Pulit terelő autós újságíró? – teszten a magyar smart

Pulit utoljára a Fővárosi Állat- és Növénykertben láttam. Na nem a kutyát, abból van egy fekete és egy fehér is az utcánkban, aranyosak a frufrujukkal és a folyton lógó rózsaszín nyelvükkel. Kicsit megy az idő, talán 1998-ban lehetett amikor én azt a sárga, jellegzetes Ikarus hátsólámpás villanyautót láttam. Hanga Zoltán az állatkert sajtószóvivője elsőre furcsállja, minek keresi őt egy autós újságíró, aztán persze együtt nevetünk a telefonba, hogy nekem Puli kéne. Az már évek óta nincs meg, de nagyon kedvesen felajánlja, hogy próbáljam ki ma használatos villanyautóikat. Nem, nem, köszönöm én most puliznék - kötöttem az ebet a karóhoz.

Így jutottam el végül az ELMŰ, leánykori nevén a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. Kunigunda úti telephelyére, ahol egyebek mellett egy több száz autót kiszolgáló, nagyon színvonalas javítóműhelybe is bekukkanthattam. A főváros áramszolgáltatójánál nagy hangsúlyt fektetnek az e-mobilitás kérdéskörére. Azon túl, hogy most is tartanak villanyautó flottát, valójában ez már a harmadik hullám az elektromos közlekedésükben. Mint Györki Lászlótól, a gépjármű-osztály munkatársától megtudom, volt már a '20-as években is elektromos autójuk, és a cég fennállásának századik évfordulójára vettek hat darab elektromos Pulit, az egyik ezt itt a képeken.

1993-után lecsengett az évforduló, a vadabb tervek szerint úgy gondolták, a cég munkatársai majd kijárhatnak az ügyfelekhez ezzel az eredetileg piros Pulival. Hamar belátták, csak jobb a Fiat Fiorino. A Puli az évek alatt feledésbe is merült már, de az ELMŰ költségvetése pár éve lehetővé tette, hogy reprezentációs célra - kiállításokra és hasonló alkalmakra - beszerezzenek egy villanyautót. Jött egy újabb vad ötlet: megvesznek és felújítanak egy, a Budapesti Temetkezési Intézet kötelékéből leszerelt Puli pompakocsit és kabrióvá alakítják. Tudják, a típus sajátos története szerint a pesti temetők kis magyar Puli Mekkává váltak.

Ki is választották a BTI telepén, hogy melyik autó legyen az alap, végül az elszállításkor hozzácsaptak az elvitt romok mellé egy kibelezett piros, rövid kasztnis Pulit is. Ezt, ami egykoron már az övék volt, most meg az új színterv alapján kék. Eredetileg őt szánták donornak, de a temetőben használtak is olyan borzasztó állapotban voltak, hogy végül az ELMŰ a saját régi autója mellett döntött.

A felújítás egy részét a saját műhelyükben végezték, több ember áldozatos munkája kellett hozzá. A lakatosok gyakorlatilag teljesen újjá kellett építsék a zártszelvényből konstruált alvázat, annyira korrodált volt. Ez még egy viszonylag jól tervezhető feladat volt, az apróbb alkatrészek összevadászása viszont még ennél is komolyabb kihívásnak bizonyult. Amit csak lehetett felújítottak, vagy gyárival pótoltak, a korabeli dokumentáció szerint. Két elemen látszik csak, hogy nem korabeli, a csomagtérajtó nyitója Ford Transitról lett bontva, az ülések meg egy Opel Combóban kezdték karrierjüket, mielőtt a Puliba kerültek.

A végeredményen látszik, hogy a számtalan munkaórán túl beleöltek több, mint kétmillió forintot a felújításba. Hogy ez sok? Persze, de ha egy gyakorlatilag már nem létező autó furcsamód, de igazolt előéletű példányáról van szó, ami ráadásul a cég történetében is érdekes darab, akkor nem. Ráadásul most épp nincs egy eladó Puli sem, de ha lenne, a második szériás, villanyhajtású 2E típusért majd egymilliót sem lenne talán irreális elkérni.

