Sárgával fagyaszt az i8 Genfben
BMW i8 Protonic Frozen Editions
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A sárga és a fekete fényezések csatlakoznak a BMW i8 így is 10 színből álló palettájához. A két új szín a Genfi Autószalonon debütál majd.
Végül is mindegy mibe öltöztetik, a BMW i8 minden színben vadító és futurisztikus sportautó
További két árnyalattal bővül a BMW i8 színpalettája. Különleges limitált kiadással készülnek ugyanis a Genfi Autószalonra. A sárgába és feketébe öltöztetett hibrid sportautók a Protonic Frozen Black Edition és az i8 Protonic Frozen Yellow nevet kapták, értelemszerűen az első teljesen feketébe borul kívül-belül, utóbbi pedig a sárgát részesíti majd előnyben. Velük már összesen 12 színben lesz elérhető a 357 lóerős összteljesítményt és 569 Nm nyomatékot leadó háromhengeres hibrid BMW.
Sárga és fekete i8-asok állnak majd a genfi standon. A képek alapján enyhén matt fényezések
Már a küszöblécek tudatják velünk, hogy nem egy hétköznapi i8-ban ülünk