Romániából jöhet a legolcsóbb autó, nem Dacia lesz
Első európai üzemét Romániában nyitná meg az indiai Tata
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már az európai gyártók is versenyben vannak a fapados autók mezőnyében, s hamarosan az indiai Tata is beszállhat, ráadásul helyi gyártással.
A legfrissebb hírek szerint ugyanis a Tata megvásárolta a román Tetarom 3 ipari parkban található volt Nokia gyárat, s ott 1 milliárd dolláros befektetéssel 5000 munkahelyet teremtő és több modell, vélhetően a Nano miniautó utódjának, illetve egyéb olcsó kisautók gyártására alkalmas üzemet nyitna. Mindez azonban egyelőre csak pletyka, hivatalos közlemény még nincs, ám nem lesz meglepő, ha az Európában eddig főként pickupjaival, nem túl sikeresen versenyző Tata még a 2010-es években piachódításba kezd majd Európában is. Legfőbb ajánlatuk pedig minden bizonnyal a piac legalacsonyabb ára lesz, a Nano frissített, már Európa számára is elfogadhatóvá tett változata esetén, nagyobb modelljeikkel pedig nyilvánvalóan szintén a konkurencia árai alá kívánnak majd menni.
félmillás autó miért nem kerül forgalomba Európában? Na miért? mert a kisautók egyből eladhatatlanok lennének (Opel Corsa , Renault twingo, Mazda3 és társaik)..gondolom az európai autógyártók szóltak a tulajdonosoknak hogyha élni akarnak ezt meg se próbálják..
Ha 10.000 dollárol beszélünk és én amerikában élek a fizetésem átlag havi 3500$ akkor az összes pénzemet félre téve 3 hónap alatt veszek egy ilyen autót. Magyar országon ez az autó 2.5millio lesz, ha 100.000ft-ot keresek átlagba, akkor 25 hónap alatt lenne egy ilyen autóm. Én akkor mondanám olcsónak ezt az autót ha 3 havi fizetésemből meg tudnám venni (3-400.000ft).