Idén már önálló almárkaként, Toyota Professional néven fut a Toyota haszonjármű-kínálata, a Toyota Emil-Frey külön szekciót dedikált a kínálatnak
Az év vége tipikus autóvásárlási időszak: ha jól alakult az év egy cégnél, érdemes lehet még költséget képezni, egyben lehetőség lehet új autót, új munkaeszközt vásárolni. Most utóbbiakra fókuszálunk, hiszen a
Toyota Emil Frey friss Professional részlegét mutatta meg nemrégiben. A szalon egyik részén alakították ki a Toyota haszonjárműves szekciójának bemutatótermét. Az idei évben ugyanis megjelent a Toyota Professional, ami már most is három különböző fő modellt, azokon belül pedig számos alváltozatot kínál.
A Toyota Emil Frey szalonjában is van haszonjárműves terület, már a kínálat belépőmodelljének számító Proace City Van-ből is számos verzió választható
Az idén jelentősen frissített és 2,8 literes, 204 lóerős, 500 Nm nyomatékú turbódízelmotorral kiegészített kínálatú Hilux pickup, azaz a világ legnépszerűbb pickupja mellett két méretosztályban is kínálnak furgonokat, illetve személyszállítókat. Persze az idén érkezett Proace City és a "nagy" Proace kapcsán nem titok, hogy azok a PSA-együttműködésével született, alapvetően francia modellek, de esetükben is van érv a Toyota választása mellett. A kétféle, 4,96 és 5,31 méter hosszúságú karosszériával rendelhető, 5,3 és 6,1 köbméteres hátsó raktérrel rendelkező (de az utasülés melletti térrel további 500 literrel toldható) rakterű Proace modellek esetén ugyanis igen egyedi, a piac legjobbjának számító 5 év/1 millió kilométeres nyújtott garanciát kínál a forgalmazó.
A Proace City orrába haszonjárműként is kerülhet 1,2 literes, turbós benzinmotor, akár 8 fokozatú automata váltóval, persze a vevők zöme a takarékosságáról híres 1,5 literes turbódízelt kéri
Kevésbé hangzatos, de kellően vonzó a szintén kétféle, 4,4 és 4,75 méter hosszúságú karosszériával is elérhető Proace City 5 év/250 ezer kilométeres garanciája. A 3,3, a hosszabb esetén 3,9 köbméteres rakterű kisáruszállítók így még mindig messze a piaci átlag fölé licitálnak, mindezzel pedig megalapozzák azt, ami a Toyota esetén a haszonjárműveknek is az egyik legfőbb ütőkártyája: ez pedig nem más, mint a jelentős maradványérték. Utóbbi annyira jó, hogy hiába nem a piac legolcsóbbjai a márka modelljei, a ráadásul garantált visszavásárlási árral is elérhető modellek teljes tulajdonlási költsége (TCO, total cost of ownership) a legjobb lehet. Ha az autót, vagy jelen esetben a haszonjárművet saját névre és teljes árral vesszük, nem csak jó munkaeszközt, egész jó "befektetést" kapunk, de a jellemzőbb finanszírozásos konstrukciók esetén a sokkalta jobban érezhető havi költség is csökken.
A Toyota emblémája a Proace modellek számára is átlag feletti értéktartást, kedvező költségeket ad
Ha már finanszírozás, a KKV-k, azaz a kis- és közepes vállalkozások 2,5%-os fix kamatozású NHP hitellel vásárolhatják a Toyota haszonjárműveit is, ami jelentős könnyítés a piaci átlaghoz mérten. Érdemes lehet erre lecsapni, amiben segítség, hogy a Toyota Emil Frey gyakorlatilag készletről tudja kínálni a Proace City haszonjármű verzióit, a nagyobb Proace furgonokra és Hiluxokra az átlagosan megszokott 2-3 hónapot várni kell, míg a személyszállító, Proace City Verso és Proace Verso modellek esetén akár kicsivel több is lehet a várakozási idő, hiszen a hétüléses modellek nagycsaládos támogatása miatt azok szinte hiánycikknek számítanak. A Proace Verso persze nem csak családi autónak, VIP felszereltségével akár szállodai transzferautónak is tökéletes, ahogyan persze a hosszú karosszériás, hétüléses Proace City Verso is, ami a taxisok kedvelt választása is.
A nagycsaládosok 2,5 milliós támogatása a Proace City Verso rövid és hosszú karosszériás változatával is kihasználható, hiszen mindkettő elérhető hétülésesként. A nagyobb Proace személykínálata 7-8-9 üléses verziókat ad
A kínálat meglehetősen bőséges, ha megnéznéd, mi mindent nyújtanak a Toyota haszonjárművei, a
Toyota Emil Frey autószalonja december utolsó heteiben is vár. Ha pedig ráér jövőre is a vásárlás, mind a Proace City, mind a Proace is érkezik tisztán elektromos hajtással, zöld rendszámmal, ingyenes parkolással, cégautó-adó mentességgel, 100 kW-os villanymotorral és 50, illetve a Proace esetén opcióként akár 75 kWh-s akkumulátorral, amivel 330 kilométeres hatótávot tud majd. Garanciája is újat hoz: a Proace 5 év/1 millió kilométeres ajánlatát az elektromos verziónál az akkumulátor 8 év/160 ezer kilométeres garanciája is kiegészíti majd. Igaz, nagyon nem jellemző, hogy arra szükség lenne.
