Szerethető melós csillag nélkül
Volkswagen Crafter menetpróba
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már korábban is láttuk, de most alaposan ki is próbálhattuk a Volkswagen Crafter második, már a Mercedes-Benztől független generációját. Valóban nagyon kellemes lett, még személyautós mércével is.
10 év után cserélte le az első Craftert a Volkswagen. A lehető legkomolyabb a változás: míg a legutolsó LT és az első Crafter gyakorlatilag egy átemblémázott, VW motorral szerelt Mercedes-Benz Sprinter volt, ez már teljesen önálló VW modell
Ősz elején már láthattuk a 2017-es Év Haszonjárművének is választott új Volkswagen Craftert. A két LT és a Mercedes-Benz Sprinterrel erősen rokon első Crafter után ez a Volkswagen negyedik nagyméretű haszonjárműve, már teljesen saját fejlesztéssel és gyártással. Háromféle hosszúsággal és tetőmagassággal, dobozos, üvegezett (akár osztott) furgonként, valamint szimpla vagy duplakabinos platósként kapható. A hajtás lehet elöl és hátul. De a Crafter jövő évtől már Haldex kuplungos 4Motion összkerékhajtással is érkezik; új, lengyelországi gyárból, a kategória legalacsonyabb (Cd=0,33) alaktényezőjével. Továbbá számos olyan jellemzőt mutat még fel, amivel a szegmensben egyedülálló.
Háromfajta hosszúság és tetőmagasság lehetséges, lemezelt vagy ablakos furgon, szimpla- és duplakabinos platós, illetve alváz, 69 különféle verzió létezik
A 3,5-5,5 tonnás haszonjármű-kategóriában ilyen például a nyolcfokozatú automataváltó és az araszolófunkciós távolságtartós tempomat opciója. Ha ez nem lenne elég, van még tucatnyi olyan jellemző, ami eladhatja a piacra már az idei év végén megérkező haszonjárművet. Például városi koccanásgátló, parkolóasszisztenst és aktív sávtartót is támogató elektromechanikus szervokormány, holttér- és mögöttes forgalom-figyelés, vontatmányszabályzó és ergo comfort sofőrülés.
Temérdek pakolóhely, vágott aljú kormánykerék már az alapverzióban is, a volán akár multifunkciós, bőrbe varrott is lehet, a középkonzolra színes érintőképernyős navigáció is kerülhet
A duplakabinos platós verzió már az alap, 6 méteres hosszúság esetén is 2,7 méteres platót, hétüléses kabint ad. Pakolóhely az első és a hátsó utaspad alatt is van
Hogy a Volkswagen erőteljesen bízik új modelljében, azt az is mutatja, hogy a Spanyolországban, egészen pontosan az évi 3000 órányi napsütést számláló, így az ország zöldség- és gyümölcsexportjának 80 százalékát adó, azaz fontos kereskedelmi központnak számító Andalúziában tartott bemutatóra nem csak számos új verziót hozott el, hanem néhány példányt a korábbiból is. Egymás után is vezethettük őket azokon az útvonalakon, ahol tényleg dögivel fognak szaladgálni az új Crafterek is. Az új nem csak azzal tud többet, hogy akár teljes egészében LED-es első és hátsó lámpáival, egyenesebb, élre vasaltabb vonalaival jobban illeszkedik a márka mai arculatába, hanem valóban érezhetően csendesebb és kényelmesebb lett. A mindenképp 2,0 literes (szimpla- vagy duplaturbós, 102-177 lóerős), Euro 6 normás dízelmotorok a korábbiaknál jobban szigeteltek, egyenletesebb járásúak. A váltók (mármint a kézik) mindenképp hatfokozatúak, a kormányhoz közelebb rakott és rövidebb úton járó karral finomabban kapcsolhatók.
