Régivágású SUV 3 millióért – Hyundai Santa Fe használtteszt

Hyundai Santa Fe 2.0 CRDi Premium VGT 4WD Aut - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dízel, automata és összkerékhajtású - mindent tud, amit egy komoly SUV-nak tudnia kell. Tényleg nyerő?

Még 6 éves sincs, mégis nagyon régivágású az eladásra 2,95 millió forintos árral kínált Hyundai Santa Fe. A szabadidő-autó első generációjának egyik utolsó példányáról van szó ugyanis. Még gyártásának évében, 2006-ban jött a máig kínált utód, tehát ez a példány már akkor sem volt friss, amikor új volt, ma pedig már-már ódon. Hirdetése azonban nagyon vonzó: összkerékhajtás, változó geometriájú turbós dízelmotor, automata váltó, blokkolás- és kipörgésgátló, elektromos ablak és tükör, napfénytető, tempomat, automata klíma, bőrkárpitot is magába foglaló "full extra". A gyári, nyárigumis-alufelnis ellátmányhoz acélfelnikre húzott, jó állapotú Pirelli téli abroncsok, váltózár és Permanent Mark UV jelölés is társul, továbbá a szervizkönyvvel dokumentált, 67 ezer kilométeres futás is a megnézendő kategóriába sorolja az elsőtulajos gépet. Az első benyomások őszinték: minden lemez a helyén, a gyári fekete fényezés pedig megdöbbentő élénkséggel ragyog. Látszik, hogy tulajdonosa nem füllent a gépi mosók kerülését, illetve a festékvastagság-mérővel is bizonyítható törésmentességet illetően. Apró ajtónyitás a jobb első sárvédőn, néhány kisebb, parkolóhelyi horzsolás a lökhárítókon mutatja, hogy ha nem is sokat, de azért használták a Santa Fét az elmúlt években. A ma már kompaktnak nevezhető, 4,5 méter hosszú, 1,85 széles és 1,71 magas szabadidő-autó valaha középméretűnek számított. Utóbbiak következménye, hogy a külméretek még városban sem túlzóak, ugyanakkor átlagtermettel az utastér is tágas.

Mai autók után üdítő, hogy innen ki lehet látni, a magasságszabályzós, dönthető ülőlapú első üléssel és a változtatható dőlésszögű kormánnyal kellemes vezetési pozíció állítható be. A Santa Fe berendezése még a külső formavilágánál is komolyabb időutazásnak számít, a 2006-os autóban szinte a kilencvenes évekbeli japán modellek jegyeit látjuk viszont. A drogkultúrában felnőtt ifjak hatalmas flash-nek is nevezhetik, fontosabb azonban, hogy a nem épp mai formavilággal könnyedén együtt lehet élni, hiszen funkcionalitás tekintetében nemigen illethető kritikával a Santa Fe. A tapintásra nem a legfinomabb plasztikok világos szürke árnyalatukkal legalább nem komorak, és ebben az autóban kopásmentesek. A gyári állapotot mutató, tempomatvezérlős bőrkormány és a pedálok állapota szerint a 67 ezer kilométeres futás reális - magyarán az évi 12 ezer megtett kilométer teljesen igaznak érződik.

Ha trendinek nem is mondható a belső, a pakolóhelyek számára, méretére, kialakítására sem lehet panasz. Az első és a hátsó ajtók zsebei is palacktartósak, a duplafedelű könyöklő gyomra filcbetéttel zörgésmentesített. Oldaltartást nem adnak az ülések, ellenben kényelmükkel így sincs gond, a hátsó padon pedig tényleg elférhet három utas is – már csak a szinte sík padló miatt is. A hátul 2/1 arányban osztott támlák dőlésszöge szabályozható, így tényleg nem büntetés hátra ülni. Az alapesetben is méretes, 690 literes csomagtér az ülőlap és a támla előredöntésével sík padlóval 2100 literig bővíthető – ehhez a fejtámlákat ki kell húzni helyükről. Néhány padlórekesz utazik a raktérpadló alatt, a pótkerék pedig már a karosszérián kívül – szintén alul. Egy csavarral egyszerűen ereszthető le – sokat érhet, hogy defekt esetén nem kell kipakolni a csomagteret.

