Takarékosabb lett a Suzuki Vitara, de megvan az ára ennek

Nem olcsó a Suzuki Vitara új csúcsverziója - kipróbáltuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közel 7 éve készül Esztergomban a Suzuki Vitara. Többször frissült már, ezúttal új benzinmotort és hibridrendszert kapott, legalábbis automata váltó esetén. Kipróbáltuk.

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a Suzuki Vitara hazánk legnépszerűbb autója. Amióta Esztergomban gyártásba került - ez egyébként 2015-ben volt, azóta Magyarország kedvence. Hat éven át vezette a hazai forgalomba helyezéseket, igaz most nagyon úgy néz ki, hogy a tavaly generációváltásnak felérő frissítést kapott, a Vitarához hasonlóan Esztergomban készülő S-Cross lesz a magyar piac idei bajnoka. Az eddig is tapasztalt állandó megújulás ugyanakkor a Vitaránál sem állt meg. Bár a külső csak visszafogottan módosult a 2015-ös debütálás óta, a kezdeti motorpaletta már rég teljesen lecserélődött, egy ideje már csakis lágy hibrid rendszerrel és az 1,4 literes Boosterjet turbómotorral, de persze az automata váltó és az összkerékhajtás opciójával lehetett kapni. A fogyasztás és persze az EU-ban szigorúan vett CO2 emisszió leszorítása érdekében most új benzinmotort és hibridrendszert kapott, de csak az automata váltóval szerelt verzió, ugyanakkor mindez az árát is növelte, nem is kicsit.
Suzuki Vitara - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4175 1775 1610 2500 362 (Hybrid: 289)
Hirdetés
Az új autók áremelkedése, pláne fizetőeszközünkben, forintban mérve egy több összetevős dolog. A nyersanyagok és a gyártáshoz igencsak szükséges energia ára egyaránt felfelé megy, a korlátozottan elérhető chipekéről nem is beszélve, ez minden autó árát felfelé nyomja, s bár az EU 95 g/km CO2 szabálya kőkeményen tereli a gyártókat az újabbnál újabb fogyasztáscsökkentő trükkök felé, de azok sincsenek ingyen. Mit kapott most az automata Vitara? Az 1,4-es, lágy hibrid turbómotor helyett 1,5-ös szívó benzinest, 10 helyett 24,6 kW-os (33 lóerős) villanymotort és egy nagyobb kapacitású, 110 V-os lítium-ion akkumulátort, amit hátul, a csomagtér padlója alatt helyeztek el. Kívülről az új Hybrid felirat, az utastérben a műszerblokk kijelzőjének minimális változása, a csomagtérben pedig a padló két szintbe helyezhetőségének eltűnése a változás, a padlórekesz szinte eltűnt, nélküle 362-ről 289 literre apadt az 5 ülés mögött és a kalaptartóig rakodható tér. A legfőbb újdonság, hogy

az új hibridrendszerrel a Vitara már haladni is képes elektromosan, benzinégetés nélkül, s a nagyobb teljesítményű villanymotor nem csak hajtani, fékezéskor energiát visszatermelni is többet tud.

