Te mibe tankolnál szívesen, ha már ilyen olcsó a benzin?

Az a szomorú helyzet állt elő, hogy még egy tetemes fogyasztású autó esetén is hónapokig kitarthat most egy tankolás, hiszen a koronavírus az otthon maradásra kárhoztat bennünket. Mindenhonnan az folyik, hogy aki teheti, maradjon otthon, hiszen jelenleg ez az egyetlen módszer arra, hogy megfékezzük a COVID-19 terjedését. A gondolatokkal játszani, álmodozni azonban szabad, így aztán mi is összegyűjtöttük a kollégákkal, hogy milyen autókba töltenénk képzeletben szívesen a több mint 10 éve nem tapasztalt módon olcsó, még e héten is eső árú benzint. ABC-sorrendben haladunk, így Hamvas Tomi kollégánk választásaival kezdjük a sort, új és használt, akár veterán autókra is gondoltunk - az elmúlt években vezetettekből.
Hamvas Tamás

Szívem szerint csak régi autóba tankolnám az összes létező benzint, nem is könnyű megmondani, milyen parkot állítanék össze magamnak.

Ha csak az elmúlt pár évből válogatok, és csak azokból, amiket vezettem, a három parkolóhelyemre muszáj besakkoznom négy autót, ennél alább nem adnám. BMW mindenképp lenne köztük és azt a modellt választottam, amely talán a legkülönlegesebb és a tavalyi Concours d’Elegance rendezvényen vezethettem is, ez pedig a Z1. A 2,5 literes sorhatos benzinmotorja, a különleges, elemenként cserélhető műanyag karosszériája, a lecsusszanó ajtói és régisége miatt lenne helye nálam. A Mitsubishi Lancer Evo VI joggal legenda, és nem csak motorsportos teljesítménye megkérdőjelezhetetlen, de youngtimerként is lenyűgözően precíz és gyors gép. Látszatra sem gyenge élmény, egy tetőtől-talpig raliautó közúton. IV-es, V-ös, vagy VI-os, igazából mindegy, valamelyik állna a garázsomban. Az Aston Martin Vantage kicsit kilóg a sorból, a luxuscikkek nem az én világom, a brit sportkocsi mégis megérintett. Mégpedig azzal, hogy minden részletében inkább tűnik versenyautónak, mint közúti sportautónak, nagyobb hangsúly került a mechanika precizitására, a V8-as motor karakterére, a vezethetőségre, mint az anyaghasználatra és ettől érzem azt, hogy vezetésre teremtették. A motor magas fordulaton megy igazán, a robotváltó szintén versenytechnika, a futómű betonkemény és az utastér szűk, furcsa megoldásokkal. Funkcionális gépnek tűnik, és a funkció itt a vezetés, a versenyzés. Az elsőszámú parkolóhely viszont a nemrég próbált – és a magazinban is olvasható – Nissan Skyline GT-R R33-é. Már csak azért is az R33, mert tökéletesen tükrözi a ’90-es évek formavilágát, ami nálam mindenképp nyerő. Szívem szerint persze mindegyik GT-R-ből tartanék egyet, de az R33 volt mindig is az, amelyik vonzott. Én lennék a legboldogabb, ha a világ összes benzinjét egy duplaturbós RB26-tal etethetném meg. A legenda itt is tökéletesen igaz, ha ez most, több mint 20 évesen, gyári állapotában ennyire ütős, valóban annyira félelmetes lehetett a versenyautó akkoriban, mint Godzilla, csak ez még létezik is.
Földhözragadtnak tartom magam, így az első, ami eszembe jut, ha új benzinzabálót kéne választanom az az, hogy a következő autók közül csak egy árából is megvehetném az összes fönt említett régit, pláne három árából… Azért az újak között is akad olyan, amitől megremeg a lábam, persze, megint csak mindegyik a vezetésre hangolt, ez a gyengém. Akad olyan, ami többre is jó lehet, ez pedig az új BMW 8-as Gran Coupé. A forma, a kidolgozás, a felhasznált anyagok és főként a vezethetőség, a több mint 5 méteres autó közvetlensége és mozgékonysága az, ami lenyűgöző. Négy ajtóval is hibátlan vezetési élményt, a 4,4 literes V8-as őrületes gyorsítást és libabőröztető hangélményt ad, miközben az utastér kényeztet. Komolyra fordítva a szót, vannak még mechanikai és igazi vezetési élményt adó autóként értékelhető újdonságok a piacon, amin nem BMW embléma feszít. Jó, de, csak nem az orrán, ez pedig az új Toyota Supra. A sorhatos BMW turbómotor nagyon jól áll az új Suprának, közvetlen reakciójú, szép hangú motor, az autó kormányzása közvetlen, a futómű nagyon stabil és sokat kommunikál, az anyaghasználat pedig általánosan jó, a vezetési pozíció kiváló. Engedjük el azt a marhaságot, hogy a legendát megölték a német alapokkal és adjunk utat annak az élménynek, hogy ma is van egy kétüléses, soros hathengeres turbómotorral szerelt hátsókerekes sportautója a Toyotának, amit Suprának hívnak. Fogadjuk el azt is, hogy az eredeti gyári állapotában soha nem volt ennyire jó, mint most az új, de még építve is csak súlyos milliók rálocsolásával érhetné utol. Engem lepett meg talán a legjobban, hogy az a tesztautó, aminek a fotóit, a reggeli hidegindításkor felvett egyszerű videóját még évek után is vissza-vissza nézem, éppen egy olasz lesz. Az Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio valóban szívhez szól, egyrészt azzal, hogy az olaszok megint valami különlegesen sportosat alkottak, de túlnyomórészt azzal, hogy ezt ennyire jó vezetni. Semmihez nem hasonlítható a kormányzás és a futómű közvetlensége, stabilitása, de a Ferrari által hangolt és gyártott V6-os duplaturbós motor reakcióideje sem. Hangja eszelős, versenyautós hangerővel és csattogásokkal szól, miközben bármiféle erőfeszítés nélkül terelgethető kilinccsel előre a könnyű, alumínium karosszéria. Mindeközben egy csinos szedán, itt-ott szolidabb, vagy épp nagyon durva látványelemekkel, mint például a diffúzor és a kipufogóvégek. Ízig-vérig valódi, tompítástól mentes vezetési élményt adó őrületesen erős, 510 lóerős, mégis semmihez nem hasonlíthatóan kezes jószág, mindenképp megérdemli, hogy locsolják bele a benzint.
Horváth András

