Prémium hibrid egy új Dacia áráért? – Lexus CT 200h
Hangtalan suhanás és prémium beltér használtan - Lexus CT 200h, 2011
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az új autó élménye semmihez sem hasonlítható, de vajon megéri a piac legolcsóbb új autója, miközben már prémium, ráadásul hibrid is kapható ennyiért?
3,3 millió forint alatt már egy ilyen Lexus hibrid is elérhető
Szeretjük a lehető legtöbbet kapni a pénzünkért, ez belénk van kódolva.
A Toyotáé a legkiforrottabb hibrid rendszer, a CT 200h-ban is megérdemli a bizalmat
Érdekes formai játékokat alkalmaztak, és így is elegáns
Egy CT majdhogynem mindent tud, amit a Prius, hajtását tekintve szinte pontosan ugyanazt.
A Csonti Car-tól próbakörre kért példány épp egy teljes egészében magyarországi, követhető előéletű modell, alvázszáma alapján már a Használtautó.hu hirdetéséből is könnyedén lekérdezhető a története. Ráadásul egy végtelenül csinos és elegáns hófehér fényezésű, 17 colos gyári felnikkel szerelt autóról van szó, úgyhogy már a megjelenése is kimondottan ízléses.Tisztán elektromosan keveset megy egyhuzamban, a megtett utat százalékosan nézve viszont a legtöbb autónál, a legtöbb plug-in hybridnél is hatékonyabb, hosszú távon és városban is
Minden beülésnél vigyáznia kellett rá a tulajdonosának, hogy ilyen szép maradhasson az Alcantara hatású finom szövetkárpit.
Kopásból is csak elenyészőeket találunk, nagy kár, hogy a kormány csinos bronz emblémáját éppen elcsúfítja egy, de ennél jelentősebb hiba aligha jön szembe odabent. A Lexus sajátos kezelőszerveit, középkonzolját és multimédiáját szokni kell, de nem lehetetlen megtanulni a kezelését, valójában ez az egész felhasználói felület minden egyéb, a piacon szereplő kompakt modellhez képest igazán különleges és egyedi.Az IS-hez nagyon hasonló a beltér, a műszerfal sajátos, ahogy az ergonómia is
Különleges megoldások sora található benne, a kijelző gombnyomásra lecsukható - ez nagy érték
Egész jó a helykínálat, a kialakítás semennyire sem emlékeztet az alapot is adó Priushoz
Csinosak a bronzos belső részletek, érdekes a multimédia kezelőszerve, van tolatókamerája is
A motor önmagában egy örök életű darab.
Az azért nem igaz, hogy gondozásmentes, mert a rendszeres olajcserékre ugyanúgy érzékeny, de alapvetően mentes minden modernkori drága alkatrésztől, vagyis sokat nem fogunk rá költeni. Az akkumulátorra sem, vélhetően, hiszen olyan nincs, hogy egyszerre menne tönkre mindegyik része, a modulokat pedig külön is cserélhetjük, bemérés után pontosan meg lehet határozni, melyik rossz, és elég csak azt kicserélni. Összehasonlítva egy hasonló teljesítményű, 136 lóerős dízel, vagy benzines, esetleg turbós benzines autóhoz, a fenntartási költsége a töredéke, ezzel együtt az elromló alkatrészek kockázata is.136 lóerő, maga menedzseli, mikor hatékonyabb beindítani a benzinmotort, a váltás teljesen észrevétlen, a két villanymotor egyike felel a motor beindításáért és az áramtermelésért, miközben a másik a hajtásért, fékezéskor persze mindkettő áramot termel és tölti az akkumulátort
Csinos, elegáns és exkluzív kompakt, miközben a technika messze nem űrből jövő. Nincs benne turbó, kettős tömegű lendkerék, hagyományos önindító és generátor, de még kuplung sem
A hajtás még mindig olyan finoman működik, mint újkorában.
A villanymotor lágyan indítja el, és nem hogy rántás, de észrevehető hang sincs, amikor beindul a benzinmotor. Forgatva megérkezik az ismert hang, de épp a csendes és kényelmes suhanás miatt egyáltalán nincs kedvünk egy ilyen hibriddel gyorsan, vagy izgágán mozogni. Már csak azért sem, mert a fogyasztásmérő kimondottan kedvező adatokat mutathat. Hagyományosan használva, értsd; a forgalmat nem feltartva indokolatlanul lassú haladással is képes a 6 liter körüli városi fogyasztást tartani. Mindezt persze úgy, hogy a használó egy automata váltós kocsi felhasználói élményét kapja egy szép karosszériában és egészen egyedi belső kialakítással. Országúton simán 4, autópályán józanul 5 literes fogyasztás is hozható. Csomagtere dupla padlós, csak elsőre tűnik kicsinek, és a hátsó lábtér, valamint fejtér is használható. 3,3 millió forint alatti árral hirdeti a Csonti Car, amiért az új autók közül lényegében csak a Dacia Sandero jöhetne szóba, használtból persze már hibrid is, az említett Prius, de azért egy Lexus, az mégiscsak exkluzívabb.Hajtáslánca ma is nagyon hatékonyan, finoman és csendesen működik, kimondottan kellemes fogyasztást képes produkálni
Kedves Tamás!
Az apró sérülések-nél azért a korrektség kedvéért meg kellett volna említeni, hogy a bal első ajtó komplett újra van fényezve. Mellesleg elég ordító színkülönbséggel. Hát nem sikerült túl jól ezt a gyöngyház fehér festést reprodukálni.
Az nem lenne baj hogy egy ajtó újra van fényezve(még ilyen értékű autónál sem),az már annál inkább hogy tényleg nagyon elüt a többi résztől.
Innen üdvözölném az összes „VAK” fényezőt aki ilyen szart kiad a kezéből és nem érdekel hogy ezt kérte a megrendelő vagy hogy „DE EZ OLCSÓ VOLT!” !!!
3.3-ért baromi drága ez az autó. Sokkal kevesebbért is kínálnak már ilyeneket. Bőven 3 alatt. Az a baj ezzel a típussal, hogy nincs hozzá semmilyen utángyártott alkatrész, főleg karosszéria elem nincs, a gyári pedig megfizethetetlenül drága.