Szabadidő-autót is indít az Acura a Pikes Peaken
Acura armadát küld a Honda a hegy meghódítására
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Három autót is indít a Honda luxusmárkája, az Acura a legendás amerikai hegyiversenyen. Egyikük egy SUV, méghozzá az RDX.
Az Acura idén az RDX-sze is nekivág a Pikes Peak meghódításának
Pikes Peak mindig is tartogatott meglepetéseket a nevezők között. A Honda sem először indít furcsának tűnő autót, hiszen néhány éve az Odyssey egyterűt küldték harcba, egy IndyCar versenyzővel, Simon Pagenaud-val a kormánykerék mögött.
Az Odyssey hajtását a Honda LMP2-es motorjára, egy V6-os, turbós erőforrásra bízták, amely 500 lőerővel mozgatta
Az idei három gyári Acura közül az RDX a nagy újdonság, hiszen a luxus szabadidő-autóból még soha nem készült versenyautó. A TLX típusból kialakított versenygép viszont már tavaly is nyert a kategóriájában, illetve az NSX is próbálkozott már tavaly a hegy meghódításával.
Az RDX hibrid erőforrásának nyomatéka 447 Nm
Egy NSX és egy TLX modellt is indít az Acura
Az RDX versenyautó meghajtásáról kétliteres, turbófeltöltéses benzinmotor gondoskodik, amelynek erejét tízfokozatú, automatikus sebességváltó továbbítja mind a négy kerék felé. A rendszerteljesítménye pedig nem kevesebb, mint 350 lóerő. Bizony, nem véletlenül használom a rendszerteljesítmény kifejezést, ugyanis az autó további érdekessége, hogy egy 48 voltos mini hibrid rendszert is beleépítettek. Emellett természetesen a szabályoknak megfelelő bukócsöveket kapott, valamint átalakították a futóművét. Versenyfelnijei 19 colosak, a fékek a Brembótól érkeztek hozzá, a gumiabroncsokat pedig a Pirelli szállítja. A hegyiversenyt június 24-én, e hét vasárnap tartják, az RDX versenyautót pedig a márka egyik saját mérnöke, a futómű fejlesztőrészleg egyik vezetője, Jordan Guitar vezeti majd.
Mind a 3 Acura versenygép esélyes a győzelemre a saját kategóriájában