Száz évet vártam rád! Mazda6 Sport Edition-100 teszt

Mazda6 Sport G194 AT Edition-100 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különleges, 100. évfordulós csomaggal próbáltuk a hamarosan kifutó Mazda6-ot. Nézzük, hogy mivel ünnepelnek a japánok!

Tavaly jubilált a japán gyártó, amelyről már megemlékeztünk egy külön cikkben[/url], így most csak a lényeget emelném ki. 100 éve létezik a Mazda, amelyet most különleges modellekkel ünnepel. Lényegében az egész modellpalettán megtalálhatóak a 100. évfordulós modellek. Ezek az ünnepek pedig nem állnak távol a gyártótól. Az MX-5-ből már készült 20. évfordulós és 30. évfordulós kiadás is. A 3-as mellett a 6-os is eljutott hozzánk ebben az ünnepi köntösben, a modell ráadásul már az utolsó éveit húzza a piacon, 2022-ben ugyanis jön a következő generáció. Lássuk, hogy vajon kiforrott-e a most futó széria közel 10 év alatt!
Hirdetés
2012-ben mutatkozott be az akkor forradalminak számító Mazda 6. Kodo formanyelvvel és Skyactiv technológiával akartak villantani a japánok, és sikerült nekik! A külső 9 év és némi ráncfelvarrás után ma is mutatós. A technológiát tekintve pedig elsősorban a magas kompressziójú, nagy köbcentis szívó benzinmotorok bizonyítottak az évek során. 10 éve mindenki a downsizing irányába ment és turbósított, míg a Mazdánál turbó nélkül növelték az összlökettérfogatot. Teljesítményben hasonlót, fogyasztást tekintve pedig jobb értéket is hozhatnak ezek a motorok mint a kis turbóval - akár fele akkora köbcentis - szerelt versenytársak. Ez mind szép és jó, erre tettek most rá egy lapáttal az ünnepi gúnyával.
Bizonyára sokaknak jön be a Mazda Soul Red fényezése, ami kétségtelenül jól áll az összes modellnek, 2-estől a CX-5-ig. Van azonban még egy szín, ami szintén szemet gyönyörködtető, szintén az összes modellnél: a Snowflake fehér. Ehhez korábban fekete, barna vagy fehér bőrkárpitot társíthattunk. Előbbi kettővel gyászos hangulatú lett a belső, míg utóbbival nagyon világos és használat szempontjából kényes. Most ehhez a fehérhez egy igazán vagány pirosas-bordós bőrbelsőt és lábtérkárpitozást kapunk, ami tökéletes kombináció. Természetesen nem maradhatnak el a 100 éves logók sem. Kint az első sárvédőkön és a kerekek közepén, belül a fejtámlán és a padlószőnyegeken találjuk meg a "100 years 1920-2020" feliratokat.
Hirdetés
A vezetőülésbe ülve a 180 centis magasságommal azt éreztem, hogy mehetnék még lejjebb, de nem ment. Emiatt egy közepes előredőlés során már fejeltem is le a napellenzőt. Az ülés ebben a pozícióban nincs rossz helyen, inkább a fejtér kevés. Nem véletlen, a szélvédő elég laposan fut felfelé. Ezt leszámítva a kilátás jó, kényelmesek az ülések, kézre áll minden. A hátul ülőknek bőséges lábtér áll rendelkezésre, minden bizonnyal a felnőtt utasok is kényelmesen utaznak majd hosszú távokon is. Ezen a szinten már jár a hátsó ülésfűtés, ami egy bőrkárpitnál el is várható. A csomagtér is bőséges helyet ad, alapból 522 literes, ami 1664 literig bővíthető. A motoros csomagtérnyitást és -zárást nem kapta az évek során a kombi 6-os, holott a versenytársaknál ez az extra elérhető.

Vezethetőség szempontjából megkapjuk a Mazdákra jellemző Jinba Ittai - ló és lovasa - vezetési élményt.

