Szándékos átverés: Hyundai Veloster teszt

Pontosan azt találta fel a Velosterrel a Hyundai, amire a vevőknek - különösképpen a magyaroknak - szükségük van, ez pedig nem más, mint az átverés. Megjelenésben olyan merészen egyedi sportgép a Veloster, hogy a szemlélődőknek bármikor beadható lenne, hogy ebben bizony legalább háromliteres V-motor dohog és bárkit, bárhol lenyomhatunk vele. A sofőrablakon kikönyökölve még hitelesnek is tűnik a történet, ha azonban átmegyünk az utaséra, ahová nem kupésan elnyújtott oldalsó ajtó, hanem a hátsó - a SEAT Leon, vagy az utóbbit is megihlető Alfa 147 mintájára - rejtett kilincsessel párosítva normál méretű első ajtó került, már kevésbé reális a mese, ugyanis kezd feltűnő lenni, hogy ez bizony nem átlagos modell.
Nem bizony, hiszen az i30-aséval egyező, 2,65 méter tengelytávú, 4,22 méteres hosszával annál 6 cm-rel rövidebb, 1,79 szélességével 1,5-tel vállasabb és 1,4 méteres magasságával 8 cm-rel alacsonyabb kupé azon túl, hogy sportos alakú, oldalankénti ajtószám-eltérésével maga az egyéniség, ám egyéni formája ellenére sablon alapokra épül. Az i30-asból átkacsintók aligha sejthetik: nem elég, hogy elöl lényegében ugyanaz a MacPherson futómű van a két rokonmodell alatt, hátul a józanság szinonimájaként is említhető i30-ban található a komolyabb, független, több lengőkaros rendszer, itt pedig a hagyományosabb csatolt lengőkaros. És ez bizony a parkolóban, lámpánál tényleg nem látszik, de menet közben érződik: nem vesét rázóan, de azért feszes a Veloster futóművének hangolása (a 215/45 R18-as abroncsokkal). Ugyanakkor a rendszernek nem ez a legnagyobb hibája, a feszesség a stílushoz mérten még harmonikusnak is nevezhető, sőt, csekély kanyarodási dőlése miatt dicsérhető is, ám keresztirányú úthibákon vigyázni kell! Villamossíneken áthajtva például többször érződött némi elpattogás, és közben a fenék apró vándorlása.
Nem csak a futómű, a motor is illúzióromboló. A 140 lóerős, közvetlen befecskendezésű GDI élénkségével azonban nincs baj, jó 1,6-osnak számít ez, az pedig már más kérdés, hogy a formához erősebb motort áhítanánk. Na ja, tudja ezt a Hyundai, ezért jön is majd a turbós verzió, ám addig is üdvözítő lenne még egy kis átverés, legalább egy kicsi kipufogóhang. Így marad merész formája ellenére józan négykerekű, négyajtós, négyüléses kupé a Veloster.

Elektromos szervokormánya a jobbak közül való, pedáljai nem csak fémes betéteikkel sportosak, a gáz a műfajhoz illően alsó csuklópontú, „buszos”. Csak negatívumokat keresve említhető, hogy kissé hosszú úton jár, valamint a kettes és a hármas között hajszálnyit akad a váltó, de a Veloster amúgy józan vadorzónak mondható. Persze nem árt tisztázni, hogy melyik jelző melyik tulajdonságára vonatkozik: vadorzó a forma, józan a hajtáslánc. Nincs komoly ficánkolás, de erőhiány sem, el lehet indulni a GDI-vel, a 9,8 másodperces 100 km/órára gyorsulás korrekt, ahogyan a 201 km/órás végsebesség is. Fontos, hogy a 130 km/órás utazótempó kényelmesen, 3500 1/perc főtengelyfordulattal futható hatodikban, miközben az utastérben mért zaj nem túlzott: 69 dB(A). Városban és országúton is csendes a Veloster, de azt azért meg kell hagyni, hogy a téli abroncsok gördülése kivehető, így leginkább alapjáraton, álló helyzetben érezhető a tényleg szinte némaság. Jó a Velosterrel gurulni szépen higgadtan, gyorsulni azonban nem különösebb élmény vele, azt tudja, mint egy jó kompakt, csak egy kicsit különc formában.
Noha a külsővel harmonizálóan sportos az utastér is, ott azért már megjelenik némi józanság. Az ülések például nem agyonformázottak, mégis érezhető a tartásuk, így pont kényelmesek – még hátul is. Míg azonban elöl a helykínálat korrekt, hátul a fejtér szerény. Ráadásul picit nyomasztó, hogy az oda ülők feje fölött már nem is tető, hanem a csomagtérajtó üvegkupolája húzódik. Van azonban egyéb érdekesség is itt: mivel hátsó oldalajtó csak az utas oldalán van, a bal hátsó helyre is jobbról kell beülni. Ha nincs oldalt semmi cucc, akkor a sík padló miatt nem gond átkúszni, de két gyereket például már nagyon nem lenne kellemes beszíjazni hátra. A Veloster tehát legfeljebb egy gyerekig ajánlható, addig azonban el lehet lenni vele. Például a 320 literes csomagtér támladöntéssel könnyedén bővíthető, úgy pedig már 1,5 méteres cuccok is beszuszakolhatók a kissé magas peremű és küszöbű raktérbe.

Hiába jó mindenes, egyszerre kupé és családi használatra is alkalmas kompakt a Veloster, könnyű helyzete annak ellenére sem lesz a hazai piacon, hogy 5 999 000 forintos belépőárával nem is drága. Aki azonban ilyen merész formájú autót venne, az legtöbbször magasabb teljesítményt áhít. Aki azonban beéri a józan 1,6-ossal, az már alapáron is korrekt ellátmányt (sok egyéb mellett 6 légzsákot, kikapcsolható ESP-t, alufelnit, légkondit) kap. 7 199 000 forintért – a tesztautónál megfigyelt – tolatókamerás, igényes (szép grafikájú, csak angolul, de szép kiejtéssel beszélő) navigáció, elektromos vezetőülés, Bluetooth-kihangosító és kulcs nélküli nyitó-, indítórendszer is kerül a látványban tényleg teljesen egyedi karosszériába. És akkor még mindig ott van a Hyundai-értékesítők hármas jolly-jokere, az 5 év korlátozásmentes garancia és assistance, valamint az évenkénti ingyenes ellenőrzés. Velostert venni tehát nem csak feltűnési viszketegség, hanem józan érvek alapján is lehet, bár e modellnél a Hyundai-hagyományoktól eltérően vélhetően nem utóbbiak lesznek túlsúlyban.