Egyelőre ennyit mutat Henrik az új Fiskerből
Felfelé nyíló ajtóból kettő is különlegesnek számít egy kétajtós sportautón, Henrik Fisker viszont mindjárt négyet álmodott új villanyautójára. Bár ezek inkább csak látványosak, vagy legfeljebb szűk parkolóhelyeken hasznosak, egyéb tekintetben nem csupán önkényes megoldásokat vonultat fel az új Fisker. Szénszál-erősítésű műanyag karosszériaelemei alumínium vázra épülnek, a villanymotorját tápláló energiát pedig szuperkondenzátorokban tárolja. Utóbbit a nanotechnológiában jártas Jack Kavanaugh fejlesztette és az új Fiskerben debütál a hagyományos szuperkondenzátoroknál jóval nagyobb energiasűrűségű újdonság.
Henrik Fisker előző autógyártási próbálkozása csőddel végződött, pedig az is ígéretesen indult
Elméletben remekül működik az új Fiskerbe kerülő grafén tartalmú szuperkondenzátor, és erre alapozva több mint 640 kilométeres hatótávolságot ígér a szárnyas ajtós villanyautó. További előnye még e kondenzátornak, hogy néhány perc alatt teljesen feltölthető. Az új Fisker remélhetőleg sikeresebb karriert fut be, mint az első, amely immár
Karma Revero néven folytatja pályafutását. A Fisker Karma esetében egyébként az akkumulátor beszállítójával is meggyűlt a baja Henrik Fiskernek, ami szintén hozzájárulhatott az akadozó gyártáshoz és így a 2012-es csődhöz.
[i] „Ez a Karma istentelenül jóra sikerült,”[/i]
Honnan is veszed ezt? Ja, a képekről meg a wikipédiáról. Hiteleeeeeees. Igazi experimentális érvelés! Jehehehehehehe
Egyfelől kár ezért a cégért, viszont most már – immáron kettéosztódva – tud támadást indítani. Ugyanúgy hallani lehetett öngyulladásos esetekről, mint a Tesla esetében. Ez a Karma istentelenül jóra sikerült, bár most már a kínaiaknak hozza a profitot. Vassynek, az ausztrál énekesnőnek is bejön a verda, nem is csodálom:)
[url]https://www.youtube.com/watch?v=zqVkaLogLBM[/url]