az élete, akit elütsz, mert nem tudtál megállni a nyárigumival. Vagy csak szimplán nyomorékká teszed az élete hátralevő részére. Számolj bele kezelési/temetési költségeket, perköltséget, mennyit ülsz majd a sitten, és ha nem tudnád feldolgozni, a saját pszichiátriai kezelésedet is. (Szerény véleményem szerint az emberélet felbecsülhetetlen, úgyhogy számolás nélkül azt mondanám hogy a téli az „olcsóbb”. Ha 10.000 km-t nem ér meg, egy életet igen.)

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Korrekt elvárásaid vannak:) A téli legyen minőségi, nem kopott, jól tárolt, és persze ne legyen felkeményedve, de a nyári amivel ezek szerint 3-4 évet minden évszakban minimum elmész az megfelel úgy ahogy van:D Sőt, az nem kopik, nem keményedik, jobban tapad, tehát még jobb is. Hihető:D

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Csak azt felejtjük el hozzátenni, hogy a téligumi jó teljesítményéhez kell, hogy ne legyen túl öreg (3 év után már a legjobb márkáknál is kimutatható a felkeményedés és így a tapadásvesztés) és szakszerűen legyen tárolva, felszerelve, centirozva. Ráadásul eleve jó minőségű legyen.

    Továbbra is állítom, mert saját tapasztalat, hogy egy jó minőségű nyári (Pirelli P6000) jobb még havas körülmények közt is, mint a kiöregedett téli (amúgy Michlein elől és Continetal hátul volt vegyesen, legalább 4-5 éves gumik)

    És akkor mindenki kalkulálja ki mennyibe kerül egy set télit venni kb. 4-5 évenként és szakszerűen tárolni, továbbá mindez mennyi környezet terheléssel jár nemzetgazdasági szinten stb.

    SZVSZ továbbra sem éri meg a téli gumi évi 20.000 km alatt, főleg, ha az autó keveset megy télen, pláne eleve nem kel útra rossz útviszonyok között. (Anyám még sötétben/esőben sem vezet) Egyszerűen nem lesz olyan futásteljesítmény a gumiban, ami elkoptatná a tervezett élettartalma alatt. Még az autós portál olvasójaként is észre kéne venni, hogy nem mindenki megy még a budira is kocsival. Az autók jelentős része a hét nagyobbik felében áll, alkalomszerűen használják.

    Pláne tök felesleges lenne a téli gumit kötelezővé tenni, vagy a kötelező biztosítás felfüggesztésével kikényszeríteni a téli felszerelését. Inkább hiteles tájékoztatás kéne, valós tesztek, költségkalkulációk, és rábízni a döntést azokra, akikre tartozik.

    Nagy futásteljesítmény mellett a jobb tapadás és mérsékeltebb kopás (4 évszakhoz, vagy melegebb időben használt téli gumihoz képest) és így a kisebb baleseti kockázat egyértelműen megéri. Úgyis mindkét gumi fogy, így legalább lassabban…

    Amúgy ha akkora kockázat lenne a nyári gumi télen, a biztosítók már rég felárat kérnének a nem cserélőktől a mérhető extra kockázat miatt. De legalább figyelembe vennék a kalkulációnál. Érdekes, hogy ilyenről még sose halottam…

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Hol írtam, hogy jó a memóriám?:D Azt viszont írtam, hogy ez nem a kettőnk vitája… eleve általánosságban kezdtem el beszélni, te szólítottál meg engem és ettől még rohadtul nem tudom milyen gumi van a kocsidon. Azt viszont tudom, hogy első hónál nem szoktam sorokat látni a gumis előtt, szóval nekem nem kellenek a habiszti kifogásaid, védve a nyárigumis tábort:D

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    „Persze nincs hó, de ha lesz akkor otthon maradsz?”

    Ha valóban olyan jó a memóriád mint írod, akkor azt is tudnod kéne, hogy én használok téli gumit, de attól a +7 fokos reklám szöveg még hülyeség. 🙂