Szinte gondolkodás nélkül jelenik meg lelki szemeim előtt a Ford Mustang Bullitt.

Esetleg egy sima GT változat is a V8-as motorral. Ám a Bullitt stílusban még többet ad. A jellegzetes hangon megszólaló, amerikai nyolchengeressel felvértezett „vadlovacska” nagyon mélyen megérintett, ami nem meglepő, hiszen bevallottan gyerekkori kedvencem a Mustang. A kezdetektől fogva. Viszont a legfrissebb generáció már futóműben is felnőtt a sportautókhoz, szóval óriási élmény vezetni. Ha már olcsó a benzin, akkor maradnék a sportautós vonalnál. Szintén V8, de más orgánummal, ami a friss Lexus RC F-ben szolgál. Érdekes, hogy a ráncfelvarrás utáni változat nem annyira nyers, mint a 10th Anniversary modell, de a futóművén is tovább javítottak, így a pályanapokon valószínűleg nehezen izzasztja meg a konkurencia. Főleg a Track Edition változatot, amelyet nagyon komolyan a pályákra is szántak a tervezői. Köridőkben is megmutatkozik a tudása, amennyiben összevetik a „sima” RC F modellekkel. A Mazda MX-5 kívánkozik még a dobogóra, a G184 jelölésű motorral. Az élményautók között az egyik legélvezetesebb a kis roadster a kétliteres, négyhengeres motorral. Bár imádom a keménytetős változat formáját, főleg, ahogy a mechanizmus nyitja és zárja a tetőt, mindenképp vászontetővel az igazi. Természetesen jó időben, lenyitva azt. Nem üvöltözik, mint egy V8-as, ennek ellenére szépen morog, ám a hab a tortán, hogy a Skyactiv benzinmotor még akkor sem kortyol sokat, ha nyúzod. Így külön öröm az olcsó benzin. Persze nem csak az új autóké a világ, ezért gondolatban elkalandoztam a régebbi, használt gépek felé is, egy Audi A5 tűnik fel előttem. Kétliteres benzinmotorral, megkímélt állapotban. A 2008-as évjárat pont megfelelő. Nincsenek még drága hibái, a Walter de Silva keze nyomát viselő vonalak pedig úgy sportosak, hogy közben nem hivalkodó az autó. Most sem tudom levetkőzni a Mustang mániámat, nem hagyhatom ki a sorból a „retro generációt”, hiszen abból is létezett Bullitt változat. A 2008-as születésű példánynak is a Ford Racing piszkálta meg a V8-as motorját, először alkalmazva a típusban nyitott légszűrőházat. Hátul ugyan merevtengelyes, így nem olyan élvezetes vele kanyarogni, mint az aktuális generációval, ám a hangulata ennek is lehengerlő.
Katona Mátyás

Az igazán földhözragadt én vagyok, az olcsó benzin ellenére is meglennék, ha nem is kellene tankolni, csak tölteni.