Marketingfogásnak tökéletes az 5év/1 millió km… ?
Gyakorlatban (1 millió km-re gondolok) majd elviszik a tönkrement alkatrészt legalább 1hónapig ülnek rajta utána kitalálják, hogy nem a rendeltetésének megfelelően használták… (szokás szerint…)
Vicc az egész illetve „nesze semmi fogd meg jól” ???
Húzzon innen a Toyota ezekkel az átcímkézett hulladékokkal. Igen, ez is egy kategória a piacon, de ezért nem veszünk Toyotát. Toyotát azért vennénk, amit a Hilux, Prado, a nagy LandCruiser meg a Hybridek tudnak. Nincs egy érvem se az 1.6 dízel, keresztmotoros Proace mellett.Ezt kérjük, gyári kiadásban:
youtube . com/watch?v=jsxJ3lmSMIQ
Esetleg ezt:
youtube . com/watch?v=LjmSayffCbQ&t=48s
Ebben ott a Hilux 2.8-as motorja, vagy a LandCruiser V6-osa, meg az LC200 osztóműve.
Klasszisokkal tartósabb, mint akármelyik Proace, töredék garanciával is sokkal többet ér, úgy se lesz rá szükség.
Könnyű teher és heavy duty pickup – ég és föld a két kategória. A legtöbb európai cégnek semmi szüksége pickupra és a Toyota ázsiai kínálata labdába sem rúghat üzemeltetési költségek tekintetében egy ilyen Sevel-i kisáruszállítóval szemben. De motorikus okokból sem véletlen (sőt, indokolt) a PSA választás, mert a Toyota valószínűleg nem akar egy saját európai diesel botrányba belefutni (s erre a PSA-val van a legkisebb esélyük), a saját 2.4 / 2.8 dieseljük miatt Ausztráliában meg már elég komoly pertársulás jött össze….
Aki béna kisbusz – 4×4 öszvérekkel akar szórakozni annak mindig ott volt a Dangel (a Toyota emblémás verziót is ugyanúgy átalakítják, mint a Citroent vagy Peugeot-t).
youtube . com/watch?v=AbVrcNKkoCk
Pont azért hoztam elő a Hiluxot, mivel jobb helyeken a Toyota azonos technikára építi a kisteherautóit(Hiace). Motor, váltó, 8″-os dupla pinion-os diffi, futómű méretezése, stb.
Ami hiányzik már jó ideje erről a piacról, az ilyen képességű kisteherautó. Ez azért nem a heavy-duty kategória(a Hilux se igazán az), de mégis sokkal komolyabb, mint a legtöbb személyautó platformból hizlalt kisáruszállító. Az üzemeltetési költségekről az ausztrálok mást mondanak, pedig a Transittal van összehasonlítási alapjuk.
A komolyabb 4×4 kisbusz kategória pedig az egyik legpraktikusabb dolog, messze több mindenre használható mint egy pickup. Ha kell elvisz 6-9 embert, ha kell belemegy 1.2 tonna, elfér benne 3db euro raklap, és mindezt akár terepen is. Nem beszélve mondjuk a Toyotánál a Granvia kivitelről, ami luxusnak se utolsó. Sajnos gyári terepes már a Toyotánál sincs, de a műszaki alapokon továbbra se spórolnak.
A Dangel terep szempontból egy elég harmatos dolog. Visco kuplungos hajtással nem lesz egy hosszú életű cucc. Persze egy havas útra tökéletes, de többet ne akarjunk.
Anno a Toyota/Mitsubishi a Hiace/L300/L400 modellekbe simán rakott olyan szintű osztóművet, amit a Hilux, vagy a Pajero használt, akár felező fokozattal. Ma már lassan mind elfogyott, de nem véletlen, hogy az áramszolgáltatók már 2x lecserélték a teljes flottát, de ezekből még mindig volt használatban. Nálunk még van ilyen gép, de egyelőre nincs utódja, akármit választok csorbulnak a képességek. Amit évek óta terepen, rakottan kap, azt a kategóriában nem tudja teljesíteni semmi.
A Toyota GD szériás motorjaival nincs semmi gond, itt Európában is ugyanúgy kapni a Hiluxhoz, Land Cruiserhez, nem tudom ez honnan jött, ráadásul az Ausztrál szabályozás kicsit le is van maradva az ittenihez. Voltak vele amúgy nyűgök az elején, az egyik egy szoftver probléma (DPF regenerálás), a másik a légszűrő tömítés kialakítása. De ha nem is egy 1HZ szintű cucc, az elődjéhez mérten elég megbízható.
ahol én élek a Toyo 6 év garanciát ad, de a belső térben málló felületű ajtó fogantyú és a hólyagos felületű kezelőszervek nem tartoznak a garanciálisan javitandók körébe, legalábbis szerinte.
Francia szemetet árul a toyota gratulálok! Már rég átpártoltam a Hondához!
és hondából vettél kisfurgont, vagy 9 személyes kisbuszt? 🙂
Hatalmas darabszámban veszik a PSA-nak a különböző kishaszon modelljeit, szerinted az a rengeteg kisebb vállalkozás, vagy nagyvállalat mind hülye, aki ezeket a francia szarokat megveszi?