Prémium középosztály: kinek mije van, mije nincs?
Mesés az új Mercedes C-osztály, de vajon többet tud, mint az Audi A4 és a 3-as BMW?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A friss Mercedes C-osztály nagy gólt rúgott a német prémiumtrió középkategóriás meccsén. Hogyan védekeznek a riválisok a megújulásig?
A napokban hoztuk az új, a negyedik generációs Mercedes-Benz C-osztály tesztjét. A próbára kapott limuzin ára a 21 millió forintot is meghaladta, ami egészen elképesztő összeg nem pusztán „csak úgy”, hanem annak fényében is, hogy „csupán” egy középkategóriás személygépjárműről van szó. Nem nagyobbról, mint egy polgári Ford Mondeo, Opel Insignia vagy Volkswagen Passat, sőt. De egy – elvileg kompakt – Skoda Octavia is méretesebb. És jóval olcsóbb.
Viszont a Mercedes és esetünkben a C-osztály olyan prémium, a fejekben olyan egyértelműen luxusmárka és a legmagasabb minőség képviselője, amilyen rajta kívül kevesek kiváltsága. Főleg még az Audi és a BMW van hasonló nívón, s ezek hárman örök meccset játszanak. Melléjük lehetne állítani talán még a Lexust, esetleg a Jaguart, az Infinitit vagy a Volvót, de egyrészt mégsem, másrészt az eladások azt mutatják, hogy senki nem férkőzhet a közelükbe.
Dobálózhatnánk itt milliókkal, hogy így világszinten mennyit értékesít a presztízsben rettenet erős német prémiumtrió, meg úgy Európában (és/vagy Kínában meg az USA-ban) mennyit, de maradjunk itthon, s nézzük csak az idei év első hat hónapját. Nos, a DataHouse összesítése alapján 3-as BMW-ből 223, A4-es Audiból 204, C-osztályos Mercedesből 97 fogyott Magyarországon. Az első kettő 6-7, a harmadik 1,5 százalékot nőtt az egy esztendővel korábbi eredményéhez képest.
És ezekben a számokban nem foglaltatik benne a 4-es BMW, a CLA-osztály vagy az Allroad Quattro. Például. És viszonyításképp következzen még néhány nem prémiumtermék száma: például 508-as Peugeot-ból 104-et, Toyota Avensisből 99-et, S60/V60-as Volvóból szintén 99-et, Lexus IS-ből 31-et vásároltak itthon az idei első félévben. Szóval nem ér legyinteni ezekre a drágaságokra, mert relatíve igenis sokan választják őket. És ők, tehát az A4, a 3-as és a C-osztály az Audi, a BMW, illetve a Mercedes-Benz bestsellerei.
Közben hőseink persze döbbenetes tempóban fejlesztik és szélesítik a palettájukat, folyvást keresnek és találnak is nem létező, vagy hát a jelek szerint mégiscsak létező piaci réseket, profitjuk sokszorosa a tömeggyártók profitjának, üldözik, ütik-vágják egymást a versenypályákon is. Hogy a DTM-ben mostanság a BMW a legjobb? A globális piacon is. Az Audi ott lohol a nyakában (Magyarországon fordított a sorrend), a Mercedes bezzeg fogadkozik, hogy visszaszerezve régi dicsőségét mindkettő nyakára hág. Jelesül 2020-as célja ez a stuttgartiaknak.
És a Mercedesnél mi a célt tán leginkább szentesítő eszköz? A fiatalítás. Az alapból konzervatív márka „kisautói”, az A-, a B-, a CLA- és a GLA-osztály dizájnja minden bizonnyal olyan vevőket szólított és szólít meg, akik eddig köszönettel nem kértek a Merciből. S mi a helyzet följebb? A legfrissebb C-osztály azon kívül, hogy hosszabb és szélesebb lett, formájával az S-t idézi, továbbá technikája, biztonsági arzenálja is a nagyobb testvérekére, többek között az S- és az E-osztályéra rímel.
