Száguldó melósfurgon törte lecsóra a két Bentley-t az M0-son

Videón a bizonyíték: nem a luxusautók miatt történt a méregdrága baleset a körgyűrűn

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Magyar Közút forgalomfigyelő kameráinak felvételéről kiderült, hogy pontosan miként történt a napokban a jelentős anyagi kárral járó baleset, amelyben két luxusautó is összetört.

Néhány napja attól volt hangos az internet, hogy két Bentley is áldozata lett egy közlekedési balesetnek. A Magyar Közút munkatársai utánanéztek és megtalálták a forgalomfigyelő kamerarendszerük felvételein a balesetet. Többen találgatták, hogy vajon melyik autó okozhatta a balesetet.

Nos, nem a Flying Spur és nem is a Bentayga.

A két luxusautó szabályosan közlekedett, míg egy dobozos autó érkezett nagy sebességgel a sor mögött. A furgon sofőrje valószínűleg későn vette észre a lelassuló forgalmat, próbált korrigálni, de így még több autót sikerült összetörnie. Összesen hat jármű esett áldozatul a becsapódásnak, de nagy szerencsére személyi sérülés nem történt. Annál nagyobb viszont az anyagi kár, főleg a luxusautók miatt. Az alábbi videón sajnos egy teljesen tipikus baleset látható, szinte naponta történnek hasonló szituációk a gyorsforgalmi utakon. Ezek a balesetek könnyen elkerülhetők lennének, ha vezetés közben az utat, a forgalmat, a többi közlekedőt figyelnék a sofőrök, és betartanák a sebességhatárokat, illetve a követési távolságot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Száguldó melósfurgon törte lecsóra a két Bentley-t az M0-son

Vélemény, hozzászólás?