Mérete ellenére jól érezhető az egész autó, a kormány jó fogású, közvetlen, a fékek is pontosak és jól adagolhatóak. A futómű a 19 colos kerekek ellenére is kényelmes, igaz a gördülési zaj a puhább, téli gumik ellenére itt már jelentősebb, mintha kisebb papucsokkal mennénk. A ráncfelvarrás előtt egyébként hangosabb volt a beltér, amin sikerült javítani, de a nagyobb csendet már csak a jövőre érkező új generáció fogja elhozni. A 2,5 literes Skyactiv motor 194 lóereje jól mozgatja az 1477 kg-os tömeget. A 0-100 km/órás sprintet 8,1 másodperc alatt futja, és előzésnél is kellő dinamikát ad a 258 Nm nyomaték. A hatgangos automata szépen teszi a dolgát. Az pedig, hogy autópályán 7,4-8,2 l/100 km fogyasztással lehet autózni, mindenképpen pozitív egy ekkora lökettérfogatú, szívó motoros, automatától. Városban 9-10 liter körül mozog az átlag, közúton akár 7 liter alatti értékeket is lehet hozni. Itt is elmondható, hogy sok kétliteres turbós versenytársát lepipálja fogyasztást tekintve. Nem kell félni attól, hogy nagyon torkos lesz 2,5 literes, szívó létére.
Hirdetés
Ahogy attól sem, hogy sűrűn kell majd szervizbe járni. A Skyactiv benzinmotor közel 10 éve bizonyít, 250-300 ezret futott példányoknál is hallottam már, hogy gond nélkül szolgálnak. A 100. évfordulós kombi a hatos paletta második legdrágább modellje. Egyedül a dízel összkerekes Takumi Plus előzi meg. Az ünnepi kiadás viszont különcebb, sokkal inkább választanám ezt, mint az előbb említett modellt. A 13,2 milliós listaár persze nem kevés, böngészve a hirdetéseket viszont most akár 1 millióval kedvezőbb áron is le lehet rá csapni, ha még találunk belőle az országban. A modell idei kifutása miatt a többi, készleten lévő autóra is korrekt engedményeket adnak. Aki családi kombira vágyik, neki mindenképpen érdemes megnézni és kipróbálni a Mazda6-ot, azt gondolom nem fog csalódást okozni.
Értékelés
Pozitív
Belső színvilág, prémium szintű beltér, jó ár/érték arány, fogyasztás
Negatív
Kevés fejtér a vezetőoldalon, gyenge minőségű kamerarendszer, gördülési zaj
Árak
Tesztmodell alapára
10 299 900 Ft (2021.01.20.)
Tesztautó ára
13 206 800 Ft (2021.01.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2488 cm3
Teljesítmény:
143 kW (194 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
258 Nm 6000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.10 s
Végsebesség:
223 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4805 mm
Szélesség:
1840 mm
Magasság:
1475 mm
Saját tömeg:
1541 kg
Össztömeg:
2113 kg
Tengelytáv:
2750 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
522 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1490 mm
Belmagasság elöl:
920-970 mm
Belmagasság hátul:
980 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
175 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1460 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
690 mm
Csomagtér hossza:
1070 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1900 mm
Raktérnyílás szélessége:
1040 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6d-Temp
Hengerűrtartalom:
2488 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (6 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
258 Nm 6000 1/min-nél
Teljesítmény:
143 kW (194 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
223 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.10 s
CO2-kibocsátás:
156 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

9 thoughts on “Száz évet vártam rád! Mazda6 Sport Edition-100 teszt

  • 2021.01.20. at 21:09
    Permalink

    Jók ezek a Mazdák, az biztos, kényelmes is, szép a beltér. Egy ismerősnek volt egy kétezres dízel kombi, ültem benne jónéhányszor, nagyon jó autó. Azt nem teljesen értem, hogy miért kell erről a Skyactive motorról áradozni. Ha jobban megnézi az ember egy 325i vagy 525i kb. ugyan ezt tudta 1990 körül. 2,5-ös motor 192 LE, 250 Nm. Oké, az lehet, hogy kicsit többet fogyasztott, de csodák azért a Mazdánál sincsenek.

    • 2021.01.21. at 20:39
      Permalink

      És az a BMW motor milyen környezetvédelmi besorolású volt? Milyen káros anyag kibocsátással? Ha lefolytanák az EURO 6 -nak megfelelő szintre, lehet hogy egy biciklit se tudna meghajtani.