Viszont hozzá kell tenni, az 1,5-ös benzinmotor hiába nagyobb, mint az 1,4-es, turbó nélküli és 102 lóerejével a legszerényebb teljesítményű, ami a mostani Vitarába került valaha is.
Suzuki Vitara, 2022 - műszaki adatok
1.4 Boosterjet 1.4 Boosterjet AllGrip 1.5 Hybrid 1.5 Hybrid AllGrip
Emissziós norma Euro 6d
Hengerűrtartalom [cm3] 1373 1462
Hengerek/szelepek száma 4/16
Furat x löket [mm] 73,0x82,0 74,0x85,0
Váltófajta/-fokozat kézi/6 ASG - robotizált/6
Teljesítmény [LE] 130 (5500) 102 (6000)
Nyomaték [Nm] 235 (2000-3000) 138 (4400)
Villanymotor 10 kW, 53 Nm 24,6 kW, 60 Nm
Gyorsulás 0-100 km/h 9,5 10,2 12,7 13,5
Végsebesség [km/h] 190 180
Kombinált fogyasztás - WLTP [l/100 km] 5,4-5,6 5,8-6,1 5,3-5,6 5,8-6,1
CO2-kibocsátás [g/km] 121-126 131-136 121-126 132-137
Saját tömeg [kg] 1165-1205 1245-1275 1245-1268 1316-1338
Egyértelműen a fogyasztás- és emissziócsökkentés volt a cél, így ne is lepődjünk meg, hogy a menetdinamikai értékek a valahai 1,0 literestől is elmaradnak. Az automata váltó ugyebár adott, az összkerékhajtás opció, a csupán elöl hajtó hibrid-automata Vitara 12,7, a rövid, budapesti tesztkörön és általam naponta járt útvonalakon vezetett tesztautó viszont összkerekes volt, ez 13,5 másodperces 100-as sprinttel rendelkezik, de csöppet sem éreztem lomhának. Naná, hogy nem, hiszen ritkán használom "élesen" az autókat, s a városban amúgy sem szoktam 100-ra gyorsulni. Az új hajtáslánc legizgalmasabb kérdése a váltó, az ugyanis bár a korábbi bolygóműveshez hasonlóan hatfokozatú, ám robotizált, egykuplungos. Azt már a lágy hibrid Vitaránál is megszokhattuk, hogy a villanymotor érezhető nyomatékot ad a váltások után, ez itt is így van, így menet közben a kapcsolások rántásmentesek, egészen finomak, induláskor és főként irányváltáskor azonban felismerhető, hogy a robotváltó egy kicsit lassabb, mint a hagyományos automata.
Hirdetés
Míg azonban a vegyes fogyasztási érték a korábbi hajtáslánccal (automata-összkerekes) 6,2-6,5 l/100 km volt, most 5,8-6,1 l/100 km a WLTP ciklus alapján. A fotózásokkal teli városi tesztkörön nálam 6,7 l/100 km végső érték adódott a műszerfali kijelző szerint, de ezt igazából a parkolási manőverezés vitte fel, ha két sarokkal korábban megállok, akkor 6,5 l/100 km értékkel zártam volna, ami egyrészt egész korrekt az összkerekes-automata SUV-tól, de az is egyértelmű, hogy a hibrid Vitara étvágya hosszabb távon gond nélkül bevihető 6 liter alá. Míg azonban a fogyasztása csak egy kicsit lett kedvezőbb (hiszen a lágy hibriddel is simán hozható volt 6,2 l/100 km valós fogyasztás legutóbbi körünkön),

a hibrid Vitara ára úgy elszállt, mint kerti trambulin a vasárnapi szélviharban.

Suzuki Vitara 1.5 Hybrid - árak
Modell Listaár Kedvezményes ár
Vitara 1.5 Hybrid 6AGS 2WD GL+ 9 510 000 Ft 8 410 000 Ft
Vitara 1.5 Hybrid 6AGS 2WD GLX Panoráma 10 360 000 Ft 9 260 000 Ft
Vitara 1.5 Hybrid 6AGS 4WD GL+ 10 250 000 Ft 9 150 000 Ft
Vitara 1.5 Hybrid 6AGS 4WD GLX Panoráma 11 100 000 Ft 10 000 000 Ft
A vezetett fullextrás (GLX + panorámatető), összkerekes-automata Vitara kedvezményes ára kereken 10 millió forint (kedvezmény nélkül 11,1 millió forint lenne). Az árnövekedés főként úgy döbbenetes, hogy tavaly ősszel még 8,33 millió forintba került a lágy hibrid és amúgy szintén GLX-panorámatetős, automata és összkerekes Vitara. A többlet ár nem csak a friss technikából adódik össze, hiszen minden Vitara ára nőtt nemrégiben is egy kicsit, az elmúlt 12 hónapban meg aztán pláne. Ma már a GL+ az alapverzió, kézi váltóval és fronthajtással (és persze az állandó akcióval) 6 250 000 forinttól. Ha utóbbihoz automata váltót szeretnénk, amit már csakis az új hibriddel kaphatunk meg, akkor több mint 2 millió forinttal magasabb, 8 410 000 forintos árral kell számolnunk. Ennyit sajnos nem hoz a konyhára az új technika, bár a Vitara továbbra is vagány, a nála nagyobb S-Cross most megint olcsóbb lett nála, így bizony nem kérdés, hogy melyikük lesz a piac kedvence - ettől függetlenül a Vitara is ügyes és csinos továbbra is, de a csúcsverzió 10 millió forintos árát bizony szokni kell még. Segíthet, hogy a hibrid és összkerekes, hasonlóan felszerelt konkurencia (Toyota Yaris Cross, Honda HR-V) sem olcsóbb, s Suzukinál továbbra is ott a 3+7 év garancia, de a nyolcjegyű vételár mégis ingerküszöb feletti, ez persze megint csak több összetevős.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

