Rózsaszín Volvo kamionok a mellrák elleni küzdelemhez

Rendhagyó akcióval csatlakozik a mellrák elleni küzdelemhez a Waberer’s Csoport és a Volvo Trucks

A Waberer's két pinkre festett Volvo FH Aero kamionja októberben női sofőrökkel járja majd körbe az országot és Európát a partnerek megrendeléseit teljesítve.

Az emlőrák világszerte az egyik leggyakoribb női daganatos megbetegedés, Magyarországon pedig a hivatalos statisztikák szerint romlik a helyzet. A KSH adataiból ugyanis kiderül, hogy a százezer főre jutó új női emlődaganatos megbetegedések száma 2023-ban 168 felett volt, ami 2001 óta a legmagasabb érték. Egy évvel korábban 166, 2021- ben 151 megbetegedést regisztráltak. Az emlőrák elleni harc kiemelten fontos társadalmi ügy, a betegség elleni küzdelem dedikált hónapja pedig az október, ezért a svéd tehergépjármű-gyártó, a Volvo Trucks hazai leányvállalata, a Volvo Hungária Kft. kezdeményezésére a komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Waberer’s Csoport rendhagyó akcióval hívja fel a figyelmet erre a témára.
Hirdetés
A Waberer’s Csoport két pink kamiont indít útnak női sofőrrel. Az egyik kamion októberben Európában közlekedik majd, míg a másik Magyarországon teljesít fuvarokat és az emlődaganatos betegségből felépülő emberek üzeneteit közvetíti, ezzel szélesebb körben bemutatva a mellrák elleni küzdelmet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?