Rendelhető a Toyota Aygo X, még mindig olcsóbb a Yarisnál

Hiába crossoveresítették a Toyota Aygót, az X változat félmillióval kevesebbről indul, mint a Yaris

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs olyan fekvőrendőr, ami útját állhatná a városi dzsungel meghódítására született, "terepjárós" Toyota Aygo X-nek. Automataváltóval és "kabriótetővel" is kérhető!

Nemrég megújult a Toyota legkisebb modellje, a városi miniautó kategóriában induló Aygo. Pedig több gyártó is elhagyta már ezt a szegmenst, ezzel persze a Toyota járt jól, mert itthon ebben a kategóriában 34,3%-os részesedést értek el az Aygóval tavaly, pedig már 2021-ben kifutónak számított a modell. Most, hogy megújult, és a biztos siker zálogaként még a crossoveres kezelést is megkapta, illetve egy vagány X jellel a neve után, még jobb eredmények elé nézhet az apróság.
4 590 000 Ft-ról indul a legfapadosabb Aygo X, ebben a 72 lóerős benzinmotorhoz kézi váltó jár, az automata felára 600 000 Ft. Az indulóárakat tekintve majdnem félmillió forinttal olcsóbb az Aygo X, mint a Yaris. Már az alap Active csomaghoz is jár 7 colos központi érintőképernyő és egy színes képernyő a műszerblokkban, okostelefonos csatlakoztatási lehetőségek, intelligens adaptív tempomat, részben LED-es fényszórók, 17 colos felnik és Stop&Start rendszer, de a klíma manuális. Szintén alapáron jár egy csomó vezetéssegítő és biztonsági rendszer, például sávtartó, ráfutásgátló, táblafelismerő vagy hegymeneti elindulás-segítő. A garancia 3 évig vagy 100000 km-ig érvényes.
Hirdetés
A Comfort csomag 200 000 Ft-tal kerül többe, leghasznosabb extrája a tolatókamera, a Business csomag pedig fűthető első üléseket is ad. A Style felszereltség már vizuálisan is megkülönböztethető kívülről a színre fényezett elemekkel, belül pedig a nagyobb, 8 colos érintőképernyő jár hozzá. A Tech-hez jár az automata klíma és a vezetéknélküli töltés lehetősége, a Vision csomaghoz pedig teljesen LED-es lámpák tartoznak. 18 colos felnik az Executive csomagtól kérhetők, a csúcsszintet a Limited képviseli narancssárga dekorelemekkel kívül és kontrasztvarrással belül, ez már 6 110 000 Ft manuális váltóval és 6 710000 Ft automatával. Csak az Executive-hoz kérhető 350 000 forintért a JBL csomag, ami prémium hangszórókat tesz az Aygo X-be, és csak ehhez a teljesen felszerelt, Executive és JBL csomaggal ellátott változathoz kérhető a legizgalmasabb extra, az elhúzható vászontető, amiért még további 450 000 Ft-ot kérnek. Így tehát 7,5 millió forintba kerül (regisztrációs adóval együtt) a legdrágább felszereltség, de ezt még 8 millió fölé lehet vinni dekormatricákkal, extra garanciával, feláras színezéssel és egyéb apróságokkal. Az új Toyota Aygo X már rendelhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?