A Mercedes-Benz is beadja a derekát, és egységesíti a belső égésű motoros, illetve elektromos típusainak küllemét. A csillagos márka a teljes portfóliójára nézve
"koherens dizájnnyelvet" alkalmaz a jövőben. Ezt sejthettük már akkor is, amikor a Mercedes a CLA koncepció bemutatóján bejelentette, hogy lesznek belső égésű motoros változatai is az újdonságnak. A jelenlegi kínálatban is akadnak azonos alapokra épülő benzines és elektromos modellek, a GLA/EQA, illetve a GLB/EQB párosok, ám itt is jelentősen eltér a dizájn. Az új elektromos G-osztály azonban ránézésre már nem különbözik annyira a hagyományos változattól, az átdolgozott alapok ellenére nem öltött futurisztikus formát. Újdonságokból azonban nem lesz hiány, a stuttgartiak ugyanis bejelentették, hogy közel 40 új, vagy erősen átdolgozott típust mutatnak majd be az elkövetkező 2 évben, amelyből 17 lesz elektromos, már az új dizájnfilozófia mentén.
A stuttgarti gyártó reményei szerint a stílusváltás, illetve a lekerekített, futurisztikus, formavilág elhagyása visszafordítja majd a Mercedes-Benz elektromos járművei iránti kereslet csökkenését. Ez egyébként fontos is lenne a Mercedesnek, hiszen tavaly a villanyautóik eladásai 23 százalékponttal estek, 185 100 ilyen járművet adtak el. Ez még mindig jobb eredmény, mint az Audi hasonló számai, az ingolstadtiak 8%-os csökkenést szenvedtek el, 164 000 villanyautót értékesítettek. Ellenben a BMW még a Mini számai nélkül is több elektromos járművet adott el, mint a két német riválisa együttvéve. A bajorok ugyanis 368 523 villanyautót adtak át 2024-ben, ami 11,6%-kal több a 2023-as eredményüknél. Hogy a hagyományos küllem elég lesz-e a Mercedes-EQ modellek népszerűségének javításához, illetve a BMW beéréséhez, az már más kérdés, ám egyelőre a potenciális vásárlók sem tehetnek mást, minthogy bíznak a gyártó megérzéseiben.