A villanyászok villanyautója ráadásul kicsattanó formában van, egy rövid próba alapján én elképzelhetőnek tartom, hogy jobb, mint újkorában. Nagyon viccesek az alá tett piros rugók, amik a kicsi, 145 R 10 méretű gumikkal adhatnának akár gokartos jelleget is a Pulinak, de a dobozforma miatt kicsit sem hat sportosnak. A teljes egészében renovált hajtásnak hála pedig gyorsul is, érzésre elég jól. Igazság szerint nemhogy a gyári 65, még a felújítás után garantált 45-50 kilométeres sebesség is szédítő. Az úthibákon pattogó, zörgő kis négykerekű és a szalonnaszervós (amúgy hidraulikus, kétkörös, négy dobos), azaz férfias taposást igénylő fékei sem bátorítónak arra, hogy a saját órás 25-öt átlépjem.


Az autó kezelése nem nehéz. Az ártalmatlanító kapcsolóval adunk feszültséget, utána az irányváltó billenőkapcsolóval kiválasztjuk az előrét és kiengedjük a kéziféket, majd nem történik semmi. Györki László, a Puli megbízott gazdája, már tegeződve biztat, hogy gázt neki! Ez nem automata, ez nem fog kúszni. Külön engedéllyel az ELMŰ telepén belül gurulgatunk, hogy a munkát ne zavarjuk. A forgalomba nem vihetjük ki, mert nem lett újra levizsgáztatva, emiatt a kiállításokra autószállítóval utazik. Korábban volt olyan kalandja, hogy leállva a trélerről, a Nyugati téri aluljárón keresztül, lábon gurult be a West End épp elég széles vészkijáratán át egy kiállításra.

A tető és a váz fém, de a karosszériaelemek üvegszál erősítésű polisztirol gyantából készültek, magyarul műanyagok. Talán emiatt adnak a Kispolszki alkatrészek dacára trabantos érzést. Az illesztési hézagok a mai sztenderdjeink szerint óriásiak, az ajtócsapódás ólajtós, ami még elmenne, de hatalmas erővel és csak minden ötödikre sikerült az ajtót zárni. Ha már bent vagyunk, akkor a szűk, de világos beltérben felvehetjük az ölbe lógó kormány mögött a majom a köszörűkövön pózt. Tisztára mint a régi Miniben. A kerékdobok viszont ugyanúgy elvesznek a lábtérből, mint a Tarbinál, vagy a Kispoláknál. A műszerezettség egyszerű, a stílus a Kispolszkié, a kormánykerék meg onnan is van, de azéval ellentétben fogasléces szerkezetet működtet. Fordulóköre csak 6,9 méter.

A hajtásról még nem esett szó, az első kerekeket hajtó egyenáramú, soros gerjesztésű villanymotor teljesítménye 7,4 kW, azaz 10 lóerő. Ehhez persze 4000-es fordulatig kéne pörgetni, ami egy ilyen kvázi veteránnál bőven barbárság lenne. A hűtéséről a menetszél és egy ventilátor gondoskodnak. A hatótáv az ólomsasvas aksikkal gyári érték szerint 100 kilométer, a felújítást végzők szerint városban reálisabb a 60-70, de országúton akár 80 km is. Sima, 220-nak nevezett, de valójában 230 voltos hálózatról a töltési idő teljesen lemerült aksikkal 18 óra.
Vezettem, bekukkantottam a motortérbe, még a csomagtartó alatti akkupakkot is megnéztem, végigfogdostam kívül-belül. Mégis, teljesen lehetetlennek tűnik a képeket újranézve, hogy kipróbálhattam egy ilyet. Ez bizony nagyobb kunszt, mint a tizenmilliós új autók, mert azokból van ezerszám. Azért azt nem mondom, hogy kéne egy Puli az álomgarázsomba, de örülök, hogy van még belőle működőképes - okulásul az utókornak.