Az első F1 verseny győztese Nino Farina és egy Alfa Romeo
Az 1946-ban alapított Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egyik olasz delegáltja, Antonio Brivio nevéhez fűződik az ötlet, hogy a Grand Prix versenyeket szervezzék egy bajnokság alá. Pontos szabálykerettel, pontozással, a végén pedig a világbajnok felavatásával, az akkor már világbajnokságként működő motorversenyek mintájára.
A versenyt a háború előttről maradt, 1937-es évjáratú Alfa Romeo Tipo 158-as versenyautók uralták
Így jött létre az a formula, avagy szabályrendszer, amelyről aztán a sorozat nevét is kapta. Persze 1950-ben még nem bonyolították túl a dolgot. A technikai szabályzat nagyvonalakban annyit határozott meg, hogy 4,5 literes szívómotoros, vagy 1,5 literes kompresszoros motorral épített autók versenyezhetnek. Az első szezon 7 futamból állt. Nagy-Britannia, Monaco, Indianapolis, Svájc, Belgium, Franciaország és Olaszország szerepelt a naptárban. Persze Indianapolis kakukktojásnak számított. Nélküle nem nyilváníthatták volna világbajnokságnak az F1-et, ezért szerepelt a versenyek között, ám aki indulni akart ott, természetesen az 1911 óta létező Indy 500 szabályainak megfelelő autóval kellett beneveznie.
Farina 2,6 másodperccel előzte meg Fagiolit, és 52 másodperccel Parnellt
1950. május 13-án tehát megrendezték a silverstone-i versenyt, Európa Nagydíjként. Összesen 21 nevezés érkezett, amelyeknek díja fejenként 95 font volt, a mezőny átlagéletkora pedig 36,74 év. A pályára 60 ezer néző látogatott ki. A versenyt 2 óra 13 perc és 23,6 másodperc alatt teljesítették, elsőként Giuseppe „Nino” Farina látta meg a kockás zászlót egy Alfa Romeóval, őt pedig két másik Alfa követte, Luigi Fagioli és Reg Parnell vezetésével.