36 thoughts on “Takarékosabb lett a Suzuki Vitara, de megvan az ára ennek

  • 2022.02.02. at 07:04
    Permalink

    A palettán elfér… ahogy elfér az Across is meg a Swace. Igaz, ezeket már láttam az utakon.. 10 milliós Vitarát, ami még csak nem is megy, nem fogok. Ebben biztos vagyok. Fehér holló effektus lesz. Max egy-két cég bevásárol majd belőlük flottába, azt ennyi,

    • 2022.02.02. at 10:24
      Permalink

      Nagyszerű irányba, halad a technika. Ebből a promocikkből, sok minden nem derűlt ki a hibrid hajtásról. (mennyit képes elektromosan haladni?) Az ára csodás és a képességei is. 13mp vánszorgás 100km/h-ig.Vicc az egész!

  • 2022.02.02. at 08:54
    Permalink

    ezt hívják fingreszelésnek?

    egy ekkora méretű, ma már a kompakt kategóriánál kisebb autónak egy kb 1.2 turbóval kellene simán max 5-6 litert ennie mindenféle hókuszpókusz nélkül. ami egyébként reális is, nem hibrid hülyeségekkel 10 millióra hizlalni egy vitarát..

  • 2022.02.02. at 10:44
    Permalink

    Ezek nem normálisak. Kifutó típus, a hajtáslánc egy saját fejlesztésű valami, erősen kérdőjeles váltóval. A teljesen friss, 2020-as töréstesztet is teljesítő, szintén automata Yaris Cross Hibrid induló ára 7,33 millió, de csak simán automata váltóval jobban felszerelve 7 millió. Jobban gyorsul, nagyobb csomagtartó, stb. Miről beszél az újságíró, amikor azt mondja, hogy a konkurencia is ennyibe kerül?

  • 2022.02.02. at 13:02
    Permalink

    Én nem a műszaki tartalomhoz mért árat tartom helytelennek, hanem a hozzá való körítést. Bőr ülés ami már 0 kilométeresen lóg? Azt a műszerfalat meg gombokat egy Mitsubishi Space Starban is csúnyának tartaná bárki, de ebben a kategóriában már egyenest vállalhatatlan. Valószínűnek tartom, hogy itt nem a Suzuki tervezőmérnökök munkájával van a baj, hanem az esztergomi gyárral. Vagy nem tudnak többet vagy valaki ürügyet akar csinálni a gyenge minőség miatti bezárásra. Lehet 10 millióért jó hibrid crossovert eladni – csak a Vitara nem az.

  • 2022.02.02. at 17:52
    Permalink

    „hasonlóan felszerelt konkurencia (Toyota Yaris Cross, Honda HR-V)” Na ne röhögtess!

    Az az igazság, hogy nincs konkurenciája műszakilag. Amit lehetne venni helyette, az a RAV4, épp csak 4 millióval drágább, minden más csak rossz vicc.

    Vitara 1.5 Hybrid 6AGS 4WD GL+ 9 150 000 Ft – Nagyon is jó ajánlat.
    Az egyetlen kérdés, hogy mekkora utánfutót lehet húzni vele?

  • 2022.02.02. at 18:49
    Permalink

    Hát nem tudom …….. nem megy és 10 millió Ft …… hirtelen ennyi jött le a cikkből. Szerintem egyáltalán nem érdemes ilyen hibrid megoldásokkal bohóckodni, de azt is megértem, hogy a gyártóknak kell valami megoldás, hogy ne büntessék rommá őket. Kérdés, hogy ebből fognak-e eladni annyit, hogy elég ellensúly legyen a kibocsátást illetően.
    Mi pont 2 éve vettünk egy Renault Capturt. Akkor még viszonylag jó áron, kedvezménnyel, bevezetési akcióval, 0%-os THM-el, stb. Egy nagyon jól felszerelt autó volt 6,25 m Ft az 1,33 TCe motorral. Átlagban 6 liter alatt fogyaszt, igaz nem én használom, hanem a feleségem, de azért jócskán megy vele városban is. A motor kiváló, erős, nyomatékos. Az autó pedig sokkal előbbre van, mint a Vitara, mind műszaki tartalomban, mind külsőben, mind kényelemben, mind presztizsben. Ezek egy része szubjektív, egyik embernek ez tetszik, a másiknak az. Ezt elfogadom.

