Forgalommal szemben tekert, aztán még neki állt feljebb

Amikor a szabálytalan biciklis még mutogat is a szabályosan közlekedő autósnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület Youtube csatornájára került fel egy videó, amelyen egy szabálytalan, a forgalommal szemben közlekedő kerékpáros nekiáll hadonászni a levegőbe, mert egy autós szabályosan kíván haladni a sávjában.

Az 55-ös főút és az M5-ös autópálya csomópontjánál, Szeged mellett készült az alábbi felvétel. Egy teljesen szabályosan közlekedő autós menetrögzítő kamerájának képsorain az látható, ahogy az autópálya felett átívelő felüljáróra felhajtás közben, a semmiből megjelenik előtte egy a sáv szélén, az autóforgalommal szemben közlekedő kerékpáros. Bár már magában az életveszélyes mutatványról is megéri beszélni, a legnagyobb meglepetésünkre még a kerékpárosnak állt feljebb. Amikor a sofőr későn vette észre a helyzetet, a kerékpáros hadonászni kezdett az autós felé, ezzel is nyomatékosítva a nemtetszését. Alább láthatjátok a videót, utána pedig a történtek közlekedésbiztonsági vonatkozását.
Hirdetés

Nézzük, hogy kellett volna ezt a helyzetet szabályosan megoldani, illetve miért lenne fontos erre figyelni?

A helyzet elemzésének az alapja, hogy egyáltalán tekerhet-e itt a kerékpáros. Bár elsőre logikátlannak tűnhet, de erről az útszakaszról nincs kitiltva a kerékpáros, hiszen csak így oldható meg, hogy az autópálya egyik oldaláról a másikra át tudjanak hajtani a biciklisek. A felüljáró egyik oldalán azonban egy különálló bicikliútra terelik őket, a másik oldalon pedig legfeljebb az első kereszteződésig hajthatnak a kerékpárosok, ahonnan egy mellékúton kell folytatniuk a tekerést Szeged felé.

Ennek ellenére ilyenkor a kerékpárosoknak a saját haladási irányuknak megfelelő sávban van a helyük!

Ha a felvételt vágatlanul, lassítás nélkül nézzük meg, akkor a szabályosan haladó autósnak nagyjából három másodperce volt reagálni a szalagkorlát holtteréből előtűnő, vele szemben haladó kerékpárosra, ami nagyon kevés idő, főleg egy olyan helyről érkezve, ahonnan nem számít rá az ember. Egy szabályosan, 60 km/órával haladó autó 3 másodperc alatt körülbelül 50 métert tesz meg, illetve az észleléstől számítva nagyjából ugyanennyi idő alatt képes állóra fékezni az autóját új gumikkal és kiemelkedő reakcióidővel.

Tehát megállni szinte esélye sincs az autósnak, kikerülni pedig csak akkor tudja a kerékpárost, ha épp üres a záróvonallal elválasztott szomszédos sáv.

Ugyanígy az autópályáról a főútra hajtó járművek sem fognak az útjukat keresztező kerékpárosra számítani azelőtt, hogy kihajtanának a főútra, ami tovább rontja a helyzetet. Ebben a szituációban tehát kiemelten igaz, hogy a kerékpárosnak nem viccből kell odafigyelnie a szabályokra, illetve a lehető legkevésbé útban lennie az autóforgalomnak. Ez az útszakasz akkor sem biztonságos a biciklisek számára, ha mindent jól csinálnak, éppen ezért különösen fontos, hogy ne teremtsünk még veszélyesebb helyzeteket. Forrás: Traffix.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Forgalommal szemben tekert, aztán még neki állt feljebb

Vélemény, hozzászólás?