Sportautót faragott a Ford az olcsó platósából?

A Maverick utcai változata a szemnek szól, a Farkas kivitel nem harap nagyobbat a normál verziónál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány nappal ezelőtt érkeztek meg a 2025-ös modellek, a frissített Maverick új Lobo szériája látványosra sikerült.

Az év második felében már elkezdenek szállingózni a 2025-ös modellév újdonságai, a Ford több módosítást is végrehajtott a Mavericken. A pofás és sokoldalú pickup főleg az árával hódít Amerikában, átszámítva 8,6 milliós az alapár, amiért kétliteres EcoBoost motort és 5,07 méter hosszú karosszériát adnak.
Az egyik fontos változás, hogy immár a 2,5 literes szívómotorral megtámogatott hibridhez is elérhető az összkerékhajtás, ami eddig csak a turbós blokk kiváltsága volt, az is csak felár ellenében. A másik újdonság a Lobo (spanyolul farkas) változat, ami kifejezetten utcai felhasználásra készült. Az autón szinte az összes fekete műanyagot lefényezték, ami eleve alacsonyabbnak mutatja a platóst, ám ehhez még valódi ültetés is jár. A Maverick elejét 1,2, a hátulját 2,8 centivel hozták lejjebb, a futóművet keményebbre hangolták.
Hirdetés
A Lobo több európai alkatrészt is kapott, a kétdugattyús fékek a Focus ST-ből érkeztek, a kormányművet az öreg kontinens Kugája kölcsönözte. A felnik látványosak, egyúttal ismerősek, ez a kilencvenes évek Escort RS Cosworth kerekeit másolja. A motor terén nincs változás, a megszokott EcoBoost motor változatlan teljesítménnyel kerül a géptető alá. Azért egy kis mókát rakott bele a Ford, a Lobo mód hátsókerekessé varázsolja a Mavericket, illetve szinte teljesen kikapcsolja a menetstabilizálót, így nincs akadálya egy kis “fánkozásnak”, persze szigorúan csak magánterületen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?