Sárdagasztás 177 lóval és 380 Nm nyomatékkal

Új, nagyobb dízelt kapott a Nissan X-Trail

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végre a kategóriához illő 2,0 literes, automataváltóval és összkerékhajtással is párosítható turbódízelt kapott a Nissan X-Trail. Változatos körülmények között próbáltuk.


Hogy a Nissan X-Trail sikeres, az nem kérdés. A már két évvel ezelőtt második generációjába lépett szabadidő-autó tavaly is 50 százalékkal tudta növelni eladásait, pedig eddig csakis 1,6 literes (turbós benzines és dízel) motorokat kínált. Szinte minden tesztben elhangzott, hogy kellene hozzá nagyobb motor is, igaz, én nemrégiben tökéletesen megvoltam a belépőnek számító benzinessel is. Az viszont igaz, hogy a szegmens vevőinek kell a nagyobb motor, ők európai átlagban 46%-ban, nálunk 35%-ban nagyteljesítményű dízellel választják autójukat. Így aztán a Nissan is meghallgatta a vevői igényeket, és immár 2,0 literes, 177 lóerős, 380 Nm nyomatékú dízellel is kínálja az X-Trailt. Ráadásul egy fontos verzió, az összkerékhajtású és egyben automataváltós is csak most jelent meg. Az 1.6 dCi vagy automata vagy összkerekes lehet – a benzineshez hasonlóan alap fronthajtású kéziváltós mellett.

A Nissan X-Trail méretei
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4640 1820 1710 2705 135-445/550-1982

A már Renault modellekből is ismerős (hamarosan a mostani Espace-ba, a Talismanba, meg a Traficbe is bekerülő), de eredendően Nissan fejlesztésű M9R dízel láncos vezérlésű, korábbi verziói megbízhatóságukról híresek, itt a hatfokozatú kézi mellett X-Tronic fantázianevű CVT váltóval is társítható. Érdekesség, hogy a kéziváltós mindenképp összkerékhajtású, a CVT-s pedig lehet fronthajtású is, úgy pont annyit fogyaszt, mint a kéziváltós összkerekes. A terepbetéteket is jócskán tartogató bemutatón persze csakis összkerekeseket vezethettünk, megjegyzem, olyan nagyon nagy szükség utóbbira nem volt. A CVT automataváltót viszont feltétlenül ajánlom az X-Trailhez (is)!
Az új dízel csúcsváltozat műszaki adatai
2.0 dCi
Xtronic
2.0 dCi
4WD
2.0 dCi
Xtronic 4WD
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1995
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltó/hajtás CVT/2WD 6 fokozatú kézi/4WD CVT/4WD
Teljesítmény [LE (1/min)] 177 (3750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 380 (2000)
Gyorsulás 0-100 km/h nincs adat nincs adat 10
Végsebesség [km/h] 199 204 196
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 5,6 5,6 6,0
CO2-kibocsátás [g/km] 148 149 158
Saját tömeg [kg] 1595-1650 1615-1670 1665-1720
Megengedett össztömeg [kg] 2170-2330 2190-2350 2240-2400


Sokan ódzkodnak a fokozatmentes automatától, pláne dízelmotornál szokatlan annak használata, de hibátlanul teszi a dolgát, a próbált autók közül pedig sokkalta csendesebb is volt az automataváltós. Nincs kellemetlen motorbőgés, hangos dízelkerepelés sem gyorsításkor, kisimítja a sofőr hibáit. Terepen és dugóban is óriási áldás a kuplung nélküli üzem. Az összkerékhajtás a már ismert: kapcsolható. Az X-Trail alapból, de még automata módban is zömében elöl hajt, szükség szerint oszt nyomatékot hátra is, de kapcsolható fix, 50:50 arányú nyomatékosztás is. A beállítás, illetve akár a nyomatékosztás mértéke is látható a műszerfalon.
Hirdetés

Annyi biztos, hogy az eddigieknél nagyobb dízellel érezhetően dinamikusabb lett az X-Trail. Még a CVT-s összkerkes verzió is 10 másodperc alatt futja a 100-as sprintet, végsebessége 196 km/óra. Ugyanakkor 160 km/óra felett már elégé zajos az X-Trail. A növelt teljesítmény mellett legalább ilyen fontos, hogy az 1.6 dCi-énél csaknem 20%-kal nagyobb nyomatékkal az X-Trail vontatási képessége 2 tonnára nőtt (a kéziváltós esetén, az automatáknál csak 1,65 tonna). Utóbbi ugyanúgy selling point lehet, ahogyan az automataváltó és az összkerékhajtás együttes választhatósága.
Az X-Trail az új motoron túl amúgy pontosan ugyanazt tudja, mint eddig: felárért 7 üléses, középső üléssora 60:40 arányban tologatható és szabályozható támladőlésű, természetesen a raktér síkjába is hajtható, úgy 1982 literes, 5 ülés mögött az ötülésesnél 550, a hétülésesnél 445 literes csomagteret ad, míg hétülésesként használva 135 litereset. Csomagtér-ajtaja lehet elektromos mozgatású, a sofőrt holttérfigyelő, táblafelismerő és 360 fokos kamerarendszer, valamint parkolóautomatika és reflektorkapcsolásával is automata fényszóró is segítheti. Továbbá szerepelhet nyitható panorámatető, LED beltéri világítás, bézs vagy fekete bőrkárpit, meg persze az ahhoz elengedhetetlen ülésfűtés is. Az extrák csomagokban kaphatók, ám ennek előnye a viszonylag rövid szállítási idő. Aki most megrendeli csúcsmotoros X-Trailjét, az már jövő év elején átveheti. A 2.0 dCi motor felára nem szerény, 950 ezer forint, így az alábbi kedvezményes árakkal lehet számolni.
A Nissan X-Trail csúcsmotoros verzióinak árai (Ft)
Acenta N-Vion Tekna
2.0 dCi Xtronic 2WD 9 290 000 10 109 000 11 009 000
2.0 dCi 4WD 9 440 000 10 259 000 11 159 000
2.0 dCi Xtronic 4WD 10 040 000 10 859 000 11 759 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?