Szembejött velem egy autós!

Ha sokat autózik az ember, elkerülhetetlen, hogy lásson ezt-azt a kilométerek során. Megfelelő rutin mellett már számos olyan dologra is tudunk figyelni, amire pár éves jogosítvánnyal rendelkezők valószínűleg képtelenek, ami nem feltétlenül baj. Ehhez azonban hozzátartozik az is, hogy a váratlan helyzeteket hogyan fogja kezelni az, aki a kormány mögött ül, mert minden pillanatban történhet és történik valami, amit meg kell oldani ott és azonnal, különben baj is lehet belőle. Ilyen az, ha a megszokott útvonalunkon hirtelen egy új úthiba keletkezik, másik autóról lehullott törmeléket kell kikerülni, állat, gyalogos, kerékpáros, másik autó kerül elénk hirtelen, ezekre mind számítani kell. Úgy kell autóba ülnünk, hogy történni fog valami, és erre a baleseti hírek készítenek fel talán a legjobban. Nem szeretek baleseti hírekről írni. A fotókban való turkálás, az okok keresése, pláne, ha halálos kimenetelű volt, szerintem kegyeleti okokból egyáltalán nem való semmilyen felületre, de kétségtelen, hogy rengeteget tanulhatunk belőle, ha belegondolunk, hogy ez bármikor megtörténhet velünk is.

Velem most megtörtént az egyik legbanálisabb hibából fakadó ritka veszélyes helyzet: szembejött velem egy autó.

Alig pár napja történt, január 9-én. Napsütéses délelőtti órák, tiszta ég, hétvégi, nem túl erős, de azért tömött forgalom a fővárosban, rutinnal közlekedőknek ujjgyakorlat. A Könyves Kálmán körúton haladtam a Népliget felől az M3-as felé a középső forgalmi sávban. Általában itt a szélsőt választom, mert a Hungáriára, Könyves Kálmánra, Róbert Károlyra amúgy is jellemző, hogy minden szakaszán a belső dugul be először, de itt most a népligetnél sokan hajtottak fel, én meg a középsőben nagy lendülettel hagytam el a forgalmas kereszteződést. Mindhárom sáv tele, de az 50-es tempót már az első lámpánál elértük, szóval dugónak nem mondanám, de mozogni már nem volt érdemes a sávok között. Mielőtt a Vajda Péter utcai kereszteződéshez értünk volna a belső sávból hirtelen bevágódott elém egy autós, de már feltűnt, hogy mintha az ő előtte haladó is hasonlóan tett volna. Közel állóra kellett fékeznem miattuk ezért körülnéztem, hogy mi történik. A belső sáv elején, pár autóval előttem már állt két-három autó, ezért lépésben gurultam tovább, de az elöl álló taxi mellett megálltam, mert velünk szemben állt egy Lancer. Balesetre gondoltam egyből, de más autó nem volt, és a forgalom már engem is kerülgetve haladt tovább a külső sávban. 15-20 autó biztosan elment mellettem az alatt a nagyjából 10 másodperc alatt, amíg kitaláltam, mit kéne tennem.

A Lancer mozgott, lassan gurult felénk, amiből rájöttem, hogy a szándéka az lesz, hogy végigmegy a Népligeti behajtóig, akkor már tudtam, hogy csúnyán eltévedt.

Körülnéztem, a taxis a belső sávban fagyottan állt, mellettem és a Lancer mellett mentek el az autók, egy dologra gondoltam hirtelen, közlöm az illetővel, hogy vagy megfordul, vagy visszatolat a Vajda Péter kereszteződésig. Ilyenkor nem tudhatod, mire számíts a másik autóban. Idős, vagy épp túl fiatal, ittas, vagy más tudatmódosító hatása alatt áll, de egy próbát megért, az első tippem nyert. A bácsi idős volt, 70-körülinek néztem. Ilyenkor az adrenalin miatt nehéz kontrollálni a beszédstílust és a hangerőt, de igyekeztem nem megijeszteni, bár szerintem én jobban meg voltam lepődve, mint ő. Kedves mosollyal az arcán közölte, hogy eltévedt. Mivel a forgalom a külső sávban folyamatosan haladt és már mögöttem is toporogtak, egy dologra gondoltam, vissza kell tolatnia. Közöltem vele, hogy segítek, és hogy nem mehet tovább, a kereszteződés úgy 25-30 méterre volt, ahol rosszul kanyarodott. Épp csak a villamosmegálló túlsó végéig jutott, így a belső sávban vészvillogóval lekísértem a bácsit. Ha a sávokon keresztül kezd el forgolódni, az nem biztos, hogy jó lett volna, ezzel az ötlettel legalább nem állt meg a teljes Könyves Kálmán forgalma, megoldás kellett, és hirtelen ez futott át az agyamon.

Nem tudom, hányan mehettek el mellette, mire én odaértem, de saccra, 60-70 autós biztosan, a bácsi nem termett ott hirtelen a belső sávban, mégis rengeteg sofőr számára az egyetlen megoldás az volt, hogy kikerülte és elhajtott.

A Lanceres bácsi nem volt egyedül, mellette egy kb 30-as forma hasonlóan tanácstalanul nézett rám, nem lennék meglepődve, ha először jártak volna Budapesten. Nem egy bonyolult kereszteződés, amit elronthattak, de tény, hogy szemből egyenesen is jönnek és kanyarodnak is egyidőben, van egy villamosmegálló is a kétszer három sáv között, elhiszem, hogy rutin nélkül, vagy épp túl idősen már nehéz hirtelen meglátni, hová is kell kanyarodni, de kis töprengéssel és körülnézéssel azért ki lehet találni.

