Randevúztunk a 106 kilótól megfosztott VW Touareggel

Minden eddigi Volkswagennél komolyabb az új Touareg

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Március végén debütált, május közepére pedig hazánkba is eljutott a Volkswagen Touareg harmadik generációja. Előrendelése jövő héten kezdődik.


Március elején, a Genfi Autószalonon még nem mutatta meg a Touareg harmadik generációját a Volkswagen. Várt egy kicsit, hogy még több figyelem jusson neki. Megérdemli, hiszen a Touareg ma a Volkswagen csúcsmodelljének tekinthető. A legnépszerűbbnek számító, s a piaci átlagnál még mindig sokkalta dinamikusabban növekedő SUV szegmensben ez a legnagyobb Volkswagen, sőt, a Volkswagennek ma nincs is magasabbra pozicionált modellje. A harmadik generáció egyik legfőbb ütőkártyája, hogy a teljesen új alumínium-acél karosszéria úgy tudott 106 kilogrammos tömegcsökkentést hozni, hogy elődjénél 7,7 centivel hosszabb és tükrök nélkül 4,4 centivel szélesebb lett. Ugyanakkor a visszapillantókkal együttes szélesség és a magasság egyaránt 1,5 centivel apadt. Az immár az 5 méteren is túlnyúló karosszéria tengelytávja is gyarapodott 1,1 centit, így már 2,9 méter feletti. Az utas- és főként a csomagtér is tágasabb lett, utóbbi 113 literes (!) többlettel 810 literesre nőtt.
Hirdetés

Volkswagen Touareg (3. generáció) - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
5008 1984 1717 2904 810

De talán nem is a "mennyiségi", hanem a "minőségi" gyarapodás a fontos, hiszen a Volkswagen - logikus módon - ma a Touareggel süti el az autósvilág legkomolyabb újításait. A minden eddigi Volkswagen személyautóénál nagyobb hűtőmaszk két oldalára a Hellával közösen fejlesztett LED-Mátrix fényszórók kerülnek (már alapáron), a felnik 18-21 colosak, a műszerfalra alapból kerülő 9,2 colos éintőkijelző helyére pedig felárért valódi monitornyi, 15 colos kijelző is kérhető. Utóbbiról megtudtuk, hogy technikailag valójában két különálló kijelző, ha ugyanis egyben építenék, elég hamar megrepedne.

Az utastér, illetve talán az egész Touareg valójában a képernyők körül forog.

Kijelzős a műszerblokk is, akár 12 colos méretben. Tehát akár egy 12 és egy 15 colos kijelző alkothatja az először itt megjelenő, lényegében gombok nélküli "Innovision Cockpit" rendszert, ahol nagyjából szabadon konfigurálhatjuk, hogy mit lássunk, mit vezérelhessünk. Mindezt persze vezetői profilokhoz társíthatjuk (összesen 7 menthető el), s az autó tudni fogja azt, hogy az adott kulccsal melyiket használtuk utoljára. A képernyő a mi kiosztásunkat adja, a navigáció a mi címeinket fogja felhozni, sőt, javaslatokat is tesz az alapján, hogy az adott napszakban jellemzően hova szoktunk menni. Igaz, ezt a Waze is tudja a telefonunkon...
Az utastér bár ötüléses, a hátsó ülések 16 centis úton tologathatók, az alapáron 2 zónás klíma négyzónás is lehet, az utastér felett pedig a Volkswagenek eddigi legnagyobb (1270 mm hosszú, 825 mm széles) nyitható panorámateteje húzódhat. Fényt pedig hangulatvilágítás is adhat, 30 különféle színben. Ha mindez nem lenne elég, az opcióként elektromosan állítható első ülések akár légpárnás masszázst is adhatnak - 6 különböző programmal. És igazából nem is az opciók sora az, ami lenyűgöző, mert azt már megszokhattuk, hogy egészen elképesztőeket tudnak az autók, hanem az, hogy a harmadik generációs Touareg a kifutóhoz hasonló, 18 millió forint alatti alapárral ad sokkalta komolyabb ellátmányt. Sok egyéb mellett még a navigáció, az említett LED fényszóró, az okoskulcsos indítás, az első-hátsó parkolóradar, a városi vészfékasszisztenses távolságtartós tempomat és még a bőr kárpitozás is alapból jár. A Volkswagenek körében először itt rendelhető éjjellátó "Nightvision" rendszer, ami nem csak a sofőrt, az úton épp átkelni készülő gyalogosokat, illetve egyéb állatokat élőlényeket is figyelmezteti egy villantással. Természetes, hogy holttérfigyelő és sávtartó is elérhető, de van útkereszteződés asszisztens is, ami 30 km/órás tempóig az autó előtti keresztirányú forgalomra figyelmeztet, illetve megvéd az autó orrának elvivésétől - egy satufékkel. Valamivel kellemesebb a 60 km/órás tempóig elérhető torlódás asszisztens, ami az említett tempóig - megfelelő felfestés mellett, illetve a kocsisorokat is figyelve - gyakorlatilag helyettünk vezet. Parkolni is parkolhat helyettünk a Touareg (is) a parkolóasszisztens által, utánfutóval tolatni szintén képes, de nem csak közúton, terepen is elég sokat tudhat. Az összkerékhajtás alapáras hozzá, ahogyan a 8 fokozatú automata váltó is. Felárért az alap 4Motion helyett 4Motion Active Control néven adaptív, zárható differenciálműves összkerékhajtás is elérhető lesz (idővel), utóbbi a szenzorok alapján még finomabban szabályozza a vonóerőt a kerekek között, továbbá 5 közúti (Eco, Comfort, Normal, Sport, Individual (egyéni) és 3 terepes (Snow - havas, Sand - mély homokos, Gravel - köves útra optimalizált) menetmódot is kínál. Talán még fontosabb, hogy opcióként van légrugózás is, amivel a hasmagasság alapból is 25 mm-rel magasabb, de további 70 mm-rel növelhető. A hasmagasság persze sebességfüggően változó, 120 km/órás tempóig 25-35 mm-rel süllyed, de pakoláshoz akár 50 mm-rel is csökkenthető. És még mindig van két olyan újítás is, ami az új Touaregben mutatkozik be, az egyik az elektromechanikus kanyarstabilizátor, ami a karosszériadőlést csökkenti, a másik pedig az aktív összkerékkormányzás. A már egyéb gyártóktól is ismert rendszer 37 km/órás tempóig a fordulókör csökkentésére az elsőkkel ellentétes irányba, míg felette a kanyarjellemzők javítására azokat követve fordítja a kerekeket. Az 5 méteren túlnyúló Touareg fordulóköre így kompakt autókat idéző, mindössze 11,19 méter.

Miként azt a még statikus hazai bemutatón megtudtuk, a harmadik generációs Touareg már május második felétől előrendelhető lesz, majd az első példányok a nyár közepétől érkeznek hazánkba. A motorpaletta egyelőre eléggé egysíkú, de voltaképp a vevői igényeket kielégítő: a 3,0 literes V6 TDI 286 lóerővel és 600 Nm nyomatékkal "választható". Jövő márciustól utóbbiból lesz 231 lóerős (500 Nm-es) változat is, csúcsmotornak érkezik a 4.0 V8 TDI (421 LE, 900 Nm), továbbá lesz benzines is: 3.0 V6 TSI (340 LE, 450 Nm). Kivétel nélkül összkerékhajtással, 8 fokozatú automata váltóval, meg persze ahogyan említettem, igen jó ellátmánnyal. Ez a Touareg már valóban prémiumautó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

15 thoughts on “Randevúztunk a 106 kilótól megfosztott VW Touareggel

  • 2018.05.12. at 15:34
    Permalink

    Már megint egy hegyomlás méretű tank, természetesen dízellel, mi mással. Ezek a németek olyanok, mint az amerikai gyártók (csak pickup helyett SUV-val): hiába a válság, hiába a botrányok, ahogy tehetik, máris újabb és újabb környezetpusztító batárokkal jönnek elő.

  • 2018.05.14. at 17:14
    Permalink

    @velokex: ha nem csal az ADAC akkor az alábbiak szerint néz ki a mérésük:
    Duster (2016, dCi 110 Prestige 4×4): 335 a rolóig, 635 L a plafonig, és van 70l a csomagtér alatt.
    Touareg V6 TDI 4MOTION (2015): 420 a rolóig, 660 a plafonig.
    A ledöntött támlával is leszokták mérni, akit érdekel olvass el az ADAcn.

Vélemény, hozzászólás?