2.0 TDI 102 LE | 2.0 TDI 141 LE | 2.0 BiTDI 177 LE | |
Emissziós norma | Euro 6 | ||
Hengerűrtartalom [cm3] | 1968 | ||
Hengerek/szelepek száma | 4/16 | ||
Váltófajta/-fokozat | kézi/6 | kézi/6 (automata/8) | |
Teljesítmény [LE (1/min)] | 102 (3200-3500) | 141 (3500-3600) | 177 (3600) |
Nyomaték [Nm (1/min)] | 300 (1400-2250) | 340 (1600-2250) | 410 (1500-2000) |
Végsebesség [km/h] - L3H3 furgon | 141 | 158 (155) | 165 |
Végsebesség [km/h] - L3DK platós | 134 | 149 (147) | 161 (158) |
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] - L3H3 furgon | nincs adat | 8,3 | 8,6 |
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] - L3DK platós | nincs adat | 8,3 | 8,7 |
CO2-kibocsátás [g/km] - L3H3 furgon | nincs adat | 216 | 225 |
CO2-kibocsátás [g/km] - L3DK platós | nincs adat | 218 | 227 |
Mindegyik motorral megfutja a 130 km/órás tempót az új Crafter, a kézi váltók hatfokozatúak, nyolcfokozatú automata és 4Motion összkerékhajtás az alapverzió kivételével kérhető
Nem csak a menetfény, a teljes fényszóró is LED-es lehet, parkolóradar elölre-hátulra, de még oldalra is kérhető. A Crafter akár magától leparkol, és segít a szűk helyen manőverezésben is
Furgon - L3H3 | Platós - L3DK | |
Tengelytáv [mm] | 3640 | |
Hossz [mm] | 5986 | 5996 |
Első túlnyúlás [mm] | 1000 | |
Hátsó túlnyúlás[mm] | 1346 | 1256 |
Szélesség [mm] | 2040 | 2098 |
Szélesség a tükrökkel együtt [mm] | 2425 | |
Magasság [mm] | 2590 | 2330 |
Raktér hossza [mm] | 3450 | 2700 |
Raktér maximális szélessége [mm] | 1832 | 2040 |
Raktér szélessége a kerékdobok között [mm] | 1380 | 2040 |
Raktér magassága [mm] | 1961 | 400 |
Hátsó ajtó szélessége [mm] | 1552 | 2040 |
Hátsó ajtó magassága [mm] | 1840 | - |
Tolóajtó szélessége [mm] | 1311 | - |
Tolóajtó magassága [mm] | 1822 | - |
Raktér térfogata [m3] | 11,3 | - |
Természetesen 270 fokban kitárhatók a hátsó ajtók, a raktérnyílás szélessége 1,55 méter, maga a raktér 1,83, a kerékdobok között 1,38 méter széles, Euro raklap a tolóajtó felől is betolható
A berendezés természetesen verziótól, kiviteltől függő, de a bőrkormány akár a Tiguan, Multivan modellekben is található finom bőrbe varrott multifunkciós is lehet, ugyanakkor a melós verzióba kerülő plasztik is vágott aljú, jó fogású. A személyautós vezethetőség nem csak üres lózung, valós jellemző, még akkor is, ha maga az utaskabin és a raktér is döbbenetesen tágas. Tükrökkel együtt 2425 mm a Crafter szélessége. Átgondolt tervezés, hogy bár a visszapillantókba kerültek a LED-es oldalsó irányjelzők, azokat olyan széles műanyagréteg veszi körbe, hogy a kisebb koccolásokat remélhetőleg túl fogják élni.
Természetesen gyári polcrendszerekkel is variálható a raktér
A Crafter viszont mindent megtesz, pontosabban mindent megtehet annak érdekében, hogy sofőrje ne ejtsen rajta sérüléseket. Az asszisztensrendszereket nem csak említette és videón, prezentáción mutatta a Volkswagen, hanem zömüket ki is próbálhattuk. A városi koccanásgátlót mondjuk nem, de minek is az, amikor ott az autót akár megállító tempomat. A parkolóasszisztens a jármű hosszánál 1 méterrel nagyobb helyre már be tudja manőverezni azt, ki is áll helyettünk, ahhoz ráadásul kevesebb hely elegendő számára. Itt is elérhető az utánfutóval tolatást gyerekjátékká tevő trélerasszisztens – nem kell a kormánykerékkel játszani, a tükörállítóval adhatjuk meg, merre menjen a vontatmány. Ez még oktatónak is megteszi: hamar kiismerhetjük, ha azt szeretnénk, hogy balra menjen a futó hátrafelé, ahhoz előbb bizony jobbra kell tekerni a kormányt.
A tolatókamera a tetőre került, a rendszámtábla feletti kamera a vontatórudat figyeli az utánfutó-asszisztens számára
Balra a parkoló-asszisztens, jobbra a tükörállítót joysticknek használva vezérelhető utánfutó-asszisztens kijelzése, hogy a lovak se röhögjenek az ügyetlenkedő sofőrön
A szűk utcákban manőverezést nem csak első és hátsó, hanem már oldalsó radar is segítheti, parkolóból kitolatva nem csak figyel és sípol a radar, ha oldalról érkező járművet észlel, akkor vészfékezni, az autót megállítani is képes. Az akár 18,4 köbméteres raktérrel, 7 méteres hosszúsággal is létező Crafter a mentők, a rendőrök, de bármilyen ipari, mezőgazdasági brigád autója is lehet. Nem csupán 3 ülésessel, hanem akár 7 (elöl 3, hátul 4) üléses duplafülkével, de dolgozhat személyszállítóként is háromzónás klímával. A bemutatón L3 alaphosszúságú, de H3, azaz középső tetőmagasságú furgon verziókat és L3DK, lényegében azonos hosszúságú és tényleg hétüléses, 2,7 méteres platóhosszt is adó teherautókat vezethettünk. Előbbi 4 Euro raklapot is fogad, utóbbi pedig ügyes brigádautó lehet. Az új Crafter sokkalta személyautósabb, mint elődje, amit egyébként még a Mercedes-Benz gyártott a Volkswagen számára, igaz, motorból VW került bele.
A Volkswagen nagyobb méretű, akár 3,5 tonna feletti haszonjárművei, a két LT és a két Crafter széria. A középső kettő még a Mercedesszel közös termék volt
Az új Crafter hazai ára még nem ismert, az viszont biztos, hogy az újdonság jobb ár/érték arányt, magasabb felszereltséget hoz. Egyebek mellett minden új Crafter elektromos ablakos, a rakteret külön vezérlő távirányítós központi zárral, meg persze ESP-vel és guminyomás-szenzorral szerelt. A melósoknak kényelmesebb munkát, az üzemeltetőknek szerényebb futásköltséget, 100 kilométerenként átlagosan 1 literrel szerényebb fogyasztást hoz, szervizciklusa akár 50 ezer kilométer is lehet. Az év végén, talán csak jövő év elején kezdődő előrendeléssel élők már jövő tavasszal megkaphatják új Crafterjüket. Ha sofőr lennék, év végi bónuszként, béren kívüli juttatásként is örömmel fogadnám, ha a régi helyett az újjal melózhatnék.
Címen változtatnék: nem szerethető, hanem SZERELHETŐ!
Érdekes lesz, amikor a 2 literes motornak majd 3-4 tonnát meg kell mozdítani! Hamar motorgenerálra lesz szükség!
Akkor inkább ehy Hyundai H350 2.5 literes motorral vagy Nissan NT400 3 literessel
Eddig a Mercedes gyártotta a Craftereket, most teljesen új VW üzem készíti.
„Az új Crafter hazai ára még nem ismert, az viszont biztos, hogy az újdonság jobb ár/érték arányt, magasabb felszereltséget hoz.”
Az biztos, hogy az ár/érték arány csak jobb lehet – ez a terület a VW-nek sosem volt az erőssége.:)
Remélhetőleg a csapnivaló rozsdavédelmen javítottak valamelyest, bár ma már az a lényeg, hogy az első tulajdonos ki legyen szolgálva, az meg, aki majd használtan megveszi, már nem érdekli a gyártókat. Érdekes lesz, hogy vajon bevezetik-e majd a magyar piacra a MAN-logóval ellátott változatokat is.