    • 2022.02.03. at 07:30
      Permalink

      Mégsem kell itthon a kutyának se a Captur.

      2020
      Vitara: 6882
      Captur: 746

      2021
      Vitara: 8350
      Captur: nem tudni, mert még a top 50-be se fért be.

      „A motor kiváló, erős, nyomatékos. Az autó pedig sokkal előbbre van, mint a Vitara, mind műszaki tartalomban, mind külsőben, mind kényelemben, mind presztizsben.”

      Motor terén jobb a Vitara. Ez egészen biztos, a garancia a biztosíték rá.
      Műszaki tartalomban jobb a Vitara, megbízhatóbb konstrukció.

      Külső szubjektív, a Vitara szebb szerintem, a captur ormótlan.

      Kényelemben biztos, hogy jobb a Captur…de ez úgy általában jellemző a francia autókra, hogy a kényelem fontos szempont, fontosabb, mint pl a megbízhatóság, a francia egy elég „puha” nemzet, ugye a 2. világháborúban is rekord idő alatt adták meg magukat a németeknek, háborút viselni, harcolni, férfiként…. az nem kényelmes, így inkább megadták magukat. Puha, selyemembereknek való a captur, te ilyen vagy, én ezt elfogadom.

      Presztízs meg a captur? :DDDDD
      Ugyan milyen presztízse van egy francia márkának ? Évek óta csökkennek az eladási számaik, nem tűnik fel? xD

          • 2022.02.04. at 14:32
            Permalink

            Te skizó f.sz.
            Most ki vagy? Aurelius/N?
            Mindegy, húzzatok vissza a blikkruzsra, és vegyétek be a gyógyszert.

      • 2022.02.03. at 19:07
        Permalink

        Ezeket egyik kollégám úgy szokta mondani, hogy „hitviták”. A gyakorlatban nem lehet sok különbség a Renault 1,33-as és a Suzuki 1,4-es turbó motorja között. Jelenleg a Renault 11 LE-vel és pár NM-rel erősebb, de ez jelentéktelen.
        A Suzuki Európában csak Magyarországon fogy jól, máshol nem nagyon kerül be az első 30-40 közé sem. Talán mi vagyunk az egyetlen ország, ahol Vitarából fogy a több. Erre magyarázat az állami és az önkormányzati beszerzések. De nyilvánvaló, hogy magánszemélyek is szívesen veszik, mert valóban jó, problémamentes autó. Nekem a Captur tetszik jobban, de ez mindenkinél más. A Suzukinak presztizse azért nem nagyon van. Oké, a Renault sem egy Merci, de azért egy polccal feljebb van, mint a Suzuki (megjegyzem, hogy egyes Mercikben pont ugyanez az 1.33-as motor van). A műszaki tartalmat úgy értem, hogy nézzünk meg egy Renault műszerfalat, vagy központi kijelzőt és egy Suzukit. De ez meg abból következik, hogy a Captur újabb fejlesztés.
        A II. világháborús dolgot meg gondolom viccnek szántad.

  • 2022.02.02. at 21:29
    Permalink

    Ok, rendben, azért is mondtam, hogy szubjektív. A Capturnak pl. megvan az az előnye, hogy jóval fiatalabb konstrukció, digitális műszerfal, on-line kommunikáció, stb. De egyik kollégám tavaly nyáron pl. egy Ssangyong Korandot vett, a Style + felszereltség bőséges és nagyon jó áron van, az 1,5-ös 163 LE-s turbo motor is teljesen jó, sőt….. Mindenkinek ami tetszik és amit megengedhet magának.

    • 2022.02.03. at 11:56
      Permalink

      Vennék nemsokára ilyen kis crossovert, de négyhengerest már alig találni. A Captur és a Vitara árban még megfelelő, a T-cross és a Taigo már 10 millióba kerülne.