A beltér tehát kipipálható: újszerű, célszerű, csak épp nem a (finoman szólva) legfrissebb divat szerinti. A hajtáslánc sem a legfrissebb, bár az elektromos vezérlésű, lamellás kuplungcsomaggal játszó, alapesetben elöl hajtó, de 40 km/órás tempóig fixre is zárható összkerékhajtás korszerűnek számít, a 4 fokozatú automata váltó és a 2,0 literből 126 lóerőt kihozó turbódízel sem mai darab. Ennek ellenére komolyabb kritikával nem illethető. A pöccre indulás alap, a járás automata váltóval csak minimális rezonanciával jár – a motorhang viszont, khm - nem miatta fogjuk megszeretni a portékát. Utóbbi igazából alapjáraton sem hangos, de nem is szép, városi tempónál egyébként egészen halk a Santa Fe, ott nem zavaró a dízel mormogása. A kézi kapcsolást is kínáló automatát időnként manuálisba húzva látható, hogy akár már városban is négyesbe kapcsol a vezérlés, ugyanis a 290 Newtonméter csúcsnyomatékú motor már 1500 1/percnél hadra fogható. Bár a fokozatok száma csak négy, 80 km/óra felett – meleg váltónál életbe lép egy automatikus áttétel-hosszabbítás, így a 130 km/órás tempó 2750 1/perccel futható. Motorzaj akkor sincs, szél és gördülési annál inkább - utóbbi a próbált téli gumival. A Santa Fe gazdája szerint nyárival halkabb a futás. A fogyasztás tűrhető: autópályán 130 km/órával 9, városban 10 l/100 km körüli, országúton 7-8 l/100 km is minden kunszt nélkül elérhető. Ha pedig valaki folyton ki szeretné használni az amúgy nem rossz, 13,3 másodperces 100 km/órára gyorsulást és kóstolgatná a 172 km/órás végsebességet, az számíthat a 10 liter feletti étvágyra is.
Hirdetés
A Santa Fe persze nem rohanásra, sokkal inkább higgadt gurulásra való. Lágy (elöl MacPherson, hátul csatolt hosszanti lengőkaros) futóművével, finoman kapcsoló automatájával könnyedén elkényelmesíti sofőrjét. Átlag feletti oldaldőlésével még a sietősöket is hamar higgadtságra neveli – ha ők egyáltalán szemeznek ilyen modellel. Nem csak vezetési stílusból, vásárlói döntésből is józant kíván ugyanis ez a Hyundai. A 2,95 millió forintos vételár ugyanis csak úgy lesz vonzó, ha összepakoljuk, és együtt tudjuk értékelni a szerény futást, az újszerű állapotot, a gazdag ellátmányt, a helykínálatot és az összkerekes, automata váltós hajtásláncot.
2006-os Hyundai Santa Fe 2.0 CRDi Premium VGT 4WD Aut alkatrészárai
Olajszűrő 1 590 Ft - Filtron
Első féktárcsa 10 360 Ft/db - Roadahause
Első fékbetét 9 245 Ft - Roadahause
Hátsó lengéscsillapító 15 205 Ft/oldal - Kayaba
Vezérműszíj készlet 20 265 Ft - Gates
Hátsó kipufogódob 24 430 Ft - Walker

Forrás: ZS+U Kft

Aki a vetélytárs, használt Santa Fe modellek kínálatára nézne, az döbbenten láthatja, hogy ez a példány a legdrágább, de a legszerényebb futású. Utóbbi pedig az amúgy nem vészes alkatrészárakkal sem elhanyagolható, továbbá egy szabadidő-autónál azzal is érdemes számolni, hogy már csupán a két jó állapotú gumigarnitúra vagy az egyébként 2 tonnás (fékezett) utánfutóra hitelesített vonóhorog is százezres tételt jelent, azaz akinek ilyen autóra van szüksége, annak ajánlani tudjuk a próbált koreai szabadidő-autót, hiszen ez tényleg egy őszinte, korrektül szervizelt, vélhetően még hosszú ideig hibamentesen szolgáló példány.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

7 thoughts on “Régivágású SUV 3 millióért – Hyundai Santa Fe használtteszt

  • 2017.10.31. at 03:22
    Permalink

    Igen, a gyári gari sokat nyom a latban, de ez meg egy kényelmesebb, nagyobb kocsi. És itt bejön az új autó, használt autó dilemma is, ami megint egy nagy téma, és inkább hitvita.
    Ha nekem kellene dönteni, és ezt a Hyundait venném (igaz az automata váltót nem szeretem).

  • 2017.10.31. at 03:22
    Permalink

    Amerikai típus. Néztünk mi is a vejemmel-lányommal ilyet az USA-ban. Volt 4 hengeres, és V6 benzines is. A V6 eszméletlenül tökéletes munka volt!

  • 2017.10.31. at 03:22
    Permalink

    Nekem 2,5 éve van,igaz 2,4 es benzines,csak első kerekes……tökéletes!Eredeti koreai,amerikai tipus,mérföldes,100.000 km futással.
    Második kocsinak vettem,aztán a Merci ment el,ezt nagyon megszerettem!
    A Duster sehol nincs mellette……ebben anyag van!
    Mindenkinek ajánlom!!!!!

  • 2017.10.31. at 03:22
    Permalink

    Ha az ember egy összkerekes SUV vásárlására adja a fejét, akkor lehet, hogy nem sok érte a 3 millió. Egy új Dacia Duster összkerékkel, jó felszereltséggel 4,5-5 millió közötti áron van. És akkor kapsz egy 1.5 dCi-t, manuális klímával, bőrülés nélkül, fele annyi extrával, kisebb utas és csomagtérrel, másfél millióval többért, igaz az garanciális. Szóval ha tényleg 67 ezer km. van benn, akkor akár jó is lehet, egy Duster alternatívájaként mindenképpen.

  • 2017.10.31. at 03:22
    Permalink

    Hátsó kipufogódob 24 430 Ft – Walker ??????????????? miez? cső plusz egy igényes szép rozsdamentes acél díszvég 11000 beszerelve és még 4% teljesítmény növekedést is ad.
    tipikus gyári szar drágább és a teljesítményt is rontja

Vélemény, hozzászólás?