Tartalmas második felvonás – Peugeot 3008 1.6 BlueHDi

Menő. Szinte borítékolható volt, hogy SUV nyeri az idei Év Autója címet, igaz a Giulia megszorongatta az autóbolond zsűritagok szívét, a menő most mégis a szabadidő-autó fazon, a Stelvio meg akkor még nem pályázhatott, ugye. Az utolsó hetesből nekem már gyanús volt, hogy a Toyota C-HR és a Peugeot 3008 közül kerül majd ki a győztes, a japán mégis eléggé a rangsor alján végzett. Nem is ez a lényeg, a franciák már az első, persze csúcs felszereltségű GT tesztautóval képesek voltak kenyérre kenni. Magaménak éreztem, földinek, elérhetőnek, mégis űrtechnikának tűnt kívülről, közben meg évekkel ezelőtti, igaz már Év Autója technika lapul alatta, bizony, a 308-asé. Szóval mondhatjuk, hogy a franciák kétszer ugyanazzal az autóval arattak sikert, egy év kihagyással.
Újracsomagolva. Persze, a 308 elég meggyőző is volt, és látszólag a technika is bejött a franciáknak, padlólemezük megegyezik, ahogy motorkínálatuk is, közben meg egy sokkal nagyobb autót kapunk, őrült kinézettel. Legalábbis nagyobbnak tűnik messziről és közelről is, jó, azért hosszban és magasságban is rálicitál egy arasszal, méretei viszont bent a megdöbbentőek. De még maradjuk egy kicsit kint, hiszen annyira jól mutat ez az egész, amit összehoztak. Itt most nincs kéttónusú fényezés, cserébe van a dobostorta tetejére hajazó metál réz árnyalat. A fekete kiegészítők, kerékívek és küszöbök nélkül lenne annyira buta a kinézete, mint az elődé, de nagyon jól használták ki a ma divatos részleteket. Nem lehetne SUV markáns front nélkül, ha ez nem az, akkor nem tudom, mi lehetne az, egyszerre szigorú és izgalmas, ahogy a rács szinte függőleges, a lámpák meg már döntöttek. Ötletes, az fix, annak meg külön lehet örülni, hogy a sok króm csak a GT-hez pattan fel rá, Allure felszereltségen jóval kevesebbet kapunk, de azért a kamu kipufogóformák itt is megvannak a lökhárítóban.
Színház ez. A franciák tudják, hogy kell úgy előadni valamit, hogy nagyon újnak, meghökkentőnek tűnjön és mindenképp másnak, mint a szegmens többi szereplője. Ott az SEAT Ateca, vagy a Nissan Qashqai, csábítónak egyiket sem mondanám, míg a 3008 egyből meg tud fogni valamivel. És az nem a technikai tartalom lesz, ugyanis ha csak a spanyol ellenfelet nézzük, erősen elmarad tőle. A 3008-hoz ugyanis nincs egyrészt négyhengeres benzinmotor, másrészt összkerékhajtás, így a terepjárós kinézet valóban csak az marad, semmi több. Erre a Peugeot azt mondja, hogy a potenciális vásárlók jelentős része sosem keveredik olyan helyre, ahonnan mezei elsőkerékhajtással ne tudna szabadulni, vagy ha mégis, a kipörgésgátlóval játszó elektronikával már meg fogja tudni oldani. Éppen ezért nem is lesz belőle összkerekes – talán majd egyszer hibridként – de még az új Opel Grandland X-ből sem, ami ugye egy 3008, német egyenruhában.

Dízelnek elég jó. Tetszett a kétliteres dízel a GT-ben, bivalyerős volt, nem csak alul, felül is jól húzott, közben meg hangja szinte semmi. Fogyasztása sem volt vészes, annak ellenére, hogy automata váltóval párosították. Az 1,6-os BlueHDi-re szinte ugyanezek igazak, nem zavaró a hangja, még kevesebbet eszik, 5,6 liter lett a vegyes értéke, ami igencsak vállalható, és általában nem tartottam föl vele senkit. Alul szépen húz, bár a turbólyuk megszokottan óriási, sokat kell várni, mire megjön a nyomaték, de erre már lehet készülni, így csak stílus kérdése, hogy tudunk-e lendületesen közlekedni vele, vállalható. Fent már elég kevés, a 3008-ban még a 100-as sprintre is több mint 11 másodperc kell neki, cserébe viszont a hatfokozatú kézi váltóval hozható a már említett fogyasztásnál is jobb érték. Bizonytalan. A hatfokozatú kézi váltó nem tűnt a legjobbnak, először is ott a bumszli gomb, ami az amúgy is funkciójából adódóan fölöslegesen magas középkonzolon egy hosszú kar tetején csücsül. Ha nem teherautósan magas üléspozícióban vezetünk, akkor kényelmetlen, mivel a könyöklő magassága nem állítható. Kapcsolási érzetre sem jó, és a fokozatok hossza sem tűnt kényelmesnek. 50-es sebességnél 3-asban már sokat, 4-ben keveset forog, szinte dadog, sokat kell váltogatni. Futóművétől sem kell sokat várni, egyszerű megoldások vannak alatta, kényelmes, jó rugózású, alapvetően jó vele közlekedni. Viszont feltűnően máshogy mozog elöl, mint hátul, a hátsó tengely csatornafedeleken, úthibákon, pláne, ha azokat kanyarodás közben kapjuk el, szinte összerogyik. Van az a furcsa érzés, mikor megremeg a lábunk, na, pont olyan. Szerencsére csak ritkán jön elő. Amiről a 3008 szól, az viszont minden pillanatban.
Az érzékek mestere. Ha valaki nem a németes precizitást, kimértséget, hidegséget keresi, akkor azt várja az autójától, hogy az hasson rá. Pont ez az, amit a 3008, de egyébként a Peugeot-ok nagyon jól tudnak. Ott a rengeteg forma az utastérben, a pult előttünk, két hatalmas kijelzővel, ahol a műszeregység kijelzőjét váltogathatjuk és mindenféle animációt játszik le. A szövetbetétek az ajtón és előttünk, a billentyűk a középkonzolon, azok az ülések, itt szintén szürke szövetbe és bőrbe borítva, nagyon jók az anyagok. Az ergonómia szintén elég jó, bár sokszor zavart, hogy szinte az összes funkciót csak a monitorról érhetjük el, így tolatás közben nem kapcsolhatjuk ki a légkondit, mert az orr és a hátsó kamerából összelegózott 360 fokos képet kell néznünk. Mindegy, nem is ez a lényeg, szokható, ahogy az ízlésre igazítható parfüm is, amivel abszolút jó hangulatot teremt odabent. Nem a legjobb technika, de messze a legjobb tálalás. Egy egyszerű autó, korrekt helykínálattal oltári jó megjelenéssel. Ez mindenképp díjat érdemel.