Polákmérgezés – Mi védtük a Polonez becsületét…

Amikor a hét közepén a Renault Business Tour sajtótájékoztatóján jártam, összetalálkoztam kedves kollégámmal, Bögös Sándorral. Aki nem járatos a raliban, annak elmondom, Sándor és navigátora, Lakatos Imre 1984-ben, a Lapkiadó SE színeiben abszolút magyar bajnoki címet szerzett Lada 1300-assal a Rallye II. Országos Bajnokságban, mindemellett a 7-es géposztály győzelmét zsebre téve a csapatbajnokságban is az élen végzett. A büfé kocsinak kialakított Master mellett kávézva örömmel újságoltam, hogy figyeljen minket a hétvégén, mert ralival kapcsolatos anyagaink is lesznek a tematikus lengyel összeállításunkban, és ekkor kiderült, hogy Sanyi a bajnoki címe után autót váltott. Nem fogják kitalálni, mibe ült át, így megkértem, meséljen a régi időkről.
- 1984 őszén, a bajnoki cím elnyerése után, az akkori Autótechnika kereskedelmi vállalat telephelyén porosodó üres karosszériából kezdtük el összeépíteni a szocialista tábor egyetlen Polonez 2000 Gr. B versenyautóját. Miközben csavaronként hordtuk be az autót Lengyelországból, megtanultam miatta lengyelül, és rengeteg barátra tettünk szert. Az FSO gyár akkori igazgatója, Panufnyik úr még 1984 októberében meghívott minket a Rajd Warszawski nemzetközi versenyre, ahol be kellett bizonyítanunk, érdemesek lehetünk a gyári támogatásra. Oda, a szezon végén még éppen egyben lévő Zsigulival érkeztünk, amivel a kategóriában elhoztuk az első helyet, és az abszolútban is előkelő helyre futottunk be. Az igazán meggyőző érv azonban a sportosztály vezetője számára az volt, mikor 3 hónap múlva erősen törve, de lengyelül szólaltam meg az egyik megbeszélésen. Innentől lassan kezdtek minket elfogadni…
- És akkor a Lada után már jött a Polonez?
- Igen. Az áttörést a következő esztendő hozta meg, amikor újra ott álltunk a Rajd Warszawski rajtjánál, a 115 induló egyikeként – akkor már a Polonézzel. A Ladás szereplésünk emléke még elevenen élt a lengyel versenyzőkben, ők nagyon örültek nekünk, de a gyári szerelőknek a sportosztály vezetője megtiltotta, hogy segítsenek minket. Ez a két napos, közel 1300 kilométeres versenytáv utolsó negyedétől megváltozott, mivel a vége felé már csak talán 50 autó maradt versenyben az erdei utakon zajló, gyilkos gyorsasági szakaszok után, és a Polonézek is erősen megfogyatkoztak – hullottak az autók rendesen. Miután az első nap végén már kiszakadt motorral, összesen két darab lengéscsillapítóval, eltört lengőkarral, bedrótozott első rugóval, kipufogó rendszer nélkül száguldottunk, egyre inkább figyelték a teljesítményünket. A második napon letört az olajpumpa is, így az akkoriban csodaszerként használt Fimollal töltöttük fel a motort, hogy valahogy kibírja a verseny végéig. Közben a kormányművünk is tönkrement: közel fél fordulat után csak alig mozdult a kerék. A gyáriak titokban próbáltak segíteni, a kocsi romos állapotát látván azonban többen lehetetlennek tartották a célba érkezésünket, de addigra már csak néhány Polonez maradt állva, és ebben a csoportban benne voltunk. Az utolsó gyorsasági szakaszokra aztán mi voltunk azok, akik a márka becsületét védve, a már szó szerint darabokra hullott autót valahogy be akartuk vinni a célba, és ekkor a sportosztály vezetője kiadta az utasítást, hogy nincs mese, segíteni kell a magyarokat.
- Különös formája ez az elismerésnek…
- A befutó életünk egyik legszebb pillanata volt! A stadionban a nézők ezrei felállva tapsoltak, a rendezők előásták valahonnan a magyar himnuszt, szinte az egekbe magasztaltak minket, azért a küzdelemért, amivel behoztuk a lengyel márkát, a Polonézt a célba, ráadásul értékelhető helyen végeztünk vele. Hősök lettünk, a lengyel tévések, a sajtó munkatársai sorban jöttek interjút készíteni. A hazai bajnokságban sajnos nem volt ilyen sikeres a szereplésünk, rengeteg műszaki probléma, illetve egy hatalmas baleset fémjelezte a Polonez-korszakot. Mondhatom, az év esése a miénk volt, közel 180-as tempóval keresztben csúszva a vizes úton, egy hídkorlátnak csapódva kettészakadt az autó… Keservesen újra összeépítettük, de már nem volt a régi, ráadásul a bulgáriai Aranyhomok Rallye-n a B csoportot már csak fél távon engedték el, Toivonen halálos balesete rányomta bélyegét a sportágra. Mindenesetre a Polonez egy különleges autó volt, különleges élményekkel, amely a közel huszonkét éves pályafutásom egyik legszebb emléke maradt.
(fotók: Bögös Sándor archívuma)