Társaságra vágysz? Renault Trafic teszt
Renault Trafic Combi Pack Comfort 1.6 dCi teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már nincs Jumbo-tető, van viszont F1-es motor, amivel gyári érték szerint fogyasztott a Trafic. Takarékos csapatszállító, amivel biztos, hogy nem leszünk magányosak.
A Renault mindig erős volt színek tekintetében. Van bátorságuk a szokásostól eltérő árnyalatokat is kikeverni. A Trafic zöldjéhez valóban kell a kurázsi, érdemes bevállalni
Ha minden más kicsi. Van úgy, hogy már egy nagyméretű egyterű is kicsi. Akkor, ha a hatodik, hetedik ülést nem csak alkalomszerűen, hanem sokszor és hosszú távon, úgy is kihasználnánk, hogy nem csak utasokat ültetünk az autóba, hanem csomagokat is vinnénk. Kényelemben. Ilyenkor pedig nincs más megoldás, mint a furgon. Megkerülhetetlen a Renault, ami évek óta Európa első számú kishaszonjármű értékesítője. Ez a Trafic méretosztályát is jelentő 3,5 tonna alatti szegmens vezetését jelenti.
5 méter alatti hosszával a legtöbb szabványos parkolóhelyen elfér még a Trafic, helykihasználásban nagyon erős
Ez a legkisebb. A nálunk járt L1H1, azaz kisebbik hosszúságú és alacsonytetős Trafic persze a legkisebb, nincs is 3,5, de még 3 tonna sem a megengedett össztömege. Az 1,9 tonnás saját tömeghez fejenként kevéssel több mint 100 kilogramm terhelhetőség jár, ami korrekt. Nyilván nem csempeszállításhoz, de ahhoz igen, hogy kilenc normál méretű utas még akár túrafelszereléssel, sícuccokkal is elutazhasson vele, bár utóbbi esetben azért már rezeghet a léc. És itt nem feltétlenül az ülések alatt végigdugható sílécekre gondoltam, de legalább rögtön sikerült megemlíteni az egyik legfőbb ütőkártyát, a remek pakolhatóságot. Alap, hogy a teljes hátfal kitárható, bázisként függőleges osztású, 180 fokban is nyitható ajtókkal, felárért nagyobb helyigénnyel, de pakolás közben esővédelmet is adó felfelé nyílóval. Nem nehézkes a bővítés, a harmadik üléssor támláját egyben dönthetjük le, majd az egész padot előre is buktathatjuk, meg persze a középsőhöz hasonlóan ki is vehetjük. A legizmosabbnak számító 145 lóerős dízelhez kizárólagos Pack Comfort felszereltséghez kalaptartót is kapunk.
Még a rövid orrban is szinte elvész a mélyre épített 1,6 literes motor, 145 lóerejével és 340 Nm nyomatékával döbbenetesen jól viszi a furgont
Kis motor, kis fogyasztás. A Trafic motorpalettája csakis 1.6-os dízelt kínál, alapból 95, középső lépcsőként 125 lóerővel, változó geometriájú turbóval. A csúcsverzió pedig egy kisebb és egy nagyobb turbóval töltött biturbó, 145 lóerővel és már 1500-as fordulattól elérhető 340 Nm nyomatékkal. Ha nem tudnánk, hogy ilyen apró, nem hinnénk el, olyan szépen viszi a Traficot. A sok modellből ismert 1.6 dCi itt is csendes, stop-startja (legalábbis az erősen előszériás, tehát már nem friss tesztautóban) kissé lassúnak mutatkozott. Puha a kuplung, korrektül kapcsolható a váltó, természetesen furgonosan rövid az egyes fokozat, de azért nem vészesen, városban simán kapcsolható a negyedik, autópályán pedig hatodikban még 2500 1/perc alatt futható a 130 km/órás tempó. Ott is stabil a Trafic, de zajkomfort és rezonancia, meg pláne fogyasztás szempontjából is jobban járunk, ha egy kicsit visszább veszünk, 110-120 km/órás maximumokkal, higgadt vezetéssel hozható a gyárilag megadott 6,2 literes vegyes fogyasztási érték, tesztátlagunk is pont ennyi lett. Úgy, hogy volt benne némi város, némi országút, legnagyobb részben pedig autópálya, persze csak higgadtan, de sokszor teli utastérrel.
