Saját hiperautót fejleszthet az Audi?

Vajon elkészülhet az R8-asnál is erősebb Audi?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi Formula-1-es beszállása az R8-asnál is erősebb közúti modell érkezését eredményezheti. 2013-ban már belekezdtek egy hiperautó fejlesztésébe, ám az végül sosem készült el, de a koncepciót most különösebb felhajtás nélkül nyilvánosságra hozták.

Új kiállítást nyitott Ingolstadtban az Audi, amely főként a járművek aerodinamikájára fókuszál. Itt mutatkozott be a 2013-as Scorpion tanulmányautó, amelyből az akkori tervek szerint az R8 fölé pozicionált hiperautó készült volna. Végül a projektet elkaszálták, és a hivatalos álláspont szerint végleg letettek a megvalósulásáról. A koncepció bizonyos részletei elsősorban a háromszoros Le Mans-i 24 órás győztes R18 E-tronra emlékeztetnek, de a márka állítása szerint a DTM-ben szerzett tapasztalatokat is felhasználták a Scorpion megalkotásánál.
Hirdetés
Az Audi tehát akkor kezdett egy hiperautó fejlesztésébe, amikor a világ egyik legnagyobb autósport-sorozatában szinte unásig nyerte magát. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy a 2026-os, Formula-1-es csatlakozás elég motivációt jelenthet-e a márkának egy újabb "űrautó" megalkotásához. Az F1-ben már jelen lévő gyártók előszeretettel hasznosítják az ott megszerzett tudást közúti járművekben is, így született a Mercedes-AMG One, az Aston Martin Valkyrie vagy épp az RB17 is (igaz az energiaitalosok hiperautójából csak később érkezhet a rendszámos verzió).
Gernot Döllner, az Audi vezérigazgatója nem erősítette meg, de nem is cáfolta az új hiperautó gondolatát. "Folyamatosan vizsgáljuk, a portfóliónkba hogy tudnánk integrálni az érzelmekre ható járműveket" - fejtette ki álláspontját az Autocarnak. "A Formula-1-es autók filozófiája és a mi jövőbeli RS modelljeink - különösen a belső égésű motorral hajtottak - tökéletesen passzolnak, hiszen mindkettőben hibrid hajtáslánc felel a teljesítményért" - tette hozzá. Az utóbbi gondolatmenet már csak azért is érdekes, mert ha indirekt is, de megerősítheti, hogy az Audi a jövőben is számol a benzin- és dízelmotorokkal. Az interjú későbbi részében Döllner azt is elismerte, hogy az F1-es szerepvállalásból igyekszenek a lehető legtöbbet kihozni, és az ott tanultakat a közúti járművekben kamatoztatni.
Hirdetés
Az RS4-et váltó RS5 az Audi Sport első konnektoros hibrid modellje lesz, amelyben a V6-os erőforráshoz egy, a hátsó tengelyt hajtó villanymotor társul, így a rendszerteljesítmény 450 lóerő. Később a nemrég bemutatott A6-osból és a Q6 e-tronból is készül RS változat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?