Bár tankolni nem tankoltam az elmúlt másfél héten, gondoltam már rá, hogy most a töltőpisztoly megfogása nem csak azért rizikós, mert - leginkább a gázolajnál - büdös lesz tőle a kezünk, hanem azért is mert a vírust onnan is összeszedhetjük (ahogyan bárhonnan máshonnan is). Igaz, a töltőállomásoknál legalább sok esetben találunk nejlonkesztyűt, amivel mindkét kellemetlenség ellen védekezhetünk. Ha viszont tudjuk otthon tölteni villanyautónkat, akkor ezt is megspóroljuk. Megjegyzem, most mutatkozik meg, hogy akár a legolcsóbb villanyautó, például egy Peugeot iOn is hetekre elegendő hatótávot adhat, ha kellően keveset mozdulunk ki. A cikk apropója persze nem ez, hanem az olcsó benzin, amit képzeletben locsolhatunk. Én a használt autók közül történelmi modelleket állítanék a képzeletbeli garázsomba.
Egy első Lexus LS-t például feltétlen, hiszen az tényleg az örökkévalóságnak született. De ha már ilyen olcsó a benzin egy torkosabb, Audi A8-ast is el tudnék képzelni, az első a kilencvenes, a második a kétezres évek tipikus diplomataautója volt, igaz később hazánkban gengszterautók lettek, mielőtt youngtimerré avanzsáltak. Persze tudom, mindkét A8 használttesztem konklúziója az volt, hogy a ma már újkori árának töredékéért megvehető luxusautókat fenntartani sem olcsó, hiszen ha bármihez is hozzá kell nyúlni esetükben, az bizony tetemes összegbe kerül, s jól tudom azt is: az autóknak talán még a használatnál is rosszabbat tesz az egy helyben állás, így most, ritka használat mellett is adódhatna velük gond. Harmadiknak egy olyan használt modellt emelnék ki, ami tényleg filléres, s talán a legnagyobb hátrányának azt találtam, amikor próbáltam, hogy 10 literes felett fogyaszt. Ez nem más mint az Alfa 155 2.0 Twin Spark, ami a fél millió forint alatt megkaparintható autók között fronthajtásával is elképesztően jó élményt adott, még úgy is, hogy a márka fanatikusai szerint már nem igazi Alfa volt, én mégis kedveltem, hiszen a DTM-ben is meghatározó volt. Az új autóknál - elérhetetlenségükből adódóan - már én is kicsit szabadabbra engedem a gondolataimat. A még emissziós fojtás nélküli Kia Stinger V6 ugrik be például, bitangul ment (4,9 másodperces 100-ra gyorsulása szó szerint fájt), és most aztán kevéssé zavarna a 15 literes átlagfogyasztása. Persze megjegyzem, az új autóknál már van élményautó emészthető fogyasztással is, még hibridrendszer nélkül is. A múlt nyáron nálam járt Volvo S60 T5 például 8,8-as átlagfogyasztással hozta a teszthetet, pedig benne volt egy élvezetes Dobogókőn keresztüli Esztergom túra is, pontosabban oda-vissza, hiszen mindkétszer a hegyi utat választottam. Persze tudom, a turbós négyhengeres Volvo hangja sehol sincs, de azért a 6,5 másodperces 100-as sprintet ő is tudja és fogyasztása még szinte fájdalomküszöb alatti. (Mondtam én, hogy én vagyok itt az igazán földhöz ragadt, még akkor is fájna a magas fogyasztás, ha ingyen lenne a benzin...) Nem mondom, hogy fogyasztás alapján szűrtem, de úgy tűnik, nem tudom meghazudtolni magamat, egyetlen V8-as választottam is egészen jó, 15 liter körüli tesztfogyasztást hozott, persze nem kifejezetten ezért szerettük, hanem műszaki zsenialitásáért, összerakottságáért és persze erejéért, valamint hangjáért. Meg persze azért, mert egy jubileumi Lexus RC F még szoborként is megteszi: álló helyzetben is szívesen elnézegetném az udvaron, naponta megsimogatnám és ünnep lenne vele a heti egy bevásárlás, a holnaptól már csupán 308 literes benzinből gond nélkül beletöltenék egy liternyit egy 5 kilométeres vásárlós körre is, ami persze 20 literes fogyasztást jelentene, de hetente egyszer ki ne lehetne úr?!