Prémium úthenger – BMW X5 M50d

Továbbra sem egyszerű felfogni, hogy közel 2,3 tonna hogyan mozoghat ennyire egyszerűen és egységesen. Az X5 különös személyiség, még inkább az, ahogyan a külső szemlélődő néz rá. Sajnos a sztereotípiák nem a semmiből születtek és épültek fel, hogy politikailag korrekt legyek, a legtöbb nagyautós sofőr tehet róla. Ne úgy közelítsünk a BMW új modelljéhez, hogy alapvetően elítéljük, azt lehet, aki a kormány mögött ül, de termékként tisztességes munka a kategóriában. Az X5 valamiféle életérzés, aminek egyik fele az, hogy a kamionokon és teherautókon innen a normál személyautók között a tápláléklánc csúcsán van a helye, aki pedig ennek megfelelően használja, na azok miatt alakultak ki a sztereotípiák.

A másik, objektív oldala az a kényelemről, a nyugalomról, az utazásról és a töménytelen luxusról szól, amit a negyedik generációs X5 tökéletesen ad elő.

Kerek húsz éve már annak, hogy az első X5-ösökkel elkezdték takarítani a belső sávokat. A BMW veséi sosem kerültek még annyira magasra, erről már mindenki felismerte, mivel is próbálják meg letolni az autópályán.

Generációkon keresztül nőttek ezek a vesék, most pont kétszer akkorák, mint az elsőn voltak.

A szörnyülködő véleményekkel én nem feltétlenül értek egyet, elsőre nyilván furcsa, de élőben egészen máshogy mutat. Plusz van egy kis negatív dőlése a pálcáknak, amitől oldalról nézve megvan a klasszikus cápa orr. Belemagyaráztam, de nekem tetszik. Jók az arányai, a több mint két méteres szélességéhez közel 1,8 méteres magasság társul és hosszra is milliméterekre van az öt métertől. Impozáns, na, a parkolóban nem kell sokáig keresgélni. Ha már parkoló, annak ellenére, hogy ekkora, finoman terelgethető és elég jól belátható. Fordulnak a hátsó kerekek is, de csak akkor, ha előrefelé megyünk, tolatva nem, így a tolatósegéd nem valami hatékony, ha derékszög közelit fordultunk az utolsó 50 méteren, visszafelé ugyanis nagyobb ívben fog kanyarodni. 360 fokos háromdimenziós parkolókamera-rendszert is adhat, amivel aztán tényleg gyerekjáték a parkolás.
A formája szerintem eltalált, de a szélesre húzott hátsó LED-es, és első lézeres fényszórókon túl a lemezek alatti technika az igazi csemege. Az M Performance termékeként temérdek sportosra vett főegységet kap az M50d. Ilyen a most először elérhető M Sport differenciálmű, vagy a keményebb sportfutómű és a dörmögős kipufogórendszer. Utóbbi ironikus egy dízelen, de

a sorhatos amúgy is szép hangjából valóban képes sportosat faragni az autó hátuljához érve.

Az M50d motorja ugyanaz, mint amit korábban az M550d Touringban próbáltunk, ám a nagyobb testben hangyányit máshogy teljesít, érzésre. A számok ugyanazt mutatják, 400 lóerő, 760 Nm nyomaték, csak itt 5,2 másodperces a 0-100-as gyorsulás, ami fizikailag is megterhelő az emberi szervezetnek. Durván éles a gázreakció, nagyon harapnak az M Sport fékek és meglepően jól tapad téligumikkal is. Ezek is 20 colosak, a hozzá tartozó nyárik viszont 22-esek, ördögi lehet azokkal a tapadás, ha már ezekkel ilyen.
A rugózása így kerek a kisebb felniken, de hangyányit ballonosabb gumikkal. Most először elöl-hátul légrugókkal csillapít a futómű, ami persze adaptív, szintszabályzós, pillanatok alatt képes fölkeményedni, vagy ringatóan lággyá alakulni.

Lenyűgöző az X5 mozgása sport módban, de hamar rá lehet unni, pontosabban hamar meg lehet szeretni a másik oldalát.

Amikor finoman csillapítja ki az úthibákat, lágyan libben át a fekvőrendőrökön és kikapcsolja a hanggenerátort. A tesztautóba dupla üvegezést is rendeltek, de ha csak fele ennyire szűrné ki a külső zajokat, akkor is csöndesebb lenne bárminél az utastér. Teljes az elszigeteltség, pihentető a csend és a nyugalom, puha, de közben nagyon jó tartásúak az ülések és nagyon finomak az anyagok, pláne az Individual részleg Merino bőrkárpitja. A masszázsfunkció egyre jobb a BMW-kben, még nem érte utol a Merciét, de közelít hozzá.
Távolinak tűnik minden zaj az utastérben, egészen más szinten utazunk az átlag forgalomhoz képest, egy ilyen autóval nem csak utazni fantasztikus élmény, de a napi stresszt is nagyon hamar képes levenni a vállunkról. Aktívan vezeti magát a sávban, még kell tartanunk a kormányt, de elég, ha csak figyelünk rá, tartja a távolságot, megáll és elindul magától az araszoló kocsisorban, és mindezeket elég ügyesen műveli.

Tökéletes hangzású a Harman/Kardon hifi, én egy forintot nem adnék a Bang&Olufsenért, ha ez ennyire jól szól.

Ebben a környezetben, a fehér kárpittal és a halványan erezett fabetétekkel nem mondanám túlzónak az új, metszett üveg váltógombot, meg a többi apróságot, télen nagyon hideg tud lenni, de olyan élmény ez, amit eddig csak a Volvo T8-as modelljeinél tapasztalhattunk. Az új iDrive kezelése elsőre elég szokatlan, ha megbarátkozunk azzal, hogy a korábban csempékként használt főmenüket a kijelző baloldalára csoportosították, akkor hamar rájövünk, hogy a menürendszer felépítése ugyanolyan, mint korábban. Csinos a teljesen digitális, osztás nélküli műszeregység, de annyira még mindig nem adaptív, mint a Volkswagen-csoportos autókban. Színes és elég nagy a szélvédőre vetítő head-up display, de egyre feleslegesebbnek tűnik a gesztusvezérlés, erre már nem gyúrnék a BMW helyében.
27 milliós indulóárához képest 9 milliónyi extrát pakoltak a tesztautóra, amivel ez az M50d még mindig nem tűnik túlzónak a kategória többi modelljéhez képest. Nyilván ez is relatív, de a vezethetősége és autószerűsége miatt a szívemhez ez közelebb áll, mint a minden tekintetben precízebbnek ható, de jéghideg Audi Q7, vagy Q8.

Az M50d dinamikája körberöhögi a fizikát, de mint mindennek, ennek is vannak határai, csak képes elhitetni, hogy nincs.

Éppen ezért, de a kínált luxusa miatt is tűnik tökéletesebb utazó és hétköznapi autónak, ami minden percben képes nyugtató hatást kiváltani a sofőrből és az utasokból. Nem megy sokkal rosszabbul a 30d sem, ez a 400 lóerő már csak egy bizonyos testrész méregetés része, aki érti az X5-öt, meg fog elégedni a „gyengébb” motorral is, és boldog lesz.