Na de tud, ad-e bármi olyat a C, amit az A4 vagy a 3-as nem? Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a harmadik (vagy negyedik?) szériás A4 lassan kifut, hiszen 2008-ban debütált, és a hatodik 3-as sem mai csirke, mert 2011-ben mutatta be a BMW. Márpedig ebben a topligában fokozottan érvényes, hogy a vevő a nem kevés pénzéért a legjobbat, a legmodernebbet várja el, ergo haladni kell a korral, sőt, megelőzni, diktálni a tempót, kitűnni valamivel, exkluzivitást biztosítani, kiváltságot, az érzést, hogy a lehető legtöbbet kaptad, s te vagy a csúcs.
Az alábbiakban azzal nem foglalkoznánk, hogy melyik mekkora, mennyibe kerül, milyenek a hajtásláncok, a fogyasztás, a futómű, a kormány, vagy épp mekkora kerék kérhető. Azzal sem, hogy melyiknél mi a széria, s mi az extra mennyit kóstálva, mert majdnem minden méregdrága extra. Jó, ez így túlzás, mivel az alapfelszereltség is remek, de ugye ez nagyon nem a mezítlábas, csak klíma legyen benne szint. Ennek megfelelően 10 tétel után nyálaztuk át az etalonok konfigurátorait, és tessék:
Audi A4 vs BMW 3 vs Mercedes-Benz C-osztály: kinek mije van, mije nincs?
Audi A4 | BMW 3 | Mercedes C-osztály |
|
Balesetmegelőző | Nincs | Nincs | Van |
Éberségfigyelő | Nincs | Nincs | Van |
Holttérfigyelő | Van | Van | Van |
Sávelhagyásra figyelmeztető | Van | Van | Van |
Sávtartó/kormányasszisztens | Van | Nincs | Van |
Távolságtartós tempomat | Van | Van | Van |
Parkolóasszisztens | Nincs | Van | Van |
Aktív LED-es világítás | Nincs | Nincs | Van |
Légrugózás | Nincs | Nincs | Van |
Ülésszellőztetés (elöl) | Van | Nincs | Van |
Nyilván egyéb felszereltségi elemek szerint is össze lehetne nézni a modelleket, hiszen olyan extra extrák is vannak, mint például háromzónás klíma műholdas helymeghatározással, alagút-felismeréssel, aktív illatosítással, aztán tapipados vezérlés, elektromos csomagtér-nyitás, 360 fokos kamera, táblafelismerés forgalommal szemben hajtásra figyelmeztető funkcióval, amely a sebességhatárokon kívül mutatja az előzési és behajtási tilalmat is, internet, digitális rádió/tévé, hangvezérlés, Auto Hold, Head-up Display, miegymás, tényleg kismillió hasznos és/vagy hasznosnak tűnő tétel… Ezek itt mind a C Merci végtelen extralistáján figyelnek.
Elképzelhető, hogy valakinél a panorámatető (vagy annak hiánya) a perdöntő. Vagy az állóhelyzeti légkondicionálás távirányítással, hogy milyen színek vannak. Milyen dekorelemek. Milyen ülések. Az S-es, az M-es vagy az AMG-s sportvonal fogja meg. Esküszik-e a hátsókerék-meghajtásra, vagy mindegy, tökéletes számára az Audi-féle fronthajtás. Vagy 4x4 kell. Fontos-e, hogy a lehető legzöldebb legyen a kocsi, ami az üzemanyagon túl AdBlue töltögetését is igényli. Van-e, lesz-e hibrid, illetve konnektoros hibrid. Satöbbi.
A táblázatból mindenesetre szépen lejön, hogy aktív biztonság terén a legmodernebb, legfrissebb fejlesztésű Mercedes az eminens. Sokat utazó, az elektronikai felügyeletre sokat adó üzletembereknek jelenleg a C-osztály a tökéletes választás olyan ATTENTION ASSIST éberségfigyelővel, ami a navigációval is szerelt autóban a COMAND rendszer révén közbenső célpontként autópálya-pihenőket mutat. Vagy olyan COLLISION PREVENTION ASSIST PLUS balesetmegelőző rendszerrel, ami az ütközéstől már 7 km/óra fölött védő fékasszisztens mellé kapott egy kiegészítő funkciót: ha továbbra is fennáll az ütközésveszély, de nem reagál a vezető, akkor 200 km/óráig önállóan kezdeményez fékezést, csökkentve a lassú vagy megálló járművekbe való rohanás következményeit. Ötvenes sebességig lefékez az álló járművek mögött, 40-ig kivédi a ráfutásos baleseteket is.
