Robbanásnak és AK-47-nek is ellenáll a BMW X5 Concept Security

450 lóerős V8-as hajtja a páncélozott BMW-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Frankfurti Autószalonon a szériakocsik mellett sok különleges autót is bemutattak, a BMW az X5-ös elektromos hálózatból is tölthető hibrid tanulmánya mellett kiállította az új X5-ös páncélozott kiadását is.


A BMW Concept X5 Security Plus az év végén már gyártásba kerülő, a BMW szerint kategóriájának egyetlen olyan képviselője, amely a VR6 (B6) védelmi szint követelményeinek is eleget tesz, így akár robbanószerkezetek ellen is védelmet nyújt. A páncélozott luxusterepjárók különösen Dél-Amerika, Afrika és Oroszország egyes térségeiben igen keresettek különböző közbiztonsági okokból. A BMW Concept X5 Security Plus mellett a BMW az X5 Security harmadik generációját is kifejlesztette, amely a VR4 (B4) védelmi szint biztonsági követelményeinek tesz eleget, védelmet nyújtva utasainak az esetleges utcai támadásokkal szemben.

A BMW Concept X5 Security Plus magas szilárdságú acél öntvényekből kialakított, páncélozott cellával védi négy utasát még a világ leginkább elterjedtebb lőfegyvere, az AK-47-es ellen is. Hogy a golyók és a szilánkok egy esetleges támadás során ne hatolhassanak be az utastérbe, a tervezők speciális zárt kötéseket alkalmaztak az ajtók környékén, illetve az oszlopok karosszériához csatlakozó pontjain. Az erősített, edzett biztonsági üvegek mindennemű tompa támadási eszköznek ellenállnak, miközben a belső oldalaikon található speciális polikarbonát bevonat a repülő szilánkok ellen nyújt hatékony védelmet.
Hirdetés

450 lóerős V8-as benzinmotor mozgatja, összkerék-meghajtása terepen segíti az akadálytalan haladásban, futóművét, az autó teljes elektronikus rendszerét, valamint a fékrendszert is a megnövelt tömegéhez optimalizálták.
A BMW X5 Security modelleket a BMW spartanburgi gyárában, az Egyesült Államokban gyártják, a speciális biztonsági részeket és funkciókat pedig magasan képzett szakemberek építik be a gyártó mexikói gyárában, Tolucában. Ezeknek a járműveknek a hatékonysága a gyártó és a felhasználó bizalmi kapcsolatán alapszik, így természetes, hogy a megrendelők egyedi biztonsági felszerelést is kérnek. A személyre szabhatóság mellett a BMW Security modellek felszerelhetőek hűtőrács mögé rejtett LED-es stroboszkóppal, tetőre szerelt, szirénával társított jelzőfénnyel vagy kiegészítő akkumulátorral.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?