Soha nem volt ilyen jó éve a Lamborghininek

Az olasz gyártól eladásai szárnyaltak 2019-ben, amivel megdöntötték saját rekordjukat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jócskán felülmúlták 2018-as eladási számaikat az olaszok, ami nagyrészt a SUV ligában játszó Urusnak köszönhető, de a sportautók is kelendőnek bizonyultak.

Komoly sikert hozott a tavalyi év a Lamborghininek, ugyanis 2019-ben összesen 8205 autót szállítottak le a vevőknek. A szép darabszám mellett a növekedés aránya sem elhanyagolható, az egy évvel korábbi eredményt 43%-kal múlták felül. Az értékesítési eredménynek még nagyobb a súlya, ha visszatekintünk a Lamborghini elmúlt tíz évére. Az olaszok 2010-ben csupán 1302 autót készítettek, majd évről-évre nőtt a darabszám, 2017-ben már 3815 modell kelt el, két év alatt pedig ezt a mennyiséget is sikerült megduplázni.

Az átlagosan napi 22 eladott Lamborghini jelentős része – nem meglepő módon – az Urus számlájára írható, a SUV modellből 4962 darab talált gazdára, ami az összes eladott példány 60%-a. A Lamborghini legnagyobb hasmagasággal rendelkező modellje mellet a sportkocsik iránt is mutatkozott igény: a V10-es motorral szerelt Huracánból 2139, a V12-es Aventadorból pedig 1104 példány kelt el tavaly. A legtöbb Lamborghini az Egyesült Államokba került (2374 db), a második hely Kínáé (770 db), a bronzérmes helyezés az Egyesült Királyságé (658 db), a Közel-Keletre pedig 376 Lambo került. A szép eredménynek azonban árnyoldala is van. A túl sok eladott autó a márka exkluzivitását veszélyezteti, ami az árra is negatív hatással lehet, így idéntől korlátozhatják a mennyiséget. Stefano Domenicali, a Lamborghini vezérigazgatójának nyilatkozata szerint idén 8000 példánynál húznák meg a határt, amit csak akkor tolnának ki, ha a jelenlegi három modell helyet négy lenne a kínálatban.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?