Spórolást hoz az Opel Meriva frissítése
Friss arcot és csokornyi újítást kap az Opel Meriva
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kereken 10 éve érkezett a Corsa alapú Meriva egyterű, idén pedig már az öngyilkos ajtós második generáció is 3 éves. Az is megújul hát, kívülről csak egy kicsit, technikájával jobban.
Friss, az Insignia, Mokka, Adam vonalat követő a hűtőmaszk
Csak hajszálnyit frissül a továbbra is hagyományos órákat és sokgombos középkonzolt adó műszerfal. A váltók a korábbiaknál könnyebben,
rövidebb úton járó karral kapcsolhatók
Az 1.7 CDTI csúcsverzióját a szentgotthárdi 1.6 CDTI váltja, 136 lóerővel és 320 Nm (2000 1/perctől érkező) nyomatékcsúccsal. Utóbbi nem csak erősebb, mint a Meriva mostani csúcsdízele, hanem minden eddiginél takarékosabb is: vegyes fogyasztási értéke 10 százalékos spórolást hozva 4,4 l/100 km, CO2 emissziója 116 g/km. Az új motor továbbá csendesebbnek és finomabb járásúnak is ígérkezik a korábbiaknál, szerényebb teljesítményű változataival fokozatosan váltja majd ki a Meriva összes 1,3 (75, 95 LE) és 1,7 literes (a 130 lóerősön túl 110 lóerővel is elérhető) dízelmotorját, azaz az említettnél is kákabélűbb verziókkal is érkezik majd. Finomított, a korábbiaknál rövidebb úton járó karral, könnyebben kapcsolható váltókkal szerelik majd a friss verziót, hatfokozatú automata pedig immár az 1,4 literes benzines turbómotor 120 és 140 lóerős változataihoz is rendelhető lesz. Új, az Insigniából ismert a szórakoztató-rendszer is. A hangvezérlést is kínáló IntelliLink hétcolos érintőképernyővel lesz elérhető, az opciós lista pedig sok egyéb mellett digitális (DAB) rádióval is bővül.
Az Insigniából ismert IntelliLink, érintőképernyős, applikációk telepíthetőségét is kínáló, hanggal is vezérelhető lehet a szórakoztatórendszer
Kínálatban marad természetesen a variálható, sínen tologatható rekeszeket adó FlexRail középkonzol, védjegy a Meriva esetében a FlexDoors ajtórendszer és a kétüléses, nagy hátsó lábteres kialakítást is kínáló FlexSpace hátsó ülés, míg a FlexFix, hátsó lökhárítóból kihúzható kerékpárszállító ma már jellegzetes, s az egyterűek között elengedhetetlen Opel-tartozéknak számít.
Elöl-hátul frissek a lámpák, az oldalsó ablakokat alulról króm szegélyezi
Az új Opel Meriva - vélhetően nemigen emelkedő - ára a gyártó ígérete szerint novemberben lesz majd publikus, az első friss autók pedig nem sokkal a debütálás után, már januárban megérkezhetnek hazánkba is. A kínálat egyetlen felöltő nélküli egységének számító 1,4 literes, 100 lóerős alap benzinessel vélhetően továbbra is 4 millió forint alatt marad majd a bázisár.
Marad az öngyilkos ajtó. Ha a Merivát kapunak használva fociznánk, akkor pont középre nem érdemes állni, ott ugyanis véd a tetőoszlop is