A pazar rugózásban és mondjuk a mélygarázsos parkolásban, ad absurdum földúton is partner szintszabályzós légrugó – egyelőre – szintén egyedül a C-osztály opciója. A távolságifény-asszisztenssel „egybekötött” intelligens LED-es világítás dettó. Még az ülésszellőztetést emeltük ki, amivel kapcsolatban viszont merészeljük hiányolni a hátsó sori ülésklimatizálás lehetőségét – szerintünk azért a nagy ritkán hátul utazók is megérdemelnék, hogy alkalmasint ne izzadják szét a drága holmijaikat a bőrfotelekben.
Különben pedig manapság már messze nem csak a prémiumgyártók kínálnak efféle, a Swiftekből meg az F, a G és a H Astrákból nézve felfoghatatlan berendezéseket – íme korábbi összeállításunk a kompakt kategória és a középosztály sofőrsegédeiről. Amiknek a fejlesztésén rohamléptékkel dolgoznak mindenütt, amik egyre szélesebb körben terjednek, amik hovatovább feltételei a kiváló törésteszt-eredménynek, s amik egy jóléti társadalom tehetős vásárlói körében akár el is dönthetik a melyiket vegyem kérdést.
S hogy hová vezet ez az egész? A magukat vezető autók szép új világába, ahol a sofőr is átmegy utasba, de legalább – elvileg – kevesebb lesz a baleset, s az emberi áldozat. Ha valamiért, ezért érdemes sok-sok pénzt áldozni. Addig is kedvenc prémiumos extránk, a típusfelirat elhagyása vélhetően marad ingyenes opció. Önnek melyik a szimpatikusabb az A4/3-as/C-osztály hármasból? Számít a biztonsági arzenál? Neked melyik kéne inkább? Vagy sokallod a valóban tetemes felárukat, s abszolút elég a Swift, az Astra vagy más? Mit gondolsz, jó az, ha az autó vezet, s nem te?
Na igen vannak érdekes párosítások … mondjuk a 3 ashoz még mindig nem lehet rendelni LED első fényszórót az indexek és a féklámpák is gagyi izzószálasak egy 15 milliós kocsiban …. mondjuk Audihoz sincs full LED lámpa elől de az már egy kifutó modell és legalább hátul full led ellenben a 3as széria viszont új . De ha jól láttam a Jaguar XE is csak Xenon lámpákkal lesz elérhető 2015 ben !!!! … fura ez prémium szegmensben mikor már egy középkategóriás Nissan-hoz vagy Seat-hoz is lehet rendelni … Egyébként egy normális adaptív LED lámpa a xenonhoz képest olyan előrelépés mint anno a xenon volt a halogén lámpához képest .
Murci azért legyünk, korrektek „ha egy másik autóban utazok”: a Mini nem egy kategória, valszeg az A klasse se lenne olyan kényelmes. Szerintem az új C belseje lényegesen hangulatosabb mint régié, engem kifejezetten a belső riasztott el tőle… http://autossagok.blog.hu/2014/08/15/c180_coupe
Engem pl jobban zavart hogy nem lehet kormányfület kérni az automatához csak a sportváltozathoz jár. Legalább egy dilemmával kevesebb :). AZ X3ashoz sok minden hiányzott, meglepő hogy még a távtartó tempomat is csak a facelifttel került be. De az is fura hogy a karosszéria műanyag betéteitől csak a M pakettel lehet megszabadulni. VIszont az M csomaggal nem rendelhető bézs belső.
Ez az igazi förszt wörld problem! :)))
A cikk szerintem is túlzás. Ha kijönnek a konkurensek termékei akkor lesz értelme az összehasonlításnak!
Jelzem én w204 igen boldog tulaja vagyok. 220cdi kombi. 2009-es.
Különboző vélemények, különböző emberektől! Ebben sincs semmi gáz! Az én véleményem, hogy ilyen jó autóm még sosem volt! Élmény vele minden km! Minden elindulás! Futómű! Fék! Hóban, esőben egyaránt! Klíma,fűtés hibátlan! Munkám során elég sok utat megteszek öltönyben, de megérkezésnél sosem vagyok fáradt. Most egy új Mini kabriót tesztelek és már várom, h leteljen ez a hét! Ha egy másik autóban utazok vagy vezetek akkor imádkozok,hogy űlhessek már vissza a C-be! Megnéztem az új c-t! A belseje gáz. Nem tudom, hogy mennyi idô lesz még megszokom, de kénytelen leszek, mert a kövi is C lesz!
Egyébként ha már az Infiniti q50 szóba került legnagyobb hiányosságának az tekinthető , hogy a bőr ülés bár perforált de nem lehet szellőztetni nem értem miért nem lehet belerakni egy ventilátort … tudom nem kell bőr üléssel venni , viszont ha nem rendeled meg a prémium csomagot nem tudsz rendelni bele LED lámpád és nincs vezetőtámogató rendszered + 17 es acélkerékkel kapod a kocsit mert alufelnit sem lehet hozzá rendelni … Szóval kapjanak már észbe a Gablinnál és írják meg a Japóknak jöjjenek el ide erre az éghajlatra nyáron és üljenek dugóban pár órát egy bőrözött kocsiban … hát ha rájönnek valamire , hogy talán mégis kellene bele az az 500 forintos ventilátor … Az csak hab a tortán hogy a 3 BMW hez sem lehet rendelni !!! Nem értem a Japánokat csinálnak egy jó kocsit elfogadható árral és elb@sszák ilyen hülyeségekkel …
Nem tudom mennyire merész, de valóban szubjektív. Viszont személyes tapasztalatokon alapul, úgy 6 tesztút (C220, C200 Coupé, E 200 CDI és E220 CDI, mind új tesztautók, a szalonból). Amint az alább linkelt cikkben lírtam, komolyan érdekel a szegmens, nem ez al első újonnan vett autóm.
Igen, tök jó hogy rengeteg újdonság van az autóiparban és ennek egyik fő motorja a prémiumszegmens. Csak a baj az hogy a 3 német ebben az innovációban nem egyformán veszi ki a részét. Szerintem a Mercedes a leginnovatívabb márka. A BMW sehol sincs mögötte újításban. Cserébe kivárnak és megcsinálják jobban. Ebből a szempontból megértem a cikket, mert a Merci a C-vel megint ott van mint a W204 előtt. Csak elfelejtkezik arról hogy sokan másik is fejlesztenek. Lehet hogy az Audihoz nincs távtartó tempomat, de ezt kb a Volvo vezette be az iparágban (a Mercivel kb egy időben, csak ott ugyebár volt egy nagy botrány, úgyhogy nem nagyon forszírozták utána). De egy Lexus ISbe vagy Q50be is rendelhetők ezek extrák.
Tehát előadni, hogy a Merci az ász mert a másik 2 németben nincsen, lés öncélúan diszkvalifikálni más konkurenseket ahol van, az számomra eléggé necces…
Ezt a merész és teljesen szubjektív állítást mégis mire sikerült alapoznod? Lehet, hogy hazai viszonylatban a három márkából a MB értékesíti a legkevesebbet, de a magyar piac az új (és leginkább prémium) autók esetében körülbelül egy vízcsepp a tengerben. Ha megnézed a Németországban forgalomba helyezett új kocsik statisztikáját, messze a C-osztály vezeti a prémium középkategória mezőnyét, és ott két-három nagyságrenddel nagyobb az eladások száma, mint itthon. És sajnos nem véletlen, hogy aki nálunk Audit, BMW-t, vagy Mercit akar, az szinte kivétel nélkül használtan, sokszor külföldről hozza be a kiszemelt autót. Egyszerűen meg kell érteni, hogy a „prémium” nem arról szól, hogy alapáron mit kapsz meg és mit nem. Sokkal inkább arról, hogy milyen egyedi újdonságokkal, technikai vívmányokkal rukkol elő az adott modell, melyek aztán 4-5 év múlva a kisebb és olcsóbb polgári autókban is sorra fognak megjelenni.
Ezenkívül egyébként részemről egyértelmű, hogy jelenleg mind a C-osztály, mind pedig az S-osztály etalon a saját kategóriájában. S attól még, hogy az eladási számok nem minden esetben tükrözik ezt, minden új modellnek megvan az a fél-1 éves „felfutási” ideje, amely alatt felveszi az ütemét a piacnak, vagy akár berobban abba. Ez alapján korai temetni bármelyik modellt is.
És lehet, hogy ez a cikk a C-osztály köré épül, de szerintem ez nem meglepő egy olyan versenyben, ahol a friss modell ellenfelei közül az egyik 3 éves, a másik pedig – noha alaposan átdolgozták – még mindig a 2007-es alapokon nyugszik.
Számomra igazából a cikk struktúrája a legneccesebb. Eliminálunk minden nem németet, mert miért is? Mert nem tudunk háromnál tovább számolni? Vagy mert akkor kiderül hogy a sok prémiumopció kapható a Volvóhoz, de az Audihoz nem?És bár a lista alapvetően a C klasse újításaira van szabva, messze nem teljes. Néha alapvető dolgok mint a gerincvédő háttámla sem természetes még a prmiumligában sem (egyébbként tény, a merci fejlesztésekben élen járó, de ez nem jelenti hogy a másik 2 német lenne legközelebb hozzájuk).
Aztán a szöveg: „ez nagyon nem a mezítlábas, csak klíma legyen benne szint”. Hát de, pont erről híresek a németek, jó ha manuális klíma benne van, és néha az alapvető dolgokért is pénzt kérnek. Ha kifizeted akkor a legjobbat kapod, de ha csak az alapáras „jelvényt” veszed akkor egy elég vacak autód lesz. És itt lehet pl súlyosbítani olyan dolgokkal, hogy nincs köztes a drága bőr és a gagyi szövet között (a Mercinek pont van pl Artico huzata, viszont pl a X3 nem olcsó alap bőre bizony igen szörnyű tapintású, gyanítom ugyanaz a granulátum mint az Artico).
Nyilván lehet itt 20 millázni, de senki sem gondolja komolyan hogy azért fogy a 3 német prémiumközép ilyen példányszámban mert 20 millára lehet konfigurálni. Ha értelmesen válogat és alkalmazkodik az ember, akkor simán nettó 25e Eur alatt tartható, és egy arányos autót lehet kapni. És innen indul az igaz verseny…
E klasse: necces belső (formák, anyagok), rémes kezelés, nem túl élvezetes vezetés (pl kormányáttétel, visszajelzés), persze egy Mercedesnek minek is. Az E klasse egy valamiben erős: a széles kínálat. Motorok hajtáslánc, váltók, extrák. Nem lehet diszkvalifikálni, (mint a japánokat, a dízel vagy a kombi hiánya miatt) csak legyőzni. Kicsit bővebben itt írtam le: http://autossagok.blog.hu/2014/08/12/e220_cdi .Az előző C hibáit, alább leírtam. De még olyan ikonokat is lezüllesztettek az elmúlt 10 évben, mint a kategóriateremtő SLK, CLS vagy SL. Viszont az új A, B és CLA meg persze az új C eléggé ígéretes.
Kezdjük az elődnél (W204): már akkor se nagyon volt a legjobbnak amikor kijött, igénytelen belső, nem különösebben élvezetes vezetési élmény, fura kezelőszervek és elég apró. Egy Lexus IS fényévekkel igényesebbnek tűnt dacára hogy egy pár évvel idősebb modell. TKP a Mercedes készítetett egy E46ost (olckúl BMW), a Lexus megy egy „igazi” Mercedest. Viszont a kínálat ahogy kell, nagyon széles, motorok, extrák és karosszériák, azzal nem elehet kiütni, hogy ezt vagy azt nem kapsz a sváboktól, bezzeg a bajoroktól… Mindegy vége a W204nek lassan, itt az új ami szebb és jobb mindenben.
[i]Jelenleg a Mercedes kínálja a prémiumliga szinte összes kategóriájában a legrosszabb versenyzőt.[/i] Miért is? Nem értek egyet, viszont kíváncsi vagyok.
Na jó, srácok megértem h nehéz új C tesztautót kapni, ezzel magam is küzdök . De azért ennyire átlátszó nyalizást nem kellene. „Egyértelműen luxusmárka és a legmagasabb minőség képviselője.” Na itt kellett volna kicsavarni a szerző kezéből a billentyűzetet. Nem ér meg egy jó viszony ekkora intellektuális prostitúciót. Jelenleg a Mercedes kínálja a prémiumliga szinte összes kategóriájában a legrosszabb versenyzőt. Aki a fenti nyalizást le mer írni, az nem látott új Mercedest az elmúlt 6-8 évben. És ez még csak a kezdet ugyebár…