Visszatér a sima belső égésű motor az európai Jeep Wranglerekben

Korábban a szigorú szabályok miatt elkaszálták a modellt Európában, most mégis visszatér a Wrangler

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az emissziós normák miatt korábban megszüntette a Jeep a Wrangler forgalmazását Európában, akkor azzal az indokkal, hogy a kaszniba az elektrifikációhoz szükséges alkatrészek egyszerűen nem férnek be. Most mégis visszatér a modell az öreg kontinensre.

Az amerikai piacra szánt modellt már az év korábbi szakaszában bemutatta a Jeep, viszont az európai kivitelt csak most leplezte le a gyártó. Küllemében természetesen nagyban hajaz a tengerentúli modellre a Wrangler, hiszen megkapta az újragondolt hűtőmaszkot, valamint mostantól az öreg kontinensen is 17-20 colos kerekekkel kérhető a terepjáró.
Hirdetés
Az utastérben szintén modernizálták a Wrangler, hiszen a korábbi 8,4 colos multimédiás kijelző helyett ezentúl az alapkivitelbe is egy 12,3 colos képernyő kerül. Szintén pozitívum a digitalizáció korában, hogy mostantól hét USB csatlakozó is az utasok rendelkezésére áll (Type A és Type C), a márka elmondása szerint gyorsabb telefon töltési opcióval, mint az elődben. A biztonságra is nagy hangsúlyt fektettek, hiszen a Jeep közleményében több mint 85 aktív és passzív biztonsági berendezésről értekezik, ezek közé tartozik többek között az oldalsó függönylégzsák is, mely ezentúl az első és a hátsó üléssorban ülőket is védi, kiviteltől függetlenül.
A legnagyobb meglepetés azonban a motortérben leledzik, főleg a Jeep korábbi terveit ismerve. A 2022-es Wrangler kizárólag konnektoros hibrid verzióval került a kereskedésekbe, a márka pedig korábban arról beszélt, hogy Európából teljesen ki is vezeti a modellt az emissziós szabályok miatt. Ennek ellenére most bejelentették, hogy nem csak folytatják a Wrangler értékesítését, de visszahozzák a kizárólag belsőégésű motorral szerelt változatot is. A 268 lóerős kétliteres, négyhengeres erőforrás 400 newtonméteres teljesítményre képes, amelyhez egy nyolcfokozatú automata váltó csatlakozik.
Hirdetés
Természetesen marad a hibrid hajtás is, mely esetében a benzinmotort kap némi elektromos rásegítést, így a rendszerteljesítmény 375 lóerőre rúg, ehhez pedig 637 newtonméteres nyomaték társul. Konnektoros hibrid lévén 51 kilométert kizárólag elektromos hajtással is képes megtenni a Wrangler, így itthon akár zöld rendszámot is kaphat. Az értékesítés a következő év első felében kezdődik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Visszatér a sima belső égésű motor az európai Jeep Wranglerekben

  • 2023.09.13. at 11:58
    Permalink

    A Jeep Avengerről láttam egy furcsa statisztikát. Nagyban reklámozták, hogy BEV és milyen jó, de van belőle ICE verzió, de csak egyes piacokon! A BEV eladások elmaradnak a ICE verziótól úgy is, hogy több piacon elérhető a BEV. Lehet itt is ez történt.

Vélemény, hozzászólás?