Kemény, de számos helyen világos műanyagok a műszerfalon. Összességében jó a hangulat, praktikusan sok a pakolóhely
A vezető ülése a legjobb, a közvetlenül mellette lévő a leginkább korlátozott kényelmű, a többi lényegében egyenértékű. Isofix csatlakozó a 9 ülés közül csak kettőhöz jutott
Mindenki ezzel utazna. Ha azt nézzük, hogy adott pénzért egy autóval hány barátot szerezhetünk, a Trafic biztosan élen járna. A feltűnő, kicsit megosztó, de a többségnek egyértelműen tetsző, mindenképp élénk színű tesztautóval a lehető legkönnyebb volt spontán túrákat szervezni, mindenki akart hozni még egy embert, aminek az lett a vége, hogy végül a kilencszemélyes furgon is kevésnek bizonyult. Verhetetlen a Trafic akkor is, ha személy/fogyasztás értéket nézünk, ráadásul az összes ülőhelye korrektnek mondható. A második és a harmadik sor ülései gyakorlatilag azonosak, láb-és fejtér mindenhol van, a belső szélesség elegendő, a komfort a sofőr melletti dupla ülésen a leginkább korlátozott, extraként rendelhető persze szimpla, a vezetőével azonos kényelmet adó utasülés is. Feláras a bal oldali hátsó tolóajtó is, ami nekünk nem túlzottan hiányzott, legalább csak egy oldalon kell elkapdosni a gyerekeket. Ami viszont nem rendelhető, az a kettőnél több Isofix. Mindösszesen ennyi lehet a Traficben, ami bizony kevés.
Magyar nyelvű navigáció, a tolatóradaron túl kamera is segítheti a sofőrt
Meg kell tölteni, meg kell fizetni. A Trafic természetesen csakis akkor jó buli, ha zömében telepakolva utazunk vele. A személyszállító kivitelnél ez a sokat utazókat, nagyobb csapattal túrázókat jelenti. Számukra nagyon kellemes autó lesz, óriási űrtartalommal. Barátokkal teletömött utastérrel az üresen tapasztalhatónál komfortosabb (úgy hátul kissé kemény) futóművel és gyakorlatilag a nagy egyterűeknél kedvezőbb árral. A már alapból is korrektül felszerelt 145 lőerős Comfort Pack alapára 9,2 millió forint, az egyebek mellett tolatóradarral és tolatókamerával, ködfényszórókkal és sötétített hátsó ablakokkal, valamint navigációval is felszerelt tesztautót egy hajszálnyit 10 millió forint alatt kínálnák újonnan. A használt példányban gondolkodók számára pedig rossz hír, hogy a praktikus csapatszállítók áresése átlag alatti, a flancolás nélküli praktikumot másodkézből is meg kell fizetni.
Még 9 ülés mögött is van egy köbméternyi pakolóhelyünk, ülésdöntéssel 2,5 köbmétert tölthetünk meg, és még mindig hatan utazhatunk
Ha nekem kellene kifizetni, ezt a színt nem vállalnám be, de feketében a sötét ablakokkal biztosan jól mutatna. úgy tűnik az 1.6 dCi bámulatosan jó. A cikk szerint nagyon jól megy és 6.2-es fogyasztással elvitt egy ekkora kocsiszekrényt. Nem semmi a Renaulttól!
Üdvözlöm!
A család létszámából és a munkából adódóan erősen gondolkodunk egy 9 személyes trafik vásárlásán. Sajnos csak használt jöhet szóba. A minap hallottam egy olyat hogy a rend őrei nem nézik jó szemmel ha egy ilyen autóból kivesszük a két üléssort és rakományt szállítunk. Jó lenne ha családi és munkás autóként is tudnám használni. Nem találtam erről szóló határozatot, ezért is kérdezem meg önt hogy tud e esetleg pontosabb információt.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel Katona János