Skoda Octavia RS teszt: a lépcsőshátú hot hatch?

Csendesebb lett, de még mindig élménydús a Skoda Octavia RS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vadabbnak mutatja magát az új Octavia, mint amenyire valóban az. Ám hiába füllent, nem lehet rá haragudni.

Hirtelen kapott el a nagy lelkesedés, amikor megláttam az új Octavia RS-t, amely csak rám várt, hogy eltöltsünk együtt néhány napot. Persze, mindenki tudja, hogy az RS felirat csak jót jelenthet, és az Octavia is hírnevet szerzett már magának sportos modelljeivel így a sokadik (negyedik) generációhoz érkezve. Azonban annyira jól sikerült az új formaterv, illetve annak sportosítása, hogy első pillanatra egy sokkal keményebb sportautónak tűnik. Aztán mégse, de semmi pánik, az előző generációról is azt írtam, hogy családi sportautó, tehát nem az a nagyon vérmes vadállat, és ez így van rendjén. Az Octaviához ez passzol. Szóval én is gyorsan lehiggadtam, eszembe véstem, hogy ne támasszak vele szemben lehetetlen elvárásokat. Ezután már semmi akadálya nem volt, hogy igazán kedveljem.
Gyorsan eloszlatom a kételyeket, ha valaki félreértette volna: az Octavia még mindig ötajtós. Persze lépcsőshátú, de a csomagtérajtó ablakkal együtt nyílik. Megmaradt tehát ez a praktikus megoldás, ez is hozzájárul ahhoz, hogy az Octavia RS a hétköznapok során is alkalmas például családi autónak. Amit elmondhatunk több alsó-középkategóriás valódi hot hatch-ről, amelyek tényleg csapotthátúak, de az Octavia nem lett annyira nyers, annyira kemény. RS-ként is a kényelemre helyezi a fő hangsúlyt.
Hirdetés
Na, de kicsit azért mélyedjünk el a külső részletekben. Jól mutatja az Octavia, hogy nem kell sok az igazi sportos hangulat kialakításához. Elengedhetetlen egy különleges szín. Ebből több is van a Skoda palettáján, de ez a vörös az egyik legjobb, ugyanis ehhez passzolnak a leginkább a fekete betétek. Full fekete a hűtőmaszk és annak kerete, feketék a feliratok, feketék a lökhárítóbetétek és elöl a kis splitter. Valamint az ízléses hátsó légterelő, amit nem szabtak túlságosan tolakodóra. Mi kell még? Ja hát a felnik, igen. Alapból 18 colos jár az RS-hez, a tesztautón viszont 19 colosak voltak. Eszméletlenül jól néznek ki ezzel a dizájnnal, sokan ezt nevezik a tipikus Octavia RS felninek, de a szett felára 285 ezer forint. És ennyi, nem is kell több, hogy egy olyan sportos kiállású autót kapjunk, amely után nagyon sokan megfordulnak. Bent sem kevésbé sportos a hangulat. Igaz minden sötétben játszik, de ezt vörös cérnával próbálták oldani. Ebből jutott a bőrburkolatú sportkormányra, a műszerfal velúr betétjére és a sportülésekre is, amik tényleg tökéletesen ellátják a feladatukat, nagyon jól tartanak, masszíroznak is 800 ezer forintért cserébe. Az valószínűleg már említenem sem kéne, hogy hátul is fejedelmi a lábtér egy Octaviában, bár a térérzetre tényleg nincs jó hatással a fekete tetőkárpit, de ez tényleg csak az érzet. A helykínálat minden irányban bőséges, a csomagtér is alapból 600 literes, ám szükség esetén 1555 literesre bővíthető. Viszont az infotainmentet szokni kell. Számomra logikátlan, hogy van ugyan klíma gomb, de a megnyomása után az érinőképernyőn kell matatni a további beállításokhoz. Ugyanakkor a menürendszerben könnyű navigálni, de sok a funkció és így hosszasan el lehet időzni benne, ami mindenképpen indokolja, hogy ezt ne vezetés közben tegyük. Nem maradunk digitális műszeregység nélkül sem, ennek grafikája szintén nagyon szép, könnyen leolvasható és ízlés szerint változtatható a megjelenítés dizájnja. Ugyanakkor ott a HUD is, ami meg szinte indokolatlanná teszi a lefelé pillantgatást.
Hirdetés
Eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol a lelkesedésem csendes megelégedettségbe fordult. A motorhoz és az autó viselkedéséhez. Orrában kétliteres, turbós benzinmotor dolgozik 245 lóerővel, 370 Nm forgatónyomatékkal, és ez mind az első kerekekre szabadul, de kérhető összkerékhajtással is az RS. Szóval ez már egészen nagyszámú ménes (lenne) az örömautózáshoz. A négyhengeres egység hangját azonban elrejtették. Ez máris visszavesz kicsit az élményből, az előző generáció azért jobban szabadjára ereszthette a hangját, kipufogóját is lehetett hangolni a különböző üzemmódokkal. Utóbbiak most is megvannak, mehetünk Ecóban, Normálban vagy épp Sportosban, de ezek beállításával csak bent változik a hangszórókból búgó hang. Kint semmi.

A két kamuvéges kipufogóból nagyon szolidan tör elő a hang, a motor felől sem jön érces négyhengeres visítás. Ez nem az a hivalkodó sportszedán. Ellenben nagyon gyors, mégis nagyon kényelmes. Jó benne ülni, jó érzés vezetni, nem kerget butaságokba.

Ha kell, 6,7 másodperc alatt százon van, szóval nagyot ugrik, és sport állásban a feláras adaptív lengéscsillapítók is „befeszülnek”. Felkeményedik a kormány, csodásan tapad az ívre az autó, de valahogy mégis kicsit steril marad az egész. Sokat gondolkodtam, hogy a hangra fogjam-e, de nem biztos, hogy csak ez hiányzik. Talán még a manuális váltás élménye is. A tesztautóban 7 fokozatú DSG kapott helyet, amely immár shift-by-wire rendszerű, tehát nincs mechanikus kapcsolat a váltókar és a duplakuplungos automata között. Ennek köszönhetően csak egy aprócska billenőkapcsoló van az utastérben váltókar helyett, illetve ennek a sebességváltónak köszönhetően villámgyorsak és szinte észrevétlenek a kapcsolások. Ám itt mindez inkább a kényelem szolgálatában áll, ezért tudathasadásos kicsit az Octavia RS. Sőt, szintén a váltónak is köszönhető, hogy a fogyasztás akár alacsonyan is tartható, autópályatempónál sem forog kétezret a motor, de a tesztátlag, sportautósan használva 9,3 liter lett a gyári 7,5 literrel szemben. Kicsit olyan érzés, mint a zöldrendszámos Cupra Ateca. Tökéletes azok számára, akik látványos, sportos kiállású autót akarnak, ami biztosan az utcakép dísze, de a mindennapok során egyáltalán nem akarnak kanyarvadászatra indulni. Persze ennek is megkérik az árát rendesen, hiszen az Octavia RS alapára 12,3 millió forint, DSG váltóval már 12,9 milliónál járunk a biztonsági rendszerek armadájával és a már említett extrákkal felvértezve pedig 17 millió fölött állunk meg.
Értékelés
Pozitív
Sportos dizájn, kényelem
Negatív
Sportosabbnak mutatja magát, mint amennyire valóban az
Árak
Tesztmodell alapára
12 963 270 Ft (2021.06.19.)
Tesztautó ára
17 251 260 Ft (2021.06.19.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1984 cm3
Teljesítmény:
180 kW (245 LE) 5350-6500 1/min-nél
Nyomaték:
370 Nm 1500-4600 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,7 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4702 mm
Szélesség:
1829 mm
Magasság:
1459 mm
Saját tömeg:
1554 kg
Össztömeg:
2080 kg
Tengelytáv:
2680 mm
Karosszéria-kivitel:
szedán
Csomagtér:
590-1580 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1780 mm
Belmagasság elöl:
920-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
290 mm
Ülőlap hossza elöl:
500-550 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1500 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér hossza:
1050 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
11000 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1984 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
7 fokozatú DSG
Nyomaték:
370 Nm 1500-4600 1/min-nél
Teljesítmény:
180 kW (245 LE) 5350-6500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,7 s
CO2-kibocsátás:
150 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,3 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

8 thoughts on “Skoda Octavia RS teszt: a lépcsőshátú hot hatch?

  • 2021.06.20. at 00:22
    Permalink

    2021 Tour de Hongrie Jury 5 autó

    Az Rs Octavia az utóbbi évtizedekben végig kíséri a magyar kerékpáros körverseny fejlődését !
    Ez az idei autó volt a legjobb ami nálam volt eddig a körversenyek alatt !
    ( Mondjuk volt olyan szegény is a körverseny , hogy a kis Suzuki Swift-em ment a versenyen zsűri autót )
    Óriási a fejlődés a 15 évvel ezelőtti Rs-hez képest is !
    Az ár persze túlzó de ha konszernen belül nézzük akkor a Leon és a Golf is ennyibe kerül de nincs ekkora az ötajtós kaszni !

    Persze tudom hogy ez nem a világ közepe de nekem egy örök élmény marad a májusi hét ezzel az autóval !

  • 2021.06.20. at 11:00
    Permalink

    Mercedes Benz e 200 4 Matic 9G-TRONIC EQ Boost 17990000ft. A lexus -ról nem beszélve. Sajnos a Honda Civic Type r már nem fér bele a praktikeReS árába , pedig ijet eszik reggelire.

    • 2021.06.20. at 21:33
      Permalink

      Almát körtével…. A Mercinek meg a Lexusnak teljesen más a vásárlóközönsége, nincs értelme hasonlítgatni. A Hondából meg nincs kombi, ha épp az kell. Szóval van, akinek ez jön ki győztesnek.

  • 2021.06.21. at 13:51
    Permalink

    Csak szólok hogy 2021-van ami 16-év 2005-höz képest de sehol nem irta hogy 2-es octi csak hogy rs az pedig létezett 1-es ben is és simán van éves 15 de lehet több is.
    Az autórol meg annyit hogy tetszik meg minden de ezért a pénzért már van választék. (valoszinüleg ha min 15-misit szánok egy autóra az nem ez lessz) de ez saját véleményem.

    • 2021.06.21. at 14:15
      Permalink

      Ahogy fentebb írtam, attól függ, mi az igény. Kéziváltós, erős benzines kombit, amit én kerestem, nem nagyon kapsz sehol máshol. Ja, és az itt feltüntetett árnál nagyon sokkal olcsóbban meg lehet venni. Abban az árkategóriában meg már egész jó ajánlat.

Vélemény, hozzászólás?