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Egyszerű a próba.7 fok alatt fogsz egy nem túl hegyes tárgyat.Megpróbálod a nyárigumi futófelületébe FINOMAN belenyomni.Aztán jöhet a téligumi.És láss csodát a téligumi TÉLEN puhább-ezért jobban tapad hidegben az aszfalton.A lamellák pedig a havas-latyakos úton teszik a dolgukat.Ha majd a nyárigumival okozott téli balesetek károkozását a biztosítók a nyárigumis autósra verik,na akkor mindenki vesz majd téli abroncsot.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Megtették már helyettem sokan, de tényleg egyszerűbb takarózni a szokásos kifogásokkal, nincs rá pénz, nem használom ki, nincs hó, keveset megyek, 7 fok alatt is tökéletes, stb… azt nyíltan senki nem meri kimondani, hogy nem vesz télit mert jobb a nyári. Kell egy kis takaró amivel a tömegben el lehet vegyülni, de amúgy ezek is nálam sokkal okosabb emberek gondolatai:D
    Teljesen mindegy amúgy, ez nem kettőnk vitája. De ha tőlem elvárja az autós társadalom, hogy ne száguldozzak nyáron megfelelő körülmények között sem, akkor én is elvárhatom bárkitől, hogy fűrészelje le a kezét ha hóban nyárigumival indul el. Persze nincs hó, de ha lesz akkor otthon maradsz? Naugye…

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Köszi, ez papírformának tűnik. Talán mégjobban érdekelnének ugyanilyen tesztek -a hazai utakon 99%-ban előforduló- nedves, sónedves úton.

    Pl.: [url]http://www.youtube.com/watch?v=Oi-o_njQW34[/url]

    de sajnos ilyenből nem nagyon van, főleg olyan ahol a négyévszakosokat is tesztelik. Nem tudom mi lehet ennek az oka…

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Hülyeségeket írogatsz és még te vagy felháborodva?

    „…a sok „szakértő” és utolsó vérig állítja a nyárigumi létjogosultságát”

    Ha állítasz valamit akkor az a minimum, hogy bizonyítsd!
    Várom az idézeteket.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Hiába minden videó és cikk, egyesek mindvégig photoshopra gyanakodnak… De a ‘halhatatlanság’ érzése is tartja magát! 😉

    (Motoron összegződik legjobban mindez; nincs téligumi és/de sokszor ‘szupermen szinten’ száguldanak…)

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=j32vXbe-JBk[/url]

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=L2wTg0l3_wI[/url]

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=svkZDRoouYU[/url]

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=1zIfmMulIwg[/url]

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Senki? Tényleg? Akkor te vagy mindenki, mert tudod amit mindenki egy személyben gondol? Nem kell messzire menni, csak ezen az oldalon lapozz vissza, de körülnézhetsz az utakon is. Nem kell most, várd meg a havat is… mert ugye első hónál majd mindenki aznap cserélni fog:D Ne viccelj már… és főleg ne találj meg ilyen kamu szarral.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Szerintem neked komoly szöveg értelmezési problémáid lehetnek vagy nem emlékszel a dolgokra.
    Nem szokta senki a nyári gumit jobbnak írni a télinél hóban, jégen vagy komoly télies körülmények között, viszont a +7 fok alatt kell a téli gumi egy hülyeség. A nyári még mínusz 1-2 fokban is általában jobb száraz aszfalton mint a téli. Ezt jegyezd meg! Talán sikerül. 🙂

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Tökéletes megoldásokkal tele van a padlás, mag a csórósággal is…aki ilyen úton és dombon meg nyárival akar közlekedni az meg is érdemli. BTW, az megvan, hogy bezárták a Műjégpályát, mert olyan meleg van, hogy nem tudják eléggé hűteni, hogy megfagyjon a víz? 🙂

    2014 Január 2.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Érdekes, hogy amikor általánosságban került elő a kérdés, akkor jön a sok „szakértő” és utolsó vérig állítja a nyárigumi létjogosultságát, ilyen videóknál meg mély hallgatás van. Csak nem elakadtatok valahol?:D

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Csendben jelzem, hogy a magánemberek is már egy ideje télivel járnak.

    Sokkal tökéletesebb gumi megoldás lenne a nyári, téli és a tavaszi/őszi gumigarnitúra. A 4 évszakos ennek pont az ellentetje! Minden évszakban veszélyesebb, mint az azonos úton haladó többieké! Ez van.

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Engem inkább a négyévszakos gumik érdekelnének, a magán emberek akik most sem télivel járnak, úgysem fognak télit venni a választások utáni kötelezővététele után sem, max. négyévszakosat…

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Hat igen en mikor akartam 2-3honapot kellett volna varnom a gumisnal.
    Es van itt mas gond is mint irtatok ritkan havazik es ritkan fagy
    azaz a felkeszultseguk a csuszos utakra kozel a 0val egyenlo.
    Sajnos sokszor telen is ugy akarnak vezetni mint nyaron.
    Hisz van ami szamomra fontosabb az oszkereknel es teliguminal az a tapasztalat es a jozan esz.

Vélemény, hozzászólás?