      • 2022.02.03. at 18:58
        Permalink

        Nálam is alapvető szempont volt, hogy 4 hengeres legyen a motor, ezért esett a választás az 1.33 TCe motorra. Az, hogy Renault, az nem volt kérdés, mivel feleségem már több mint 20 éve Reanulttal jár, igaz eddig mindegyik Clio volt. És az is tény, hogy soha egyikkel sem volt semmi probléma, pedig nem mindegyik volt új. Az én német autóimmal messze több probléma volt, mind a mindenkor aktuális Clioval.
        Az a baj, hogy brutálisan elszálltak az árak. Amit mi 2020 februárban megrendeltünk 6,25 millióért 0 % THM-mel, az most legalább 2 millióval drágább és nincs már 0%. Ha jól tudom 4,99 % jelenleg a THM.
        Pár napja jártam a budaörsi Tescoban, a Gablini embere éppen akkor járt be egy Nissan Quashqai 1.33 TCe-vel. Ez egy közepesnél kicsit jobb felszereltségű kocsi volt, de pl. manuális váltóval, szövet üléssel, stb. és 11 millió Ft fölötti árcédulát tett ki (ha jól emlékszem 11,2 volt). Ez valami döbbenet. Sajnos nagyon elszálltak az árak.

  • 2022.02.02. at 21:32
    Permalink

    Kia Ceed SW plugin hybrid is 10milla. Igaz az nagyobb, kényelmesebb, minőségibb sőt erősebb és tölthető is! De az ott kezdődik, ez meg 10-nél full! Vagy ott a Niro az még olcsóbb is… De ha csak azt nézem, hogy a Swace (Corolla)8.7mft-tól kapható, akkor nem értem a dolgot. Ki fogja ezt megvenni!?

  • 2022.02.03. at 09:54
    Permalink

    Sziasztok „N” csak gondoltam szólok hogy a toyota hibridben van váltó (hivatalos nevén nyomaték váltó de ez már részlet kérdés)) méghozzá fokozatmentes úgynevezett cvt. De attól még valóban probléma mentessek ebben igazad van ráadásul ezek a robotváltók ku..ára idegesítően müködnek (konkrétan amit eddig próbáltam mind bologatott pedig volt benne több tipus Peu,Toyota,Opel stb).
    A dupla kuplungos már sokkal jobb csak annak mindenképpen elkopik a kuplung stb és nagyon drága a javítása. Szerintem egy sima hidraulikus automata sokkal jobb mint ezek szar robotváltók
    csak hát sokkal drágábakk és a gyártóknak minden cent számít.

    • 2022.02.03. at 14:32
      Permalink

      „csak gondoltam szólok hogy a toyota hibridben van váltó”

      Feleslegesen szóltál. A Toyota hibridekben egy bolygóműves erőátvitel van 2 darab villanymotor-generátorral és semmi olyan, amitől a váltót váltónak nevezik. A CVT jelentése „fokozatmentesen változó áttételű erőátvitel”, ugyanakkor szakmai konszenzus alapján CVT váltónak a változtatható átmérőjű kúptárcsák között szíjjal, lánccal, döglött macskával megvalósított nyomatékátvitellel működő szerkezeteket nevezzük. A Toyotában ilyen nincs, a fogaskerekes bolygóműben az áttétel beállítása az MG1 jelű villanymotor fordulatszámának módosításával történik. A Toyota e-CVT-nek hívja, de nem váltónak, hanem „elektromosan vezérelt, fokozatmentes erőátvitelnek”.

      Itt a komplett szerkezet :

      https://youtu.be/ZmHpSyTsfm0?t=536

  • 2022.02.04. at 17:42
    Permalink

    Kell is valamilyen váltó bele mivel a belsöégésü motorhoz elengedhetetlen. (talán kivétel ha az egy generátort hajt oszt a kocsit meg villanymotor)

  • 2022.02.04. at 17:50
    Permalink

    Viszont tény hogy sokkal egyszerübb és emiat valoszinüleg tartósabb. Ja és sokkal olcsóbb elöálitani. (bár ez nem biztos hogy a vásárlónál is jelentkezik)

Vélemény, hozzászólás?