PlayStation után a Nascarban futhat az új Toyota Supra

Már jövőre élesben versenyezhet a Toyota Supra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Márciusban Genfben debütált a Toyota Supra versenyváltozata, majd a PlayStation játékban is megjelent, most pedig úgy hírlik, jövőre már a NASCAR-ban is futhat.


Hosszas várakozások után a Toyota idén márciusban leplezte le a Supra Racing Conceptet, ami aztán a Gran Turismo játékban is megjelent. Habár az ikonikus sportkupé utcai változatára továbbra is várnunk kell, a tanulmány legalább azt érzékeltette, miként mutathat a versenypályán az autó. Jövőre pedig már találgatnunk sem kell: a Foxnews bennfentes értesülései szerint a NASCAR 2019-es szezonjában a jelenlegi Camry helyett Suprákat állít rajthoz a Toyota.

Habár a Camry frissen bemutatott, nyolcadik generációja kategóriájának egyik legsportosabb képviselője, a Supra karaktere és főleg potenciális vásárlótábora egyaránt szorosabb kapcsolatot mutat az autóversenyzéssel, ezért a váltás racionális és érzelmi okból egyaránt helyénvalónak tűnik.
Hirdetés
Amennyiben a Supra tényleg átveszi a stafétát a Camry-től – magukat megnevezni nem kívánó, bennfentes források szerint ez bizonyosra vehető –, azzal egy hosszú hagyománynak tesz pontot a végére a márka. Több mint egy évtizede öltöztetik ugyanis a Camry gúnyájába a Toyota versenyautóját a NASCAR két fő bajnokságában, az első vonalbeli Sprint Cup sorozatban, valamint a tehetséggondozó Xfinity Cup szériában. Ám a Chevy időközben kupéra nyergelt át a Kupában és hamarosan a Ford is követi a példáját, így a Camry maradna az egyetlen szedán a két széria mezőnyében, ha jövőre nem változtatnak.
A NASCAR (ami a National Association for Stock Car Auto Racing szavakból összerakott mozaikszó) versenyein kötött formátumú erőforrást alkalmaznak a gyártók (5,8 literes V8-as szívómotorok akár 700 lóerővel), a Toyota Supra leendő utcai verziója azonban egészen más specifikációkkal készül majd. Idén tavasszal maga Tatsuya Tada, a projekt főmérnöke tette egyértelművé, hogy a Suprát eleve soros hathengeres motorral álmodták meg – erre már csak az előző generációk hagyománya is kötelezte a fejlesztőket. A legújabb hírek szerint egy háromliteres turbómotorról lehet szó, 330-450 lóerős teljesítménnyel, esetleg villanymotoros támogatással (hibrid konfigurációban.) A sebességváltó kérdéséről azonban még Tada sem volt hajlandó nyilatkozni, így továbbra is rejtély, hogy kapható lesz-e kézi váltóval az ötödik generációs Supra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?