A bácsi elszúrta, az előttem őt kikerülő autósok szintén, mert csak azzal foglalkoztak, hogy ezt a fura helyzetet minél hamarabb maguk mögött hagyják.

Pedig az ilyen helyzeten segíteni kell, pláne, amikor az autós már megállni kényszerült, akkor nem kikerülni kell, hanem megoldást találni, mert a balesetveszély mértéke ilyenkor már csekély, de lehet, hogy egyedül, segítség nélkül még nagyobb butaságot fog csinálni. Belénk van kódolva a pánik, ha váratlan helyzet ér minket. Az adrenalinszintünk az egekbe szökik, a pulzusunkat hirtelen a fülünkben halljuk és még pislogni is elfelejtünk, nem hogy gondolkodni, az első érdemi reakciónk pedig a menekülés lesz. Ez igaz egy ilyen esetre, igaz arra, ha egy sérült állat fekszik az úton előttünk, ha balesetet látunk, de akkor is, ha valaki kereket cserél az út szélén, vagy az autóját tolja, mert lerobbant. Sose felejtsük el, hogy a közlekedés olyan, mint egy kooperációs játék, és nem az a cél, hogy egyénileg győzzünk.

Akkor vagyunk jók, ha mindenki más is biztonságban van körülöttünk, amíg játékban vagyunk; segítenünk kell azon, aki bajba került, mert ez a baj még nagyobb is lehet.

Ha a bácsi ragaszkodik ahhoz, hogy most már eldöcög a forgalommal szemben a következő kereszteződésig, ami több száz méterre van, nagy baleset is lehet a vége, így a kockázata annak, hogy visszatolat 20-25 métert, jóval kisebb. Vagy ha a villamossíneken akar átevickélni a túloldalra, vagy ha a három sávon elkezd megfordulni… Nekem egyik sem tetszett, ezért igyekeztem rövidre zárni a dolgot, amit teljes biztonságban sikerült is nekem és neki is. Ennyit tudtam tenni érte és magamért, meg azokért, akik még szembetalálkoztak volna vele. Ennyit azok is meg tudtak volna tenni érte, értem és a többiekért, akik előttem reflexből kikerülték. Egy banális hibát követett el, amiből szerencsére nem lett baj, ezt még meg lehet oldani. Jogosan merül fel a kérdés, hogy a bácsi legközelebb hová fog felhajtani szembe a forgalommal, ha egy ilyen kereszteződést elrontott, és vajon hányan vannak még az úton, akik ugyanilyet képesek véteni. Rájuk sajnos fel kell készülnünk, és ha tehetjük, nem szabad szó nélkül hagynunk, hogy tovább menjen. Ha már észrevettük a problémát időben, oldjuk meg a legjobb tudásunk szerint, ne menjünk el mellette, mert nagyobb baj is lehet belőle. Úgy segítsünk, hogy ne okozzunk nagyobb bajt, vagy torlódást azzal, hogy megállunk.

Merjünk beszélni a másik sofőrrel, ő is csak ember, aki hibázott, segítségre szorul és nem felelősségre vonásra, az különben sem a mi dolgunk.

Ha autópályán, gyorsforgalmi úton jön szembe egy autó, kevesebb az esélyünk, ha elszáguld mellettünk, nem sok mindent tehetünk a rendőrség tárcsázásán túl. Hogy mi kell ahhoz, hogy ne fordulhasson elő az, hogy valaki a forgalommal szemben hajt fel az autópályára, vagy ne forduljon meg rajta szándékosan? Nagyon hiányzik a jogosítványszerzési és megtartási rendszerből egy mentális képességeket végző vizsgálat. Az orvosi alkalmassági mellett legalább annyira, ha nem fontosabb lenne időszakosan a forgalomban is tesztelni a sofőröket, mert a zsebünkben lapuló jogosítvány a neve ellenére pont nem elég a vezetéshez. Arra a valódi tudás, a helyzetek megfelelő kezelése, a KRESZ naprakész ismerete és a felismerőképesség jogosít fel, sokaknál épp ezek hiányoznak.

Autópályán is megoldható lehet a helyzet!

A téma kapcsán meg kell jegyezzem, velem már autópályán is adódott, hogy találkoztam szembejövővel. Mindezt úgy, hogy hatan ültünk egy hétüléses egyterűben, ennek megfelelően a szokottnál is óvatosabban vezettem. Szerencsére hétvégi, enyhe forgalomban haladtam a külső sávban az M5-ösön Szeged felől Kecskemét felé, ahonnan a Balaton felé fordultunk. Tiszta volt az idő, jó előre érzékeltem, hogy valami nem stimmel, a tempómból adódónál jobban közeledik egy autó, azonnal heves villogásba és lassításba kezdtem, ezzel ráébresztettem, hogy rossz helyen van. Ő is a szerinte külső, vagyis a valós belső sávban jött, lelassított, mögöttem is szabad volt a pálya, gyorsan megfordult. Szintén idős férfi, Suzuki Splash. Mázlija volt. Mivel láttam, hogy vette az infót, nem álltam meg, autópályán amúgy sem lett volna szerencsés. A lényeg, hogy vezetés közben is kommunikáljunk! Kulturáltan, barátságosan, segítőkészen!
Katona Mátyás