Szemfényvesztés a keresztirányú forgalomfigyelő tolatáskor?

Hiba lenne azt hinni, hogy minden esetben vészfékez az autó, ha egy másik jármű közelít

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen Tiguan, a Hyundai Tucson, a Mazda CX-30 és az új Lexus RX hátsó forgalomfigyelőjét tesztelték - az eredmények elszomorítóak.

Lesújtó eredményekkel zárult a AAA nevű szervezet legutóbbi tesztje. A kísérletekben egy Volkswagen Tiguan, egy Hyundai Tucson, egy Mazda CX-30 és egy Lexus RX vett részt, ezekkel tolattak ki egy parkolóból úgy, hogy jobb oldalon egy másik parkoló jármű kitakarta a kilátást. A jobbról érkező forgalmat így a gyártók által működőképesnek ígért hátsó keresztirányú forgalomfigyelőnek kellene észrevenni és az autót azonnal megállítani.
Hirdetés
Sajnos ez nem történt meg: az esetek csupán 65%-ában jutott eszébe az autónak, hogy fékezzen, de akkor is már szinte mindig késő volt. Mindössze a kísérletek 2,5%-ában sikerült elkerülni az ütközést, pedig sem a tolatás, sem az érkező autó sebessége nem volt túl nagy, ahogy az a videón is látható. Ugyanennek a rendszernek kellene figyelnie arra is, van-e az autó mögötti holttérben egy várakozó gyermek. Ezt maga a sofőr is ellenőrizheti egy tolatókamerával, annak hiányában (vagy használatát mellőzve) viszont az autónak érzékelnie kéne a veszélyben lévő személyt. Itt a tesztek 75%-ában léptek az autók a fékre, összességében az esetek felében kerülték el így az ütközést a gyermeket imitáló bábuval. Az 50% persze sokkolóan alacsony: nem sok vigasz, hogy csak minden második gyereket mentenek meg az asszisztens rendszerek a gázolástól. A videón látható, hogy a Mazda és a Volkswagen nem tanúsított kegyelmet, a gyerekbábut kíméletlenül lerombolták - csak azután álltak meg, miután az már alattuk volt. A Hyundai és a Lexus ezeken a teszteken szerencsére már jobban szerepelt.
Hirdetés
A kísérlet tanulsága, hogy egyáltalán nem szabad teljes mértékben a vezetéssegítő és biztonsági rendszerekre hagyatkozni. A vezetés felelőssége alól ezek használata nem ment fel, mindenkinek ennek tudatában érdemes az asszisztensekre bízni magát és a körülötte lévőket. Ugyanakkor az is tény, hogy ha már csak néhány olyan esetben is megelőzik a tragédiát az érzékelők és a hozzájuk írt programok, amikor a sofőr figyelmetlen, az már mindenképpen előrelépés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Szemfényvesztés a keresztirányú forgalomfigyelő tolatáskor?

  • 2024.02.18. at 16:44
    Permalink

    Nagyjából ezért mondom, hogy a vezetést támogató rendszerek semmit nem érnek. Ugyanúgy mindenre figyelni kell, mert ha csak 1000-ből kétszer hibázik, akkor is te vagy a hibás és nem az autó vagy a gyártója. De ezek szerint van olyan, hogy 1000-ből 500-szor vagy még többször hibázik, ergó nem ér semmit.

  • 2024.02.18. at 20:29
    Permalink

    Pont nem érdekel hogy megbízhatóan fékez, semmi szükségem rá hogy beavatkozzon a vezetésbe. Viszont az számomra is fontos, hogy jelezze ha valaki jön, amikor nem látok ki. Van ilyen a kocsimban és nem vennék olyan autót amiben nincs ilyen rendszer. Mára szerintem ez elengedhetetlen extra.

    Vagy 10 éve elérhető egy ilyen keresztirányú forgalomra figyelmeztető radaros rendszer a Volvókhoz (viszonylag filléres extra volt), és remekül működik, ha nem is minden nap, de szinte minden héten jól jön. Bevallom őszintén nem is egyszer előbb jelzett mint ahogy észre vettem volna hogy érkezik valaki amikor kitolatok a lehajtóról, a fent említett mikrobuszok közül kitolatásnál is remek szolgálatot teszt.

Vélemény, hozzászólás?