Rács mögött a finn F1 pilóta
Börtönbüntetésre ítélték JJ Lehtót
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Jyrki Jarvilehto tavaly nyáron részegen okozott halálos kimenetelű balesetet, az ítélet két év négy hónap letöltendő börtönbüntetés.
A 66-ban született Lehto hetven F1 futamon vett részt 1989 és 1994 között, Le Mans-ban 1995-ben és 2005-ben győzött, McLarennel majd Audival
Régebben a Forma-1 versenyzői a világ legnagyobb aranyifjai voltak, de a sorozat imidzsét gondozók az elmúlt pár év során igyekeztek ezt a képet a hihetetlen állóképességű sportemberek irányába terelni. Ugyanakkor, tudjuk, milyen nehéz kordában tartani a finneket, és nem feltétlenül igaz ez a tétel a száguldó cirkuszban régebben szereplő pilóták esetében. Most a korábban az autósportok királykategóriájában hét évig versenyző, CART-futamokon induló és kétszeres Le Mans-i 24 órás győztes finn JJ Lehto felett ítélkezett egy finn bíróság. 2010 júniusában Lehto egy barátjával tökrészegen száguldozott motorcsónakkal egy csatornában, ahol a megengedett maximum 5 km/h lett volna, majd egy híd lábának csapódtak: Lehto könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet, de barátja életét vesztette. Ráadásul úgy nyilatkozott a helyszínelő rendőröknek, hogy a csónakot nem ő, hanem a barát vezette, de a baleset körülményei ennek ellenkezőjére utaltak.