    • 2021.01.23. at 22:02
      Permalink

      A Honda 2000ccm-ből többet tudott mint akármelyik német 2500-ból, de itt az a lényeg hogy a Mazda 2.5-es motorja annyit fogyaszt, mint 1.5-1.6 turbo, és megbízhatóbb.

  • 2021.01.21. at 09:38
    Permalink

    „Ha jobban megnézi az ember egy 325i vagy 525i kb. ugyan ezt tudta 1990 körül.”

    Ha jobban megnézed, akkor az egykori 192 lovas 525i 11 litert eszik :

    spritmonitor.de/de/uebersicht/6-BMW/38-5er.html?fueltype=2&constyear_s=1988&constyear_e=1992&power_s=192&power_e=192&gearing=2&powerunit=2

    A 2.5-ös Mazda 6 meg 8 litert :

    spritmonitor.de/de/uebersicht/27-Mazda/251-6.html?fueltype=2&constyear_s=2016&power_s=180&gearing=2&powerunit=2

    37,5 %-kal kér többet a BMW, az a „kicsit”? Továbbá a jelen Mazda 6 épp egy klasszissal biztonságosabb a 30 éves BMW-nél.

    • 2021.01.23. at 13:42
      Permalink

      Persze, hogy biztonságosabb, hiszen eltelt 30 év sok új fejlesztés volt azóta és egy sor biztonsági megoldás kötelezővé vált. De én erről nem is beszéltem. Nem lehet egy 30 éves autót egy maival összehasonlítani ilyen szempontból.
      A mondandóm lényege, hogy egy BMW motor 30 éve tudta ezt a teljesítményt LE és Nm szempontjából, nyilván kicsit magasabb fogyasztással.

      • 2021.01.23. at 15:37
        Permalink

        Na, akkor még egyszer lassabban. Hátha akkor érthetőbb!
        30 éve picit mások voltak az előírások a belsőégésű motorok káros anyag kibocsátása szempontjából.
        A Mazda nem azért gyárt viszonylag nagy lökettérfogatú szívómotorokat hogy baromi erős legyen (persze, ne legyen vérszegény) hanem hogy turbófeltöltő nélkül tudja teljesíteni az aktuális környezetvédelmi normákat.
        Szóval nem volt az olyan nagy kunszt 30 éve, nem csak egy BMW motor tudta. Most, viszont megfelelni az egyre inkább irreális elvárásokat támasztó normáknak turbó nélkül, úgy hogy még erő is van benne, és keveset fogyaszt, na ez mérnöki teljesítmény.

      • 2021.01.24. at 08:56
        Permalink

        „egy BMW motor 30 éve tudta ezt a teljesítményt LE és Nm szempontjából, nyilván kicsit magasabb fogyasztással”

        Majdnem 40%-kal magasabb fogyasztással, ember.
        Ha pl. az M50B25 motorról beszélsz (E39 525i 24V), az 190 lóerőt tudott és 245 Nm-t. A Honda hasonló korú C30A motorja 3 literből 270 lovacskát vett ki, az 1996-os B18C pedig 1,8 literből 197-et, többet, mint a BMW 2,5 literből. Toyota 1JZ-GE 1995-ből 200 lóerővel? Mercedes?

        A BMW M50B25 motor fajlagos teljesítménye 76 LE / liter. Pont annyi, mint az 1988-as Opel Kadett GSI 2.0 16V-é.

        Aki akart ilyen literteljesítményű motort gyártani, az tudott is.

  • 2021.01.22. at 11:51
    Permalink

    Bár a szépség szubjektív, szerintem is nagyon eltalálták a 6-ost, kívül, belül.
    Nemrég volt alkalmam tesztvezetni egy kombit ezzel a motorral. Nagyon kényelmes, kiválóan összeszerelt autó. A motor hozza az elvártakat, de a karaktere más, mint egy turbómotornak. Sportos motorhanggal, de az szerintem jót is tesz neki.
    A Ford Mondeommal összehasonlítva, a Mondeo motorhangját kevésbé hallani, a Mazda viszont jobban összeszerelt, és modernebb, gazdagabb is a felszereltséget tekintve. A Mondeoval is elégedett vagyok, de ha minden jól megy lecserélem egy kombi 6-osra, ezzel a motorral. Szerintem nem fogok csalódni.

Vélemény, hozzászólás?