Skoda Fabiát nyert a legbiztonságosabban közlekedő család
A „Közlekedik a család” vetélkedősorozatot egy Baranya megyei família nyerte
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Negyedik alkalommal rendezte az ORFK OBB a „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedőt. Idén is biztonsággal zárult a versengés.
A „Közlekedik a család” verseny meghirdetésével a rendőrség célul tűzte ki, hogy a közlekedők széles rétegeinek – gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas – figyelmét ráirányítsa a biztonságos és balesetmentes közlekedésre, és a szabályosan közlekedő családokat példaképként állítsa a többi közlekedő elé. Míg két évvel ezelőtt Skoda Rapid, tavaly Skoda Octavia, idén egy új Skoda Fabia Combi volt a fődíj.
A vetélkedőre olyan gyermekes családok jelentkezhettek, amelyekben legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, és a gyerekek életkora 6-18 év között van. A vetélkedő két fordulóból állt: a területi (megyei) selejtezőből és a döntőből. Összesen 424 család mérte össze közlekedési tudását. A családi vetélkedő döntőjét most hétvégén, június 21-én rendezték a mogyoródi Hungaroringen.
A versenyző családok közlekedésbiztonsággal összefüggő elméleti és gyakorlati feladatokat teljesítettek. A KRESZ tesztet számítógépen töltötték ki „B” kategóriás személygépkocsi-vezetői, valamint kerékpáros témakörben. A gyakorlati feladatok sora autós és kerékpáros ügyességi pálya teljesítéséből, elsősegély-nyújtásból, valamint forgalomban történő vezetésből állt, amit oktatók értékeltek. A Hungaroring egy átlagtartó vezetésen kellett részt venni a versenypályán, majd a speciális tanpályákon (vezetéstechnikai és off road) a családfők bemutathatták vezetéstechnikai tudásukat.