Rénszarvasszán helyett Bogárral jött a Mikulás

Feltűnt a szürke vasárnapi forgalomban egy régi Bogár, amely hatalmas, piros-fehér sapkát viselt. A rendszámtartójára egy kis Mikulás mászott épp fel... félreálltunk egy percre, hogy lefotózzuk. És aztán, mint a mesékben, egyszer csak ott termett a tulajdonos, maga a Mikulás, talpig pirosban, hátán egy hatalmas puttonnyal, s odalépett hozzánk.

Mondott valamit, talán azt, hogy „Ti hisztek még a Mikulásban? Mert itt a bizonyság róla, hogy létezem!”, de annyira meg voltam lepődve, hogy sajnos nem tudom pontosan visszaidézni, ugyanis egy széles mosoly kíséretében eztán benyújtott az autóba néhány zselés szaloncukrot. Nem sokkal korábban említette meg az egyik barátunk, aki hátul ült az autóban, hogy zselés szaloncukorra vágyik...
Illedelmesen köszönetet mondva, egy darabig csendben siklottunk tovább, s majszolgattuk gyerekkorunk ízét, történeteit, s vetettük hitünket a modern Mikulásba, az emberek egymás iránti, feltétel nélküli szeretetébe és a léleknek adott ajándékokba. Ez egyben intő jel volt az ünnepekre is, s jól példázza, hogy nem a meglepetés értéke a fontos, hiszen egy jól időzített, s megválasztott apró kedvesség, a gesztus olykor sokkal többet ad és ér.