Sonkázás helyett szondázás: vajon kik ittak többet húsvétkor?
Több mint 40 ezer sofőrt, közel 400 bringást ellenőriztek a rendőrök
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már meg is vannak a húsvéti szondázási eredmények, a rendőrség európai kampány által ellenőrizte a sofőröket 24 órán át.
Minden megye és a főváros is részt vett az országos ellenőrzésben. Összesen 41 726 gépjárművezetővel, valamint 378 nem gépmeghajtású eszközt vezetőjével (jellemzően kerékpárossal) fújatták meg a szondát. A gépjárművezetők közül 127 sofőrnél, azaz 0,3 százalékuknál jelzett pozitívat a szonda, közülük 4 ember volt bódult állapotban, a többiek alkoholfogyasztás miatt néznek szembe a büntetéssel. Bár gépjárművezetőt sokkal többet ellenőriztek, így számszerűleg többen is akadtak fenn a hálón, a kerékpárosoknál (pontosabban a nem gépi meghajtású járműveket vezetőknél) talált 15 pozitív eredmény arányaiban sokkalta jelentősebb: körükben az ellenőrzöttek 4,3 százalékáról derült ki, hogy